Borbély József meghurcolása közéletünk hitványságát mutatja

Aki egy kicsit is járatos napjaink kusza, maffiaszerű politikai viszonyaiban, nyilván látja és tudja, hogy hazánkban sem jogállam (alkotmányosság, törvényesség), sem igazságosság, sem elemi tisztesség vagy együttérzés nincsen. Az ellenkezőjére annál inkább találhatunk példákat, s a mindenkori hatalom ostoba gőgjét, kirívó embertelenségét, következetes magyargyűlöletét jól tükrözi a most ismertetendő eset is, mely hajszál híján egy honfitársunk életébe került.

Borbély József, a TEMPO Párt elnöke, társaival, köztük Minda Zoltánnal együtt, évek óta komoly küzdelmet folytat a korrupció, a vállalati és végrehajtói szervek törvénytelen, közérdekeket sértő, dzsungelszerű elburjánzásainak megszüntetéséért. Tiszteletre méltó az a szívósság és bátor elszántság, amellyel büntetőperek tucatjait kezdeményezték a százmilliókat eltüntető „cégek” vezetői ellen. Amennyire meg tudom ítélni (honlapjuk, rádió- és videofelvételeik alapján), mindig maximális felkészültséggel láttak neki az egyes feltárt ügyek bizonyításához; s noha jelentősebb győzelmeket nem arattak, az ország sorsát érdemben javítani nem tudták, nemegyszer a tanult bírókat, ügyészeket is megszégyenítő alapossággal képviselték igazukat. Kivették részüket a különböző ürügyekkel, banki csalásokkal az otthonukból elűzendő szerencsétlenek védelmében is.

Borbély és Minda személyes tragédiájuk, fondorlatosan kisemmizett és tönkretett vállalkozásaik okán váltak „botcsinálta” ügyvéddé, de nyugodtan mondhatom, kiválóan megállták a helyüket. Egy ilyen alvilági közegben és elvetemült diktatúrában persze nem hiszek a pusztán „jogi úton kikényszerített rendszerváltásban” (ezt Antallék talán még megtehették volna!), azonban a „polgárok” közönye s a tömegtüntetések szétverése, kudarca miatt ők arra a meggyőződésre jutottak, hogy ilyen úton is eredményeket érhetnek el. A tények azonban világosan mutatják, hogy igazság(osság) csak törvényes, legitim állam berkeiben kereshető, míg egy erőszakos, zsarnoki rezsim csak egy általános népfölkelés és szabadságharc sikerre vitelével dönthető meg. (Én már régóta hirdetem, hogy fölösleges bármilyen „hazamentő terveket” dédelgetni, s bármire szövetkezni, ha azok elsődlegesen nem az országpusztító, áruló zsiványbanda elsöprésére irányulnak. A politika és a jog csak akkor működhet, ha megteremtjük a tisztaságát és becsületes játékszabályait.) Ettől függetlenül mindig méltányoltam Borbélyék eltérő véleményét, s őszintén kívántam nekik, hogy elérjék céljaikat.

Csupán akkor vontam össze kissé a szemöldökömet, amikor Borbély Jóska „apostoli kormányzóvá” kiáltotta ki magát. Még azt sem vitatom, hogy meggondolatlanságában is a jó szándék vezette, sajnos azonban a puska fordítva sült el. Ahelyett, hogy újabb híveket szerzett volna, többségében azok is elpártoltak tőle, akik korábban rokonszenvvel nézték tevékenységét, sőt sokan egyenesen bolondnak nyilvánították. Van egy nagyjából hasonló eset, bizonyos Daka József „őfelsége” pünkösdi királysága, de egy szenilitásba hajló, 90 éves aggastyánnak ez könnyedén megbocsátható, hiszen valójában senkinek sem ártott vele. Borbély arra is hivatkozott, hogy megegyezett a „királlyal”, s tulajdonképpen ő nevezte ki tisztségére, noha utóbbi ezt határozottan tagadta (vagy egyszerűen csak elfelejtette). Megjegyzem, hogy történelmi mintáink szerint, amikor Magyarországon kormányzók regnáltak (lásd Hunyadi János, Kossuth Lajos, Horthy Miklós!), akkor vagy nem volt fölkent királyunk, vagy éppen trónfosztás alatt álltak. Ténylegesen uralkodó királyaink alatt legföljebb nádorispánok vitték az ügyeket, kormányzókra sohasem volt szükség. Valószínűleg ősi alkotmányunkkal is ütközött volna az efféle kettős hatalom, bár ebben nem vagyok tökéletesen biztos.

A fönti – nem lényegtelen – epizód után térjünk vissza a főtémánkhoz. A hatalom bögyében (pártszínektől függetlenül) már régóta fekete bárány volt az eretnek Borbély József. Elképzelhető, hogy következetesen készültek őt „kicsinálni”, persze nyilván nem kormányzói minőségében, hanem azért, mert számos „kényes ügybe” beletenyerelt. A „legzsírosabb falat”, úgy tűnik, mindmáig a Kossuth Holding Válságkezelő és Felszámoló Zrt. volt, melynek „munkájával” kapcsolatban számos visszaélést és több százmilliós nagyságrendű sikkasztást tártak fel Borbélyék, valamint azt is, hogy alapvetően a cég nem jogosult semmilyen csődeljárási és felszámolási tevékenységre, tehát az összes cselekedete törvénytelen. Hogy mégis hosszú évekig gondtalanul, zökkenőmentesen folytathatta károkozását, az arra utal, hogy a polip messzire kiterjesztette karjait, azaz a legfelső gazdasági és politikai körökkel is szorosan összefonódott. Ha nem így lenne, akkor könnyen találhattak volna fogást Borbélyon és társain, ám ehelyett a bolsevizmusban megszokott, jól bevált koncepciós utat választották a pribékek, amikor rágalmazásért (és becsületsértésért) a holding egyik alkalmazottja, Kissné Ágics Ilona könyvvizsgáló feljelentette Borbélyt.

Normál esetben ezt egy rutinszerű polgári peres eljárásnak kellett volna követnie, azonban 2012. december 7-én, minden hagyományt felrúgva, az eljáró zugbíró, Kajtár Gergely, ebből egy bűnügyet kreált, vagyis a magánvádat átadta az ügyész kezébe, s tárgyalás helyett Borbélyt előzetes letartóztatásba helyezte, az elmeszakértői vizsgálat megtagadásának hamis indokával. Ezzel alaposan mellényúlt, ugyanis a „vádlott” videofelvétellel igazolta, hogy az előírt időpontban és helyszínen pontosan megjelent, de 25-30 perces várakozás után sem kerülhetett sorra, mert az orvos, valamilyen elfoglaltságára hivatkozva, házon kívül tartózkodott. Borbély kommandósok általi megbilincselése és az Igazságügyi Minisztérium Elmeszakértői Intézetébe (IMEI) hurcolása rémmesékbe illő, ennél csak az volt brutálisabb, ahogyan ott bántak vele. Ismert, hogy a cucilista időkben hány ártatlan magyart tettek tönkre elektrosokkokkal, haloperidolos (el)kezelésekkel, és egyéb idegborzoló eszközökkel. Kész csoda, ha valaki egészsége és elmeállapota maradandó sérülése nélkül megúszta az ottani több hónapos vagy éves tortúrákat.

Az amúgy is krónikus betegségekben szenvedő (cukorbaj, magas vérnyomás stb.), túlsúlyos Borbélyt teljesen elszigetelték a külvilágtól; telefonját elvették, kapcsolatot sem a családjával, sem a megbízott ügyvédjével (dr. Lippai László), de még orvosaival sem tarthatott, ráadásul életmentő gyógyszereitől is megfosztották. Hosszú ideig semmilyen felvilágosítást sem adtak hollétéről és hogylétéről, alig lehetett valamit kinyomozni róla és körülményeiről. Először egy hónapos „megfigyelésre utalták be”, amit a jelek szerint akár egy évre is meghosszabbítottak volna, ha csupán rajtuk múlik. Nem lehetetlen, hogy likvidálni akarták, ezt alátámasztják az orvosokhoz és ügyvédekhez intézett fenyegetések (pl. a kamarából való kizárásuk meglebegtetése) is. Ha nem terveztek volna ellene semmilyen disznóságot, akkor vajon miért nem engedték, hogy legalább a hozzátartozói és ügyvédje meglátogathassák? (Elvégre nem egy sorozatgyilkost, vagy veszélyes terroristát őriztek személyében. Ennél még a legagresszívebb cigánybűnözőkkel szemben is jóval nagyobb „empátiát és toleranciát” tanúsítanak.)

Nem tudni, mit tettek Borbéllyal az intézetben (erre talán sohasem derül fény), de közel egyhónapnyi „vendégeskedés” után kb. 15 kilót fogyott, s január 2-án egy enyhébb lefolyású agyvérzést kapott, melynek következtében részlegesen megbénult. Roppant különös, hogy még ezek után –akár bele is halhatott volna szegény – sem vitték valódi kórházba (a tököli rabkórház aligha tartható annak, mert ide szállították), ahol megfelelően gyógyíthatták volna. (Reméljük, nem szenvedett végleges károsodást, s mielőbb képes lesz a fölépülésre.) Ez a lelketlen bánásmód széles körökben megütközést keltett, s orvosok, jogvédők, képviselők is kiálltak végre mellette (pl. Zagyva Gyula, Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás, Lengyel Károly stb.). Talán ennek is köszönhető, hogy nyögvenyelősen föloldották a szigorú látogatási tilalmat, majd, 2013. január 11-én, szabadon engedték. Mégse állíthatom, hogy happy enddel végződött minden, hiszen semmi sem zárult le, s fogalmunk sincs, mi lesz Borbély Jóska további sorsa.

Tapasztalataim szerint, akit ezek a sátánfattyak kiszemeltek maguknak, azt gátlástalanul szét is marcangolják, ha újfent a tyúkszemükre lépked. Ha a népünk olyan lenne, hogy lelki kazánként fűtené a hazaszeretet és a nemzeti szolidaritás, akkor persze ezeknek a senkiházi hóhéroknak nem lenne könnyű dolga. Így azonban valamennyien számíthatunk arra, hogy a helyzetünk rohamos romlásával előbb-utóbb ismét odáig jutunk, hogy bárkit bármilyen címen eltüntethetnek, kiiktathatnak ebből a virtuális árnyékvilágból, aki szót emel ellenük, pláne tevőlegesen is szembeszáll velük. Bizony, kizárólag rajtunk múlik, hogy meddig tűrjük külső és belső parazitáink, lemészárolóink mohó tobzódását, s mikor ordítunk fel tengernyi kínunk nyomorúságában, hogy el innen rablók, ez a mi hazánk!

Siklósi András

Nemzeti InternetFigyelő