KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nem tetszik a liberális sajtónak, hogy a magyar kormány kontrollálná a techóriásokat

Blokkolja a Bidenékről szóló híreket a közösségi média

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Miközben levelek kerültek elő Joe Biden fiának, Hunter Bidennek az ukrajnai Burisma-kapcsolatairól, tegnap reggel a Twitteren ismerte el Andy Stone a Facebook politikai kommunikációs igazgatója (mert ott olyan is van), hogy a közösségi média erősen blokkolja ezt a bombahírt, mely feltárja Joe Bidennnek és fiának igencsak érdekes beavatkozását az ukrán cégben történő korrupciós vizsgálatok megakadályozására – írja a The National Pulse. A Twitter közben teljesen betiltotta a levelek közlését.

A hír először a New York Postban jelent meg. Stone – aki karrierje során legalább négy, a Demokrata Párthoz köthető szervezetnél dolgozott – elismerte, hogy a Facebook a történet terjesztésének korlátozásával lényegében beavatkozik az amerikai választásokba.

A Facebook „tényellenőrzői” köztudottan baloldaliak, akárcsak maga Andy Stone. Ügynökségeik, mint például a „Lead Stories”, főként a CNN egykori munkatársaiból állnak és kizárólag demokratáknak adományozó emberek, ahogy azt a The National Pulse kiderítette az év elején.

A Facebook felügyeleti testülete 95% -ban Trump-ellenes emberekből áll, háromnegyede nem amerikai. Mégis ez az egyetlen olyan szervezet a Facebook-vállalaton belül, amely felülbírálhatja Mark Zuckerberg vezérigazgatót.

The National Pulse nyomán:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük