KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Brutális hazugság az ATV-ben!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

konyár-atvSzemenszedett hazugság hangzott el az ATV-ben. Az MTI által kiadott rendőrségi közlemény, mely a hazugságot cáfolja, az álhír után olvasható. Reméljük, a megrágalmazott érintettek feljelentést fognak tenni jó hírnév megsértése és rágalmazás miatt. Ideje lenne végre alaposan megleckéztetni ezeket a hazudozó balliberális médiumokat. (NIF szerk.)

„Gyertek ki, rohadt cigányok” – szurkolók támadtak meg egy általános iskolát

A román-magyar meccsre igyekvő, magukat szurkolónak nevező szélsőséges támadta meg útközben a Hajdú-Bihar megyei Konyár általános iskoláját. A kisdiákok a padok alá és a WC-be bújtak el, sokan még otthon is félve mesélték, hogy mi történt velük. Korábban ennek az iskolának egy azóta elbocsátott történelemtanára egy szélsőjobboldali rendezvényen arról mesélt, hogy az odajáró cigánygyerekek semmire sem valók.

Ez az az iskola, ahol a rasszista nézeteiről elhíresült tanár tanított egészen addig, amíg a róla készült videó nyilvánosságra került. Feltehetően nem véletlenül állt meg pont itt a szélsőséges rigmusokat üvöltő, fenyegető üzeneteket kiabáló társasággal a román-magyar meccsre igyekvő autóbusz. A magukból kivetkőzött felnőttek a legkisebbekre, a hat-hét éves elsősökre akartak rátámadni, akik félelmükben a padok alá és a WC-be menekültek…

„Mondták, hogy gyertek ki rohadt cigányok, mindjárt bemegyünk és szétverünk benneteket. Azt mondta a tanár néni, hogy bújjunk el, mert ha bejönnek, akkor nagyon nagy baj lesz” – mesélte a hatéves Amanda.

„Megjelent a Szebb Jövőért nevű jobbikos csoport, és automatikusan letámadta az iskolát és félelmet keltett a gyerekekben. Nem tudni, hogy mit akartak” – mondta az ATV-nek Gyöngyösi Jenő, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

A kisbusznyi csőcselék között ott volt az a tanár, Végh Szilárd is, is, akit a viselkedése miatt bocsátottak el az iskolából.

A helyiek szerint nem véletlen, hogy pont az iskolánál állt meg a busz. Ami ezután történt önmagában is megbotránkoztatta őket.

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

„Elővették a nemi szervüket, akik a busszal érkeztek fiatalok és végig ott pisiltek az iskola előtt, a templom kertben, virágos bolt előtt. Mindenhol és sörösüveggel fenyegettek és mondták nekünk, hogy büdös cigányok, szopjatok le” – idézte fel a történteket az ATV-nek a falu egyik polgára, Nagy Ferencné.

A hordától megrettent pedagógusok a rendőrség segítségét kérték, s végül a járőrök vetettek véget az iskola körül randalírozásnak.

atv.hu

Ezzel szemben a valóság:

Rendőrség: nem történt bűncselekmény Konyáron

Sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt csütörtökön a hajdú-bihari Konyáron, amikor a település iskolája előtt megállt egy, a bukaresti román-magyar futballmeccsre drukkereket szállító autóbusz – közölte Dobó Dénes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI megkeresésére szombaton.

    Az MTI annak kapcsán kereste meg a rendőrséget, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) közleményben tiltakozott a szerintük Konyáron történtek miatt, és az ügy kivizsgálását követelték.

    „Sajtóhírek szerint a Bukarestbe induló drukkerek egy újnácikból álló csoportja letért az autópályáról, bement Konyár községbe, és ott durván megfenyegették az iskola cigány származású tanulóit, levizelték az iskola épületét, majd elénekelték a székely himnuszt. Az iskola ajtaját a megrémült tanárok bezárták, a kisgyerekeket az asztal alá bújtatták. A kivonuló rendőrség ugyan igazoltatta az ott lévőket, de szerintük nem történt bűncselekmény” – olvasható a DK közleményében.

    Az üggyel kapcsolatban Dobó Dénes arról tájékoztatott, hogy a rendőrségre szeptember 5-én 10 óra körüli időben érkezett bejelentés arról, hogy a konyári általános iskola előtti autóbusz megállóban megállt egy busz, arról többen leszálltak, énekelni kezdtek, majd közülük többen rágyújtottak.

    A helyszínre érkező járőr és a helyi körzeti megbízott az iskola előtti megállóban igazoltatta az ott várakozó nem magyar honosságú autóbusz körül tartózkodókat. Az igazoltatott 26 személy elmondta, hogy Debrecenből tartanak a Románia-Magyarország válogatott labdarúgó mérkőzésre Bukarestbe, rövid pihenőre álltak meg a tanintézmény előtti megállóban, ahol elénekelték a magyar és a székely himnuszt – ismertette a részleteket.

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

    A rendőrségi szóvivő közlése szerint „a helyszínen sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt, az autóbusz, utasaival együtt a rendőri igazoltatást követően a településről távozott és az ártándi határátkelőhelyen elhagyta az ország területét”.

    A rendőrség nem rendelkezik információval arról, hogy az autóbuszon utazók bárkit is megfélemlítettek volna, illetve, hogy az iskolába be akartak volna menni. Ilyen tartalmú feljelentés vagy bejelentés nem érkezett a rendőrségre. Az intézkedő járőr kérdésére a bejelentő közölte, hogy az autóbusz utasai az iskola irányába jogsértést vagy sértő magatartást nem tanúsítottak – közölte Dobó Dénes az MTI-vel.

MTI 2013. szeptember 7., szombat 13:44

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

26 thoughts on “Brutális hazugság az ATV-ben!

  1. Az ATV csak az igazat mondta!!!
    Igazi nácizmus folyik Magyarországon!!!
    Miért álltok a náci bűnözők mellé!!!!!
    Milyen érdekből?

    Csík Ferenc, maga vagy idióta, vagy egy aljas hazudozó! A rendőrségi közleményt az MTI adta ki! Ez az igazság, vagyis nem történt semmi törvénytelenség vagy zaklatás. Az ATV hazudik, de remélem, tetemes kártérítésre fogják kötelezni! Önt pedig, ha továbbra is hazudozik, kitiltom a NIF-ről. Eddig összesen talán két ember szolgált rá erre, de nem leszek szívbajos, ha nem fér a bőrébe és provokálja a tisztességes embereket!

    Híradmin

    1. A dráglátos ATV azt miért nem tette hozzá,hogy a legtöbb rasszista cselekedet a baloldali rezsim regnálása alatt történt.A cigány gyilkosságok például ,amiben a titkosszolgálat is benne volt.Azóta Kanada is tisztázta az állítólagos cigány menekültek ügyét.Zsidó világkongresszus is volt azóta ebben a rettenetesen biztonságtalan országban.Higgyen csak mindenki az ATV-nek?Az azóta elnézést kért fôrabbi ,a kanadai kormány ,rendôrség meg hazudik?

      György Spiák

    2. Kedves Híradmin !

      Ez az ember cigány, itt éli ki azt, amit szemtől szembe nem mer. Ha jól bele gondolunk, igaza is van. Magyarországon igazi nácizmus van, csak nem a cigányok ellen, hanem a tősgyökeres MAGYAROK ellen.
      Minket MAGYAROKAT sújtanak a rengeteg adóval, a mi szemünket lopják ki a redves cigányok, a mi gyerekeinket tartják rettegésben az iskolában a sötét cigány gyerekek. Sorolhatnám még, milyen atrocitás éri a MAGYAR embert azon a földön, ahol az Ősei vertek gyökeret.
      Kiakarják sajátítani azt, ami soha nem volt az övék.
      Hagyja csak bent a listában, engem az ilyen emberek inspirálnak arra, hogy harcoljak ellenük, mert a sötétségtől nem kell félni,,de a sötét emberektől igen.
      Csík Ferencnek üzenem ezt: az országot ISTVÁN alapította és nem Zsiga!

      Szabóné

      Sajnálom, kedves Szabóné, de nem hagyhatom, hogy hazugságokkal és pofátlanul idegesítse az embereket. Ez az ember azért kapja a fizetését, hogy hergelje és zaklassa a normális embereket, amit én nem engedhetek. Itt hazugságnak helye nincs! (Híradmin)

  2. Az ATV csak az igazat mondta!!!
    Igazi nácizmus folyik Magyarországon!!!
    Miért álltok a náci bűnözők mellé!!!!!
    Milyen érdekből?
    Ha cigányokról van szó a végletekig letagadtok mindent!!!
    UNDORÍTÓ!!!
    Csík F

    Csík Ferenc, maga vagy idióta, vagy egy aljas hazudozó! A rendőrségi közleményt az MTI adta ki! Ez az igazság, vagyis nem történt semmi törvénytelenség vagy zaklatás. Az ATV hazudik, de remélem, tetemes kártérítésre fogják kötelezni! Önt pedig, ha továbbra is hazudozik, kitiltom a NIF-ről. Eddig összesen talán két ember szolgált rá erre, de nem leszek szívbajos, ha nem fér a bőrébe és provokálja a tisztességes embereket!

    Híradmin

    1. Engem egy dolog érdekel: az ATV hazudik vagy a Rendőrség? Vagy az mindig attól függ, hogy ki mit szeretne hallani????

      Takács Lászlóné

      Kedves Olvasónk! Mivel ismerheti a rendőrség unszimpátiáját a nemzeti érzelmű emberek iránt (emlékezzen csak akár 2006-ra vagy bármelyik megmozdulásra, ahol a székely himnuszt és a magyar himnuszt énekelték a résztvevők), nem nehéz elhinni, hogy valóban nem történt semmiféle törvénytelenség. Ráadásul ilyen esetben a rendőrök mindig a cigányok pártjára állnak.

      Egyebekben pedig kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  3. Nem véletlen, hogy a volt Kőbánya mozit (egyetlen önálló épület volt Budapesten, ami csak moziként működött) megvevő – mondjuk így – ATV-sek előtt egy lelket sem lehet látni. A DK-sok és hasonlók a gépkocsikkal megállnak bejárat előtt, négy nagydarab kísérővel besurrannak majd kisurrannak az épületből. A megélhetési rettegők ugyan bent kiélhetik magukat, másokra szórva saját mocskukat, ahelyett hogy pszichiáterhez mennének.
    Anna

  4. A közlemény ellenére én az ÁTV-ben elhangzottabakat tartom valószínűnek, ismervén a kedves drukkerek itthoni és kinti viselkedését. Megkérdezte a rendőrség a helybelieket vagy csak az igazoltatott drukkerek elmondására támaszkodva állapította meg, hogy “a helyszínen sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt ” Ki mer itt ma feljelentést tenni?

    Kovács Ferenc

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  5. Na végre! Ezen a lapon is megjelentek a fizetett cionista provokátorok! (Vagy pedig ez a Csík Ferenc rózsaszínű burokban él és csak az ATV-ről tájékozódik).
    Igazi cionista honfoglalás zajlik Magyarországon – az ATV a színtiszta igazat mondta, csak a nemzetiséget „tévesztette” el!
    A végén kiderül, hogy Magyarországon „humanitárius katasztrófa” van kibontakozóban szegííín ááártatlan cigáánok ellen és meg kell leckéztetni az országot egy kis USA légitámadással (mint Szerbiát)…
    Ja! És az ATV elfelejtette, hogy fekete dzsippel mentek gyerekeket gyilkolni a büdös rasszisanácifasisztákok…
    Nagy Péter

  6. „Milyen érzés fiúk, hogy rajtatok – s miattatok egész Magyarországon – röhög a fél világ? Mert elértétek a célotokat kétségtelenül s benne lesztek tán még a CNN World News-ban is. A rossz hírem ezzel kapcsolatban mindössze annyi, hogy nem rettegett seregként, hanem elhízott tetovált seggfejekként fogtok megjelenni a világhíradókban s ennek ellenpontjaként – egyébként jogosan – Románia és a román nép lesz a legkisebb királyfi, aki sikerrel vette fel a harcot a gonosz és bűzös füstöt eregető kárpát-medencei sárkánnyal.

    Holnap vert seregként hazajöttök, telhisztizitek a kurucinfot, az ultrasliberit, a fradimobot meg az echotévét, hogy ti aztán a legjobb szándékkal…és, hogy képzelik ezek a bocskorosok, de nem nagyon fog hinni nektek senki. Mert hazudni fogtok bizony. Napok, hetek óta készültök arra, hogy megmutassátok, milyen az az általatok vélelmezett magyar virtus, egy olyan terepen, ahol ennek most semmi, de semmi keresnivalója nincs.” BEJÖTT! MINDENKI KAMUZIK? FŐLEG A BIBSITV .Ostoba Nemzeti kratének!!!!

    Brekeke

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. ‘milyen az az általatok vélelmezett magyar virtus, egy olyan terepen, ahol ennek most semmi, de semmi keresnivalója nincs.’…ezt most nem értem…nem bukarestben volt a mérkőzés?Trianon mond valamit????

      Tamas

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

    2. Brekeke:,hogy a gólya tegyen özveggyé.Sok fórum van,ahol szívesen fogadják az ilyen”magvas,érzelem mentes?,értelmes „stb ,hozzászólásokat.Miért nem oda írsz?/vagy oda sem……………….
      Kaposi 53

  7. Ki tudja ? Ki hazudik , ki nem ? Mikor és mekkorát ? Kit vezetnek félre , ki szándékosan teszi mindezt felépítve , beépítve ! Hazudik itt mindenki reggel délben este !

    Rózsa Ádám

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  8. Mitöl rasszista az a tanar??? Attol, hogy elmondta mi a valosag? Ha itt valaki elmondj az igazsagot az mindjart rasszista!

    s.dobcsanyi

  9. Hááát… Próbálkoztak, na! Ezen a tájon más náció is igen jól megél a rettegésből, elég bemondásos alapon felsorolni az aktuális jelenkori, vagy a fél évszázaddal ezelőtti „tényeket” sérelmekként, amire jól fizet az állam.
    Ez most pont nem jött be nekik, de máskor meg igen. A Mohácsi körbehaknizta a vérfagyasztó sztorikra éhes „fejlett” Nyugatot, és egy rakás pénzzel tért vissza, meg még cinikus módon ki is tüntették a „bátorságáért”. Nyilván érezte azért, hogy ez már egy kicsit meredekebb volt a tolerálhatónál, hát inkább kiüldöztette magát a saját perverz fantáziájának képzelt szörnyeivel, a jobbikos nácifasisztákkal Kanadába. Ami ugye egy béke szigete a dologtalan jobblétre vágyó „menekülteknek”, mert a kiirtott indiánok millióiról ma már csak a szemérem okán sem illik beszélni.
    Szóval ők is csak bepróbálkoztak egy sztorival, és éppen be is jöhetett volna! Nem a „magyar” kormányon múlott és a globálpolitika aktuális menetébe is kiválóan illeszkedett volna, hiszen a Magyarországra leosztott pillanatnyi szerep a „békés közép-európai térséget destabilizáló, növekvő náci feszültséggóc” hálátlan szerepe.
    És erre gyönyörűen rímelt is ez az alakítás! De valahol, valami félrecsúszott, valamilyen előzetes egyeztetés nem sikerült.Talán a belügyi elitcsapatokat túlságosan lekötötte az uralkodó elit prominenseinek násza…

    Regős Mátyás

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  10. A rendőrségi közleményt miért kéne készpénznek vennünk?
    Ők is „hazudhatnak”
    Számomra ez nem bizonyít semmit.

    Üdvözlettel: Kiss Barna

  11. Félni, mellébeszélni, kitalálni valótlanságokat mindig csak az szokott, akinek van oka rá. Továbbá, kérdem hol van a független és tárgyilagos média felügyelő bizottság? Mikor lesz már olyan mértékű és értékű büntetés, hogy mindenki tanulja meg örökre vagy egyszer s mindenkorra mi az igazság, tisztességesség a sajtóban, a hétköznapi életben.
    Üdv. johannesbmf1

  12. AZ IGAZSÁGOT AKARTOK AKKOR ÍME

    Ez az az iskola, ahol a rasszista nézeteiről elhíresült tanár tanított egészen addig, amíg a róla készült videó nyilvánosságra került. Feltehetően nem véletlenül állt meg pont itt a szélsőséges rigmusokat üvöltő, fenyegető üzeneteket kiabáló társasággal a román-magyar meccsre igyekvő autóbusz. A magukból kivetkőzött felnőttek a legkisebbekre, a hat-hét éves elsősökre akartak rátámadni, akik félelmükben a padok alá és a WC-be menekültek…
    „Mondták, hogy gyertek ki rohadt cigányok, mindjárt bemegyünk és szétverünk benneteket. Azt mondta a tanár néni, hogy bújjunk el, mert ha bejönnek, akkor nagyon nagy baj lesz” – mesélte a hatéves Amanda.
    „Megjelent a Szebb Jövőért nevű jobbikos csoport, és automatikusan letámadta az iskolát és félelmet keltett a gyerekekben. Nem tudni, hogy mit akartak” – mondta az ATV-nek Gyöngyösi Jenő, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
    A kisbusznyi csőcselék között ott volt az a tanár, Végh Szilárd is, is, akit a viselkedése miatt bocsátottak el az iskolából.
    A helyiek szerint nem véletlen, hogy pont az iskolánál állt meg a busz. Ami ezután történt önmagában is megbotránkoztatta őket.
    „Elővették a nemi szervüket, akik a busszal érkeztek fiatalok és végig ott pisiltek az iskola előtt, a templom kertben, virágos bolt előtt. Mindenhol és sörösüveggel fenyegettek és mondták nekünk, hogy büdös cigányok, szopjatok le” – idézte fel a történteket az ATV-nek a falu egyik polgára, Nagy Ferencné.
    A hordától megrettent pedagógusok a rendőrség segítségét kérték, s végül a járőrök vetettek véget az iskola körül randalírozásnak.
    Csík F

    Nem kell megismételni az ATV és a balliberálisok által felbérelt cigányok hazugságait! Végh Szilárdot csupán igaz véleménye miatt, az aljas, liberális seggnyalás miatt távolították el!

    Mivel a rendőrség szerint (akik közismerten gyűlölik a nemzeti oldalt!) sem történt se szabálysértés, se megfélemlítés, és ezt Ön nem hajlandó tudomásul venni, ezért ezek miatt a provokatív és aljas hazugságai miatt ezennel kitiltom! Egy hazugsághoz ragaszkodó, kötekedő alak nem kívánatos olvasóink számára sem!

    Híradmin

  13. Ezek a drukkerek,(náci kutyák)!!Nem is drukkerek,hanem bajkeverő erőszakos bunkók.Miért hinnék nekik jobban,mint a kis elsősöknek??azok a gyerekek nem hazudnak.hiszen még csak 6 évesek.,Tiszták,tiszta a lelkiismeretük is.Kemény büntetést kell kiszabni minden provokatív, náci huligánra.a vonatot is szétverték,jóformán ,megsemmisítették.ezek emberek?Kérdem én!!!!!!
    Kalkamuki

    1. Ajánlom Önnek, hogy menjen le Putnokra, vagy Ózdra a cigánysorra, és nézze meg, mennyire tisztalelkűek a kis 6 éves cigánygyerekek. A női és férfi nemiszerv összes alpári szinonimáját egy mondatban, egy levegőre fogja Önre szórni, ha meg tél van és hó, akkor jó kis köves-jeges hógolyóval megdobálják, ha az nincs, akkor csak kővel. Jó pár éves tapasztalatom mondja ezt. Nem csak a TV-ből értesülve papolok, mint Ön.

      Kata

  14. Szerintem az úgynevezett szurkolók valóban megfélemlítették azokat a gyerekeket, különben MIÉRT IS HÍVTÁK KI A RENDŐRSÉGET?

    Ébresztő magyarok! Mossák az agyatokat!

    András Murányi

  15. Talán meg kellene kérdezni a tanárnőt és az iskolásokat, hiszen a rendőr ott sem volt a (vélelmezett) atrocitás idején.

    Hell Nagy István

    Kedves Olvasónk! Gondolja, hogy a rendőrök nem kérdezték meg? Kizárt, ugyanis ez az első dolguk! Nyilván nekik is előadták a cigányok, hogy mi történt. Mivel ismerheti a rendőrség unszimpátiáját a nemzeti érzelmű emberek iránt (emlékezzen csak akár 2006-ra vagy bármelyik megmozdulásra, ahol a székely himnuszt és a magyar himnuszt énekelték a résztvevők), nem nehéz elhinni, hogy valóban nem történt semmiféle törvénytelenség. Ráadásul ilyen esetben a rendőrök mindig a cigányok pártjára állnak.

    Egyebekben pedig kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  16. nem gondolom, hogy az atv minden esetben hazugságot közvetítene. ez alól kivétel,amikor politikai megrendelést teljesít, azaz az esetek kb 95 százalékában.

    barabas

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Csík úr, ne küszködjön álnevekkel,… kitiltottam, világosan megírtam, miért, nyugodjon meg.

      Híradmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük