KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Búcsúzó ukrán nagykövet: Az oroszok nem állnak meg, Magyarország lesz a következő

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ljubov Nepop távoztában is erős kijelentéseket tett a Klubrádiónak

A Klubrádión elhangzott interjúból kiderül, hogy a korábbi megnyilatkozásaival is komoly viharokat okozó Nepop egyszer sem beszélt Orbán Viktorral, de a külügyminisztérium többször behívta Zelenszkij elnök kritikus megjegyzései miatt a kijevi egyetem magyar szakán végzett volt nagykövetet. 2016-ban foglalta el hivatalát Pesten, és pár napja Zelenszkij elnök bejelentette: váltás lesz a nagyköveti poszton. Nepop nagykövet asszony búcsúinterjút adott rádiónak. Azt mondja, ő maga számos esetben volt kritikus a magyar kormánnyal szemben, de jó emlékeket visz haza a magyar emberekről, a barátairól.

Többek között elmondta:

„Valóban kaptunk katonai támogatást, és ez elengedhetetlen ahhoz, hogy elérjük a célunkat és véget vessünk a háborúnak. Ez épp olyan, mintha egy komoly betegségről beszélnénk. Ha nem adnánk gyógyszert a betegnek, akkor nem tart sokáig a betegség, mert a beteg meghal.

Az orosz invázió komoly betegség, amely ellen most Ukrajna küzd. A fegyver és a szankciók pedig a gyógyszert jelentik.

 

Egyébként épp a minap a NATO és az Európai Unió is megállapította, hogy Ukrajna kellőképpen kontrollálja a hozzá érkező fegyvereket. A szankciók hetedik csomagja már előkészítés alatt van. Ami pedig a békét és a tárgyalásokat illeti: ha mi békét akarunk, akkor arra rá kell kényszeríteni Moszkvát, és nem Ukrajnát kell megpróbálni rábeszélni a kapitulációra.”

Hangsúlyozta:

„Ha mi feladjuk, akkor az oroszok nem állnak meg, és Magyarország lesz a következő.

Ezt meg kell érteni. Ebben a helyzetben nagyon fontosnak tartom, hogy a dolgokat a nevükön nevezzük. A jelenlegi krízisnek nem a szankciók, nem Ukrajna az oka, az meg különösen nem, hogy Ukrajna fegyvereket kap. Ezért azt gondolom, mindenkinek az érdeke, olyan béke legyen, amelyben Ukrajna, a nemzetközi jog és értékrend győz. Nem pedig egy olyan béke, amelyben az agresszor megkapja, amit akar. Az agresszort felelősségre kell vonni.”

Nepop elmondta, hogy nemrég utazott a magyar agrártárca vezetője Kijevbe, ami fontos látogatás volt, hisz az ukrajnai gabonaexport kérdéséről tárgyaltak. Szerinte mindezeket tekinthetjük pozitív fejleményeknek. De természetesen vannak olyan területek, emelte ki, amelyekben a magyar kormány nagyobb támogatására számítunk.

Ez is érdekelheti:  Meztelenül fürdőzött egy férfi a szökőkútban (videó)

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Mandiner

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük