KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bukarest – AUR-tüntetés: Csoma Botondot megfenyegették, Ludovic Orbant bántalmazták

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Nem kívánom senkinek sem, ami velem történt. Leköptek, szidalmaztak, többször meglöktek, megütöttek, megkönyököltek és belém rúgtak” – állítja a román ex-miniszterelnök.

Tüntetést tartott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a bukaresti parlament épületénél. Több törvényhozó a plenáris ülés közben kiült a képviselőház tribünje elé, így tiltakozva több napirenden szereplő tervezet ellen – írja a maszol.ro.

A tiltakozók román nemzeti zászlókat lengettek és azt skandálták, hogy „Firea, tudd meg, mi nem adjuk el a gyermekeinket!”.

Az AUR elnöke, George Simion egy facebookos élő bejelentkezésben azt mondta, követelik, hogy vegyék le a képviselőház szerdai ülésének napirendjéről az Országos Gyermekmegfigyelő létrehozásáról szóló, végszavazásra váró törvénytervezetet. A politikus kijelentette, hogy a jogszabályjavaslat „nemzetellenes”, és azzal vádolta meg Gabriela Firea családügyi minisztert, hogy „el akarja adni Románia gyermekeit”.

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy az AUR-szimpatizánsok kifütyülték, sőt megfenyegették, amikor a törvényhozás épületéhez érkezett.

„Gyalog járok a parlamentbe. Az Izvor utcán jöttem, az épület felőli oldalon, a járdán, és amikor ideértem, a csendőrök azt mondták, hogy nem használhatom az első bejáratot, így a következőhöz tartottam, miközben áthaladtam a tüntetők tömegén. Kifütyültek és meg is fenyegettek, de nem bántottak. Azt kiáltották: »Kapjátok el a torkát!« Biztos felismertek, ha azt kiabálták, hogy »Kifelé az RMDSZ-szel!«. A bejárat felé tartottam, amikor lépéseket hallottam magam mögött, többen szaladtak utánam, de a rendőrök megállították őket. Megengedhetetlen, ami történt”

– mondta Csoma Botond.

Az RMDSZ-es frakcióvezető szerint „ezeket az embereket félrevezeti egy szélsőséges és sovén párt, az AUR”, aminek a végén akár „a náci Németországban történtekhez jutunk”. Csoma Botond hangsúlyozta: nem fél gyalog járni és beszédbe elegyedni az utca emberével, de a tüntetőkről azt mondta, hogy „az AUR által felbujtott és átvert emberek” és semmi sem igaz abból, amit az AUR állít a parlamentben szerdán szavazásra bocsátott törvényekkel kapcsolatban. „Úgy hallottam, hogy voltak kollégák – mint Ludovic Orban –, akiket inzultáltak. Engem nem bántottak, de biztos vagyok benne, hogy ha nem lettek volna jelen a csendőrök, velem is lökdösődtek volna, talán meg is ütnek” – nyilatkozta a képviselő, értetlenül állva a történtek előtt. „Végső soron, ez egy törvénytelen tüntetés, nem is értem, hogy tarthatták meg” – jegyezte meg.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij: a Nyugat úgy védje Ukrajnát, ahogyan Izraelt

Ludovic Orban ex-miniszterelnök, jelenleg független parlamenti képviselő arról számolt be az alsóház plénumában, hogy a csendőrök nem engedték be a honatyáknak fenntartott bejáraton, és amikor egy kerülőúton a szenátuson keresztül próbált bejutni az épületbe, bántalmazták az AUR tüntetésének résztvevői.

„Nem kívánom senkinek sem, ami velem történt. Leköptek, szidalmaztak, többször meglöktek, megütöttek, megkönyököltek és belém rúgtak”

– jelentette ki a politikus, aki szerint a tüntetők között elvegyült AUR-os törvényhozók uszították a „hivatásos verőlegényeket” ellene. Hozzátette, hogy a történtekről videofelvétel is készült.

„Ez nem demokrácia, nem így kell kiállni a nézeteinkért. Nem úgy kell kiállni, hogy csavargókat, semmirekellőket és bunyósokat verbuválva megtámadjuk azokat, akiknek más a véleményük. Ma én jártam meg, holnap bármelyik eltérő véleményű polgár megjárhatja”

– fogalmazott Orban.

Korábban a volt kormányfő egy sajtótájékoztatón is be akart számolni a bántalmazásáról, de váratlanul megjelent Dan Tanasă, az AUR képviselője, aki nem hagyta őt beszélni. Az AUR tagja hazugsággal vádolta Orbant, és tagadta, hogy pártja törvényhozói hergelték ellene a tüntetőket.

A bukaresti csendőrség közlése szerint az AUR mindkét megmozdulása törvényellenes, ezt a résztvevők tudomására hozták, de a tüntetők nem hagyták el a helyszínt.

A portál arról is beszámol az Agerpresre hivatkozva, hogy az ülésvezető a szavazás előtt felszólította George Simiont, foglalja el a helyét, miközben a politikus azt követelte, bocsássák szavazásra a napirendet, és töröljék napirendről az ott szereplő tervezeteket. Valamint felrótta, hogy egyes képviselőtársai azt állították róla, hogy be van kábítószerezve.

Nem, nem kábítószereztem, ma sem, és máskor sem, Pavel Popescu úr. Önök a szabályzatot megszegve tartják az üléseket, és sértegetnek minket. Mit várnak el tőlünk? Hogy tartsuk be a szabályokat, és beszéljünk szépen, amikor sértegetnek?” – mondta Simion.

https://www.facebook.com/watch/?v=973753780481639

Mandiner, maszol.ro

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük