KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Borkainak feneke, ördögnek ügyvédje

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ma már tudjuk, az országra és a kormányra nézve is súlyos következményekkel járó Borkai-kaland több, mint magánügy. Borkai Zsolt hevesen döngölő feneke látványának jelentős szerepe volt abban, hogy az önkormányzati választásokon az ellenzék elnyerte a fővárost és számtalan fideszes bástyát. A szexuális aktusról készült videók és fényképek a nemzetközi sajtót is bejárták. Sokat romboltak az ország és magyar kormány amúgy is megtépázott imázsán. Méghogy magánügy!

Az okozott kárt csöppet sem kompenzálja, hogy maga az okozó több tízmillió forintot fizetett a botrányos képek elkendőzéséért –hiába! A kompromittáló felvételek közszemlére kerültek, az így is újraválasztott polgármester első munkanapján lemondott Győr éléről, az ellenzék pedig fürdik a Borkainak (is) köszönhető országos sikerben.

Az ügyben több feljelentés született. Nyomozás indult Borkai megzsarolása, illetve hűtlen kezelés miatt. És ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.

Az egymásnak is ellentmondó médiahírekből próbáljuk kibogozni a történteket és kronológiai sorrendbe állítani.

A Privátkopo.hu értesülése szerint mintegy másfél-két évvel ezelőtt Borkai Zsolt, Győr város polgármestere, és ügyvédje, dr. Rákosfalvy Zoltán (valamint néhány közeli ismerősük) adriai jachtkiránduláson mulatták az idejüket bérelt luxushajón.

Velük tartott a győri kötődési ifj. F. Gábor, annak barátnője, meg két prostituált. Utóbbikat a szórakozáshoz a férfi közvetítette, akiről úgy tudni, üzletszerűen foglalkozik szexipari munkások közvetítésével és más kétes ügyekkel. Az Index szerint ő eszelte ki, hogy a hajón történtekről a barátnőjével felvételeket készít.

Mint később kiderült, a belgrádi Pink Televízió valóságműsorának egyik sztárja és öt barátnője is részt vett Borkai Zsolt orgiáján. A belgrádi Kurir beszámolójában azt írja, hogy a Magyarországot megrázó szexbotrány Szerbiában is az egyik fő beszédtéma. A lap szerint Győr első emberének, Borkai Zsoltnak (54) az orgiáján részt vett három horvátországi csillagocska (starlet) (S.O., P.Š., és L.L.), valamint Iva Grgurić, egy szerbiai valóságshow Horvátországból érkezett szereplője is. Vagyis, a magyarokkal együtt így már nyolc lány volt.
Ezt a Kurirnak megerősítette I.M., aki az egyik hosztesz (animir dama) volt Borkaiék jachtján.

A cikk arra is céloz, hogy a luxusjacht, amelynek az azonítójeleit is megadja, Borkaié.

Póczik megjelenik a kompromittáló képekkel

Póczik József, a 66 éves, volt válogatott futballista, 30 éve jó kapcsolatban áll Borkaival. Állítása szerint 2018. júniusában szám nélküli telefonhívásban ismeretlen személy értesítette, hogy a budapesti Novotel szálloda portáján borítékot hagyott számára, amit Borkainak kell átadnia. A volt focista a borítékban 4-6 Borkait kompromittáló fényképet talált. Ezeket Győrben átadta Borkainak, aki a fotókra úgy reagált, hogy „Basszus, ezek hogy kerültek ide?”, majd megkérdezte, hogy mivel tartozik a „fuvarért”. Póczik – elmondása szerint – semmit nem kért, barátságos hangulatban váltak el.

Ez is érdekelheti:  Ezt gondolja a kapcsolati erőszak szakértője Varga Judit megdöbbentő bejegyzéséről
   

Az olvasó nyilván felteszi a kérdést, hogy az ifj. F. Gáborhoz került kompromittáló felvételeket miért bízta egy bizonyos „ismeretlen” telefonáló éppen Póczikra? Nos, a volt futballista a történetéből kifelejtette, hogy ifj. F. Gábor a jelenlegi élettársának a fia.

Innen kezdve két változat lehetséges. Az első szerint Póczik nem tudott arról, hogy az ominózus fotókhoz a „mostohafiának” köze van, bepalizták a postás szerepére, rajta tesztelték, hogy mit tesz Borkai; lapít, vagy kiveri a balhét. A második változat szerint „családi együttműködés” történt.

Az ügy itt látszólag elaludt, ám a háttérben történt ez meg az! Mint később kitudódott, Borkait megkereste a prostikat közvetítő F. Gábor körébe tartozó J. Zoltán, és eladásra kínálta a felvételeket.
Azok adás-vételéről Dr. Rákosfalvyval szabályos polgári jogi szerződést kötött, melyben eladóként kötelezettséget vállal, hogy a kínos anyaghoz mások nem fértek hozzá, arról másolato(ka)t nem készítettek. A megállapodásban azt is rögzítették: amennyiben ez a kitétel sérül, vagyis a felvételek másolataival más személyek is rendelkeznek, a Borkaiékkal szerződő eladónak a tőlük átvett összeg dupláját kell visszafizetnie. Jólértesültek szerint Borkai több tízmilliót fizetett.

A volt futballista a képek átadását követően csak több, mint egy évvel később jelentkezett ismét Borkainál. Ez év augusztusában, a Győri ETO edzőjeként felhívta, hogy átmehetne-e DAC pályára. Habár a felvételekről szó sem esett, a polgármester indulatosan vágott a szavába vágott „ők már fizettek” és lerakta a telefont. Ezzel a J. Zoltánnal kötött szerződésre célozhatott.

Póczik úgy folytatja a történtét, hogy telefonon ismét megkeresték (itt már többes számot használt!) és immár neki ajánlottak eladásra további leleplező fényképeket, de ő – úgymond – nem vállalta, hogy ismét bekerüljön az ügybe.
Megkereste azonban egy közös ismerősük, Puska Peti, aki találkozót intézett Borkai ügyvédjével, dr. Rákosfalvyval. A volt labdarúgó feltételezi, hogy Peti kijátszotta őket, őt azzal csalta oda, hogy az ügyvéd beszélni akar vele, az ügyvéddel meg elhitette, hogy ő kéri a találkozót. Rákosfalvy kérdésére néhány másodperc alatt tisztázódott, hogy ő nem akar képeket eladni, és semmilyen pénzre nem tart igényt.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij kirúgta Olekszij Danyilovot

Póczik állítja, a történtek után ugyancsak meglepődött, hogy Borkaiék zsarolásért feljelentették, a rendőrség házkutatást tartottak nála, és eljárás indult ellene. A Priátkopó.hu szerint állítólag Borkaiéknak hangfelvételük is van a találkozóról amelyen Póczik 20 milliót kért azért, hogy a kompromittáló anyag „ne kerüljön idegen kezekbe”.

A napokban nyilvánosságra is került több telefonbeszélgetésről készült hangfelvétel. Ezekben – állítólag – Póczik beszél eltorzított hangon, míg Puska Péter hangja nincs eltorzítva:

A felvétel készítője: „Mi a pénz, amit kért?”
Válasz: „Hát a tízes, amit beszéltünk.”
A felvétel készítője: „A fényképeken kívül ma előjött, hogy van egy pár perces videó is.”
Válasz: „Igen, igen, azt is mondta, de jobb minél előbb lerendezni vele, mert tudom, hogy milyen labilis a faszi.”

Részletesebben ITT.

Másik szál, az Ördög Ügyvédje

Közeledtek az októberi önkormányzati választások. Minden érintett káder rémálma, hogy ilyenkor előkerül egy, a karrierjét derékba törő skandallum.

A neten megjelent az Ördög Ügyvédje és a kompromittáló képek közreadásával fenyegette Borkait, s ezt be is váltotta. Hiába töröltették le a fotókat, más honlapokon újra megjelentette újabb és újabb fenyegetésekkel fűszerezve. Kilátásba helyezte, hogy a szexuális aktusról és kábítószer fogyasztásról szóló videót is feltölt. Az előbbi meg is történt, és nagy károkat okozott a Fidesznek a pár nappal későbbi választási eredményeiben.

A választásra összefogott a győri ellenzék. A szövetségből azonban kivált a négy jobbikos képviselő-jelölt a DK nem nevesített durva kampányára hivatkozva. Sokan Gyurcsány Ferencet és Czeglédi Csaba ügyvédet sejtik a Borkai-botrány hátterében. Ám ők határozottan tagadják, hogy bármi közük lenne az ügyhöz.

Tény, hogy Borkai visszalépése esetén az ellenzék közös jelöltje, a DK-s Glázer Tímea lett volna az új polgármester, akinek testvérével, Glázer Róberttel Póczik együtt focizott a Rába ETO-ban. Egyébként egy régebbi választáson maga Póczik is a DK képviselő-jelöltje volt, csak nem futott be.

A találgatások közepette a neten Izraelből jelentkezett Dr. Keserű Sándor Izrael, aki magára vállalta, hogy ő az Ördög Ügyvédje. Az elmúlt hónapokban több videót is közzé tett, melyekről a magyar média mélységesen hallgat. (Egyes videók már Magyarországon nem nyithatók meg!

Dr. Keserű Sándor nevével egy elhíresült és immár lezárult perben találkozunk. A főleg Oszter Sándor nevéről ismert befolyással való üzérkedés perében egy vidéki vállalkozótól több tízmillió forintot ügyeskedett ki egy társaság. A színészt felmentették, a szökésben lévő Dr. Keserű öt évet kapott.

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

OSZTER MAJDNEM LEKÉSTE A FELMENTÉSÉT, A SZTÁRÜGYVÉD PEDIG FOGHÁZBA MEHET

Nézzük csak, mit üzenget Dr. Keserű az „itthoniaknak”:

Okt. 3.
Felolvasta az „új magyar kormány névsorát:

Dr. Vásárhelyi Péter miniszterelnök
Prof. Dr. Busch Béla igazságügyi miniszter
Dr. Cserni János igazságügy miniszter-helyettes
Oroszi Péter belügyminiszter
Dr. Schiffer Attila egészségügyi miniszter
Bige László vegyipari miniszter
Szalóczi Zsolt számítástechnikai miniszter
Oszter Sándor színházügyi miniszter
Udovecz György hadügyminiszter
Balogh Pál Poncok cigány ügyekért felelős miniszter
Dr. Andrejkó Zoltán legfőbb ügyész
Dr. Keserű Sándor filmügyi miniszter

Okt. 17.
Elmondja, miként ismerkedett meg Borkaival. 35%-os visszaosztásról is beszél.

Nov.21.
Itt már azt állítja, hogy Borkai leleplezésével valójában Polt Péter megbuktatása volt a cél:

Nem is Dr. Keserű az igazi Ördög Ügyvédje?

Az immár nevessé vált Ördög Ügyvédje a neten írt soraiban állítja, hogy ő az igazi, és Dr. Keserű a hamis. Ha így van, akkor ügyesen „tett magáévá” egy olyan történetsort, amihez semmi, vagy nagyon kevés köze van.
A jól értesült médiakörök szerint szorul a hurok az Ördög Ügyvédjének nyaka körül, aki nem Dr. Keserű, mi több, nem is egyetlen személy, hanem egy bűnszövetkezet.

Állítólag a nyomozó hatóság beazonosította a résztvevőken, és rövidesen következik a számonkérés.
Állítólag gazdasági bűntettek miatt feljelentést tett Hadházy Ákos és mások is. Szóba kerülnek a Borkai birtokok, a Borkai fiának évek óta teljesítés nélkül juttatott havi 1 millió forintos fizetés dr. Rákosfalvy Zoltán cégétől. Az is kérdés, hogyan és miért nyerhetett az egyik örömlány EU-s pályázaton.

A hatóságok Borkai két „közeli” társánál már házkutatást tartottak, az ügyvédnél viszont egy „csőtörés” megelőzte őket, fontos iratok semmisültek meg.

MILHÍR Magazin 8. szám

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük