KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bucsa és Herszon – Vitatkoztam valakivel, aki szerint az oroszok mindenütt tömegsírokat hagynak maguk mögött

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ki, hol hagyott tömegsírokat? Az ukránok bőven hagytak tömegsírokat a Donbassz általuk megszállt településein, 2014. ÉS 2022. KÖZÖTT.

De amire maga gondol. Valamennyire is objektív megfigyelők (nyugatiak is) már feltártak: BUCSÁBAN A VÁROSBA VISSZATÉRŐ UKRÁN HADSEREG A TITKOSSZOLGÁLATOK RENDEZTEK VÉRENGZÉST AZOK KÖZÖTT, akiket az oroszokkal való együttműködéssel vádoltak meg. Az is bebizonyosodott (szintén nyugati újságírók tárták fel), hogy a kramatorszki pályaudvar előtt, evakuálásra várakozó tömeg közé UKRÁN KATONÁK LŐTTEK SOROZATVETŐ RAKÉTÁKAT (96 halott).

Ezt a képet az ukrán rendőrség készítette 2022. április 2-án. Akkor készült a kép, amikor beautóztak a városba és bizony ekkor még nem voltak halottak az úton. Majd aztán pár nap múlva már odakerültek.

Tegye a szívére a kezét, MIKOR HALLOTT UTOLJÁRA A KRAMATORSZKI VÉRENGZÉSRŐL?

Ugye-ugye! Ha az oroszokat lehetne továbbra is ezzel gyanúsítani, akkor továbbra is ezzel lenne tele a világsajtó, és maga is ezt dörgölné most az orrunk alá.

De olvasta-e azokat a híreket, látta-e azokat a fotókat, videókat, hogy miket művelnek a maga ukránjai az általuk visszafoglalt Herszonban? Nos, itt már nem lehetne az oroszokra fogni az ott elkövetett rémtetteket. Ugyanazon okból lőtték agyon emberek tucatjait (magában Herszonban, egyetlen nap alatt, 39-et – nem beszélve a környező településekről).

Látta-e a Herszonban utcai oszlopokhoz kötözött emberekről készült képeket, videókat? EZEKET MAGUK AZ UKRÁNOK KÉSZÍTETTÉK ÉS TETTÉK KI A VILÁGHÁLÓRA.

A VÁD ELLENÜK UGYANAZ VOLT, MINT BUCSÁBAN: az ott hátrakötött kezekkel tarkón lőtt embereket „az orosz megszállókkal való együttműködéssel” vádolták. Most azonban már meg sem várták, hogy az oroszok visszajöjjenek, és megint őket lehessen megvádolni népirtással.

IMMÁR NYEREGBEN ÉREZVE MAGUKAT AZ ÖRÖKRE VISSZAFOGLALTNAK VÉLT HERSZONBAN. A dolgok mostani állása szerint mire az oroszok visszatérnek, az agyonlőtt, az oszlopokhoz kötözve éhen és szomjan halt emberek holttestei már régen elporladnak.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Mindenesetre: AMI HERSZONBAN TÖRTÉNT, AZ LELEPLEZI, HOGY VALÓJÁBAN KI GYILKOLT BUCSÁBAN IS.

Ugye-ugye!

Csikós Sándor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük