KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bombariadó volt több szerbiai minisztériumban és iskolában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A szerb pénzügyminisztériumban és a külügyminisztériumban, valamint országszerte számos általános és középiskolában volt bombariadó csütörtökön – közölte a szerbiai belügyminisztérium.

Az iskolákba kora reggel érkeztek fenyegető levelek, így a diákokat hazaküldték, az épületek átvizsgálása elkezdődött. A pénzügyminisztériumba délelőtt, a külügyminisztériumba pedig dél körül, Mevlüt Cavusoglu török és Nikola Selakovic szerb külügyminiszter találkozójának idején érkezett meg a fenyegetés. Mindkét épületet kiürítették, és a rendőrség átvizsgálja az épületeket.

Az utóbbi hónapokban a belügyminisztérium tájékoztatása szerint Szerbiában több mint ezer bejelentés érkezett robbanószerkezetekről, eddig minden fenyegetés hamisnak bizonyult.

Aleksandar Vulin belügyminiszter május közepén egy televíziós interjúban arról beszélt: a hamis riasztások célja, hogy Szerbiát nyomás alatt tartsák. Azt akarják elérni, hogy Szerbia „ne dönthessen önállóan, hanem nyomás alatt és félelemből hozzon döntést”, és vezessen be szankciókat Oroszország ellen.

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük