KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bill Gates: Minden embert be kell oltani! (természetesen csak azzal az oltóanyaggal, amit mi szállítunk)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bill Gates filantróp és multimilliárdos évek óta különleges érdeklődést mutat az egészségügy kérdései iránt. Hogy ez összefügg-e azzal, hogy komoly csomagjai vannak a legnagyobb gyógyszeripari konszernek részvényeiből, ugyanezen konszernek képviselői pedig ott ülnek a Bill és Melinda Gates Foundation felügyelőbizottságában, amely alapítvány viszont a WHO legfőbb szponzora, nem tudjuk.

Egyet tudunk, Gates erős aktivitást mutat a koronavírussal kapcsolatos kérdésekben is. Sőt, mint akinek a varázsgömb van a birtokában, már 2019 októberében sejtette vagy tudta, hogy hónapokon belül ki fog törni egy koronavírus járvány, és ezért a WHO-val közösen levezényelt egy koronavírus pandémia gyakorlatot, úgyszólván a mai helyzet főpróbáját.

Ma mindenesetre milliárdokat mozgat meg, hogy egyedüli szállítója lehessen a koronavírus elleni oltóanyagnak. Mindezt természetesen emberbaráti indíttatásból teszi, aki mást gondol, az szégyellje magát.

Gates egyszerre 7 gyógyszergyárat akar az oltóanyag gyártására ráállítani. Így nyilatkozott a The Daily Show c. tévéműsorban (Fox News). Alapítványának megvan hozzá a szaktudása. „Segíteni akarunk a járvány leküzdésében.” – mondta az önzetlen filantróp.

https://www.bild.de/news/inland/news-inland/coronavirus-news-liveticker-usa-fuerchtet-ausbreitung-der-pandemie-in-deutschland-ruecklaeufig-69855062.bild.html#la69873908

„A helyzet akkor fog normalizálódni, ha mindenki számára rendelkezésre fog állni az oltóanyag.” – jelenti ki Bill Gates a Bild tudósítása szerint. „Több milliárd oltási dózist kell előállítanunk.” – mondja a multimilliárdos.

„Mindannyian egy csónakban ülünk.” – mondja a Microsoft alapítója a Fox News hírműsorának. „Hiába küzdjük le a fejlett országokban a vírust, ha a szegényebb országokban elterjed, visszajön az USA-ba is.” Figyelmeztet: „A vírust az egész világon le kell győznünk.”

Hogy ki kivel ül egy csónakban, arról részletesen tájékoztat Flo Osrainik a Korona-dosszié c. igen részletes, igen jól dokumentált oknyomozó újságírói összefoglaló munkájában

Egy biztos: A Bill és Melinda Gates Alapítvány, a WHO, a Johns Hopkins Center for Health Security, a Bloomberg School of Public Health és a Világgazdasági Fórum illetékesei egy csónakban ülnek. Ugyanis ők mind résztvevői voltak a 2019. októberi Event 201 nevű pandémiagyakorlatnak.

A Bill & Melinda Gates Foundation gyakran tesz ajánlásokat a WHO felé a következő cégek gyógyszereinek vásárlására: MSD, GlaxoSmithKline, Novartis és Pfizer. Az meg nyilván teljesen véletlen, hogy az alapítvány komoly csomagokat birtokol a fenti gyógyszerkonszernek részvényeiből.

Az Alliance for a Green Revolution in Africa (AGRA) vonatkozásában pedig a Wikipedia utal az alapítvány szoros kapcsolatira az alábbi konszernekkel: Monsanto, Cargill, DuPont, Dow Chemical, BASF und Bayer Az alapítvány igazgatósága és a Monsanto között személyi összefonódások vannak, írja a Wikipedia.

A Rubikon news idézett cikke részletesen tájékoztat Bill Gates alapítványának a WHO-val történő összefonódásáról a 2002-es madárinfluenza pánikkeltés, a 2009-es sertésinfluenza pánikkeltés, illetve a 2013-as madárinfluenza pánikkeltés kapcsán. A WHO ajánlására a világ államai milliárdos nagyságrendben vásároltak a TAMIFLU nevű gyógyszerből, amelynek mellékhatásai súlyosabbak voltak magánál a hatásnál. Mivel a prognosztizált, millió halottal riogató pandémia csak nem akart eljönni, a legtöbb országban veszélyes hulladékként kellett a készleteket megsemmisíteni. Ami még mindig jobb, mint ha valaki avval gyógyította volna magát. – teszi hozzá a közzétevő.

Az Event 201 ajánlásait olvasva a Rubikon idézésében az ember hátán végigfut a hideg.

Csak néhány mondatot idézünk belőle.

  • A pandémia nemcsak az emberéletben és egészégben fog veszteségeket okozni, hanem súlyos gazdasági és társadalmi következményei is lesznek.
  • Ez a kormányok, nemzetközi szervezetek és magánszektor együttműködését igényli – eddig soha nem látott mértékben.
  • A kormányoknak fel kell készülniük készletek létrehozásával az oltóanyagokból, diagnosztikai eszközökből és gyógyszerekből.
  • A kormányoknak új módszerek kidolgozásával kell felkészülniük a dezinformációk elleni küzdelemre. Ennek nagy prioritást kell biztosítani. E célból a kormányoknak együtt kell működniük a hagyományos és szociális médiavállalkozásokkal. Ez azt jelenti, hogy a kötelező hírtovábbításokat előnybe kell részesíteni, a hamis híreket pedig el kell nyomni. (http://www.centerforhealthsecurity.org/event201/recommendations.html)

Amely ajánlásokat olvasva fel kell, hogy tegyük a kérdést a magyar hatóságok felé: Kaptak-e hivatalosan pandémiás (korona pandémiás ajánlásokat) a WHO-tól vagy az itt felsorolt szervezetek bármelyikétől 2019 októbere után?

Még kérdés? – teszi hozzá a
közzétevő
Király József

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Bill Gates: Minden embert be kell oltani! (természetesen csak azzal az oltóanyaggal, amit mi szállítunk)

  1. Döbbenetes hogy a hatalmas vagyonnal mit lehet tenni. Mindenkit meg lehet venni neha jotevessel villogni de a legtöbb esetben kart okoznak az emberisegnek. Veszelyesebbek mint a maffiozok.

  2. „Veszelyesebbek mint a maffiozok.”
    Ők is maffiózók csak más szinten tevékenykednek.

  3. Egy tisztességes világban az ilyenek, és az ehhez hasonlók már régen a börtönbüntetésüket töltenék, ha nem ló.nának, de hol van itt isztességes világ? (költői),amikor „elmebeteg emberek elmebeteg célokkal irányitják a világot. És az egészben az a legelmebetegebb,aki erről beszél,azt azonnal elmebeteggé nyílvánítják.”
    Köztudott,hogy ez díszes társaság pénzeli a világ „elitjeit” ,a politikusnak nevezett fertőt. Jelenleg az történik,amit az „ipar” diktál. A politikai pocok meg kiszolgálja a nyomorult „lelkivilágu”,már ha van neki ilyen pénz lobbit. Ezek karöltve nem az életet szolgálják,hanem a halált !
    Az eredmény fogható !
    Amerikában évente 970 ezer Ember hal meg ,hamis diagnózis,és a gyógyszarok mellékhatásaitól.
    Magyarországon naponta (!) 50 (!) Magyar Ember,akikért senki nem emel szót !
    Talán azért,mert „európában csak egyetlen hatalom létezik,és ez a rotschild.” (sombart werner zsidó közgazdász)

  4. Először oltsa be a kedvesét,anyját,meg a legközelebbi hozzátartozóját !
    Utána meg,aki a legkedvesebb neki !
    Dehogy engem nem fog,abban biztos vagyok !
    Még erőszakkal sem !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük