KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Botrány: kilakoltatás helyett albérletet kínál a Fidesz a miskolci fészekrakóknak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Miközben Kriza Ákos, Miskolc polgármestere arról beszél, hogy ősszel elkezdik a fészekrakók kilakoltatását, a megüresedő lakásokat pedig fiatal miskolci szakemberek fogják kapni, az Orbán-kormány a Nemzeti Eszközkezelővel költözteti vissza a renitenseket oda, ahonnan egyszer már sikerült őket kirakni, hívta fel a figyelmet pénteki sajtótájékoztatóján Jakab Péter. A Jobbik önkormányzati képviselője szerint ezzel a lépéssel a Fidesz végképp a szocialisták útjára lépett.

Miskolcon elkezdődött a szocialisták által előidézett fészekrakó botrány fideszes fejezete, kezdte tájékoztatóját Jakab Péter. A politikus emlékeztetett, tavaly nyáron a Jobbik segítségével sikerült távozásra bírni két fészekrakó családot Diósgyőrben. Egy év után a lakók nyugalma most a Fidesznek köszönhetően véget érhet. A képviselőt ugyanis arról tájékoztatták, hogy a Nemzeti Eszközkezelő az érintett lépcsőház egyik fészekrakós lakását megvásárolta azzal a szándékkal, hogy kiadja albérletbe ugyanannak a mélyigénytelen családnak, amelyet egyszer már sikerült onnan kitessékelni. Az eszközkezelőt az sem zavarja, hogy az ominózus fészekrakó mind a mai napig közel egymillió forint közös költséggel tartozik a társasháznak, nem beszélve a szintén milliós nagyságrendű ki nem fizetett közüzemi számlákról. „A kormánypárt úgy tűnik elintézte, hogy a jövőben a renitensek újabb milliókkal károsítsák meg az adófizetőket, végképp csődbe taszítva a társasházat” – jelentette ki Jakab.

A politikus szerint tragikus üzenete van annak, hogy az Orbán-kormány ahelyett, hogy szigorú szankciókkal sújtaná a miskolciak életét megkeserítő fészekrakókat, most felkínálja számukra az albérlet lehetőségét, megadva ezzel a kegyelemdöfést a városnak.

„Ennek a folyamatnak most azonnal gátat kell vetni, ezért a leghatározottabban felszólítom Kriza Ákost és a terület országgyűlési képviselőjét, Sebestyén Lászlót, haladéktalanul állíttassák le a kormánnyal a Fidesz újabb, miskolciak ellen elkövetett merényletét. Nyolc év szenvedés után a lakosság nem egy újratöltött fészekrakó programot akar, hanem rendet és nyugalmat, fészekrakó-mentes Miskolcot” – húzta alá a jobbikos képviselő.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Szergej Lavrovval a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Botrány: kilakoltatás helyett albérletet kínál a Fidesz a miskolci fészekrakóknak

  1. Már bocsánat, de ez nem probléma- és válságkezelés, hanem egy nagy baromság!
    Anna

  2. A kormányok nemzet ellen bevetett biológiai fegyver-tenyésztését láthatjuk itt is.
    Nagy Péter

  3. Adjon az Isten!

    Feleim! Tessék már tudomásul venni, hogy I Orbán Viktor „a cél szentesíti az eszközt” mottója alapján a rejtett erőforrást mindenképpen a maga oldalára kívánja (akarja, fogja) állítani, hogy szavazóbázisát ezzel (is) növelje, koste es, was wolle!
    Szebb jövőt!
    Loviaguin Alexander

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük