KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Breaking: Fordulat a Budaházy-Hunnia ügyben? – Gyurin kívül ma mindenkit kiengedtek! (frissítés, helyreigazítás)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tegnap délután kaptuk a hírt, hogy Budaházy György és társai ügyében valódi fordulat állhat be, mert a koncepciós, terrorvádas politikai ügyben valamennyi letartóztatásban lévő vádlottat a mai napon hazaengedik.

Alig telt el pár perc és a következő infó már arról szólt, hogy a 17 vádlott közül egyedül Budaházy György marad letartóztatásban, míg a többiek esetében kényszerintézkedést rendeltek el, ami azt jelenti, hogy bűnügyi felügyelet alá vonták ugyan őket, de a börtönből haza mehettek. Budaházy esetében – kedvező személyi körülményei és eddigi teljesen együttműködő magatartása ellenére – a letartóztatás fenntartása különös okaként egyrészt az elsőfokon kiszabott 17 éves fegyházbüntetés mértékét jelölte meg a Fővárosi Ítélőtábla végzése, amely okot adhat a szökésre, elrejtőzésre. Másrészt arra utalt a másodfokú bíróság, hogy a bűnismétlés lehetősége fennáll, mert a BRFK nemrég meggyanúsította Budaházy Györgyöt egy 2019-ben nyilvánosnak meghirdetett Pride rendezvényen történt eset kapcsán kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt. Rá kell mutatni, hogy a Hunnia terrorperben a vád Budaházyékat 2007 és 2008 években állítólagosan elkövetett bűncselekményekkel vádolja. tehát erre az egyébként  alaptalan gyanúsításra 15, illetve 14 évvel később került sor, ennek fényében sem merülhet fel a bűnismétlés lehetősége.

Korábban pontatlanul írtuk, természetesen nem Budaházy Györggyel beszéltünk (mentségünkre szolgáljon, hogy a hír bennünket is feltüzelt), hanem dr. Gaudi-Nagy Tamással, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjével, aki jelenleg két LMBTQ mozgalom által hazafiak ellen generált büntetőeljárásban  is képviseli Budaházyt, amelyből az egyikben – a Háttér Társaság által szervezett rendezvény 12 tagja által tett feljelentés miatti magánvádas eljárásban nemrég nem jogerősen megszüntették ellene az eljárást bűncselekmény hiánya miatt. Dr. Gaudi-Nagy Tamás azt a tájékoztatást adta, hogy Budaházy György rettenetesen csalódott, de a felesége által javára kezdeményezett kegyelem megadásában bízik. Emlékeztetett arra, hogy 2019 nyarán a Háttér Társaság Balzac utcai irodájában egy olyan nyilvánosság számára meghirdetett eseményre, „Szivárvány Szakkör – Hozd magaddal a haverodat is !” címmel került sor, amelynek témája az iskolai LMBTQ érzékenyítés volt.Erre Budaházy Györgyék is  be szerettek volna jutni, hogy a témában kifejtsék normalitáspárti álláspontjukat. Nem engedték be őket, volt egy ideológiai vita a rendezőkkel, majd Budaházyék  kihúztak egy „Tiltsák ki az LMBTQ propagandát az iskolákból!” feliratú molinót, majd nem sokkal később távoztak is onnan. Ugyan volt helyszíni, rendőri igazoltatás, de semmilyen egyéb intézkedés nem történt, hiszen nem is volt erre szükség – emlékeztetett Gaudi-Nagy Tamás. Ennek ellenére a Háttér Társaság ügyvivője, Dombos Tamás a hazafiakkal szemben büntetőfeljelentést tett minden törvényes alap nélkül kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt. A rendőrség tavaly számos tanú kihallgatását és az eseményről készült felvétel beszerzését, megtekintését követően bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a nyomozást. Az LMBTQ lobbisták megszüntetés elleni panaszát a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség elutasította, azt is megállapítva, hogy magánlaksértés szabálysértése sem valósult meg. Ezt követően rejtélyes módon a Fővárosi Főügyészség „hivatalból” felülvizsgálta e megszüntető határozatokat és újraindíttatta az eljárást. Így került végül sor az események után csaknem 3 évvel, május 5-én „halaszthatatlan nyomozati intézkedésként” meghatalmazott védője, dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd orvosilag igazolt egészségügyi akadályoztatása miatt helyettes védő részvételével Budaházy György meggyanúsítására. Barcsa Turner Gábort, a HVIM elnökét idén március végén ugyanezen eset miatt szintén meggyanúsították, gyanúsítás elleni panaszát az ügyészség elutasította. Budaházy György és védője a „csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak” bűntettének képtelen gyanúja és maga a gyanúsítás eljárás jogilag visszás foganatosítása miatt panasszal éltek, amelyet még nem bíráltak el – tájékoztatott a nemzeti jogvédő.

Ez is érdekelheti:  Moszkva nem enged biztonsági követeléseiből – A terrortámadás ötletgazdái után nyomoznak
Tehát most azt a következtetést tudjuk levonni, hogy egy olyan ügyben folyik eljárás Budaházy György ellen, amiben április 3-án az országban népszavazást tartottak. Ugyan a népszavazás érvénytelen volt, ugyanakkor mégis eredményes. Külön ki kell emelnünk, hogy éppen a Budaházy Györgyék által még 2019-ben kifogásolt, a köznevelési intézményekben, a szülői hozzájárulás nélküli szexuális irányultságokat bemutató foglalkozások ellen 92,34%-ban szavaztak nemmel a szavazópolgárok úgy, hogy az érvényesen leadott szavazatok száma több mint 3,5 millió volt.

Szóval akkor, hogy is van ez? Budaházy György azért nem kerülhet ki a börtönből 2022. május 25-én, amiért a gyermekek védelmében próbált már 2019-ben kiállni és amiről 2022. április 3-án az ország választáson részt vett polgárainak elsöprő többsége is ugyanúgy vélekedett az iskolai LMBTQ érzékenyítés kérdésében, mint Budaházy György?

Igazából nem találunk szavakat, de azt mindenképpen érezzük, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Olyan érzése van az embernek, mintha az ügyészség és a bíróság összejátszana. Ezt az ügyet nagyon gyorsan le kellene zárni, mert méltatlan és mindenképpen igazságtalan mindaz, amit Budaházy Györggyel művelnek. Szó sincs itt bűncselekményről, kőkemény politika van a háttérben, amit mindenki tud, de legalábbis gyanít.

Tudjuk, hogy Gyuri nagyon elkeseredett. Vajon meddig játszanak még vele? Olyan, mintha „valakik” rajta keresztül akarnák meghurcolni azt a nemzeti, keresztény, konzervatív közösséget, mely ha kellett, igenis markánsan hangot adott a véleményének. Na, ez nem tetszik „valakiknek”. Ezt a történetet végiggondolva olyan érzése támad az embernek, mintha 2010 előtt járnánk. Olyan ez, mintha a hálózat – az a bizonyos szélsőbaloldali rendszer -, mindenhova beépült volna és úgy tűnik, nem lehet tőlük megszabadulni.

Szóval Budaházy György egyelőre nem szabadulhat, köszönhetően nem kis részben az LMBTQ lobbi áldatlan tevékenységének. Ebben az esetben ezt másként nem tudjuk értelmezni.

Ez is érdekelheti:  Gulyás Gergely is reagált - Magyarország Kormányának hivatalos álláspontja Magyar Péter megnyilvánulásairól (videó)

Nagyon úgy tűnik, nincs más út, csak ha a Köztársasági Elnök Asszony véget vet ennek az igazságtalan ámokfutásnak.

Követeljük Budaházy György szabadon bocsátását és ennek a gyurcsányi időkből származó politikai koncepciós eljárásnak a kegyelmi úton történő mielőbbi megszüntetését!

 

Frissítve: 2022. 05.26.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Breaking: Fordulat a Budaházy-Hunnia ügyben? – Gyurin kívül ma mindenkit kiengedtek! (frissítés, helyreigazítás)

  1. Az elnök asszony igazán léphetne mielőbb az ügyben, ha az illetékes miniszter előterjeszti a kegyelmet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük