KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bild: távoznia kell Németországból a nagyszájú berlini ukrán nagykövetnek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kijev szókimondó berlini nagykövete, Andrij Melnyik lehet, hogy távozni kényszerül Németországból, hogy esetleg új posztot foglaljon el az ukrán külügyminisztériumon belül – jelentette hétfőn a Bild című német bulvárlap egy meg nem nevezett ukrán tisztviselőre hivatkozva. Melnyik a közelmúltban egy újabb botrány középpontjába került, miután egy interjúban védelmébe vette a náci kollaboránst és “ukrán nemzeti hőst”, Sztepan Banderát.

A nagykövet “hamarosan elhagyhatja Németországot és visszatérhet Kijevbe” – írta a Bild az ukrán fővárosból származó “több forrásra” hivatkozva. Állítólag új nagykövetet keresnek, aki Kijev érdekeit képviselné Berlinben – írta az újság, hozzátéve, hogy Ukrajna még az ősz előtt megteheti a lépést.

Az ukrán külügyminisztérium állítólag már felkérte Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy fontolja meg a lépést. “Andrij Melnyik munkáját nagyon nagyra értékelik Kijevben” – mondta a Bildnek egy ukrán kormánytisztviselő. A médium szerint a nagykövet a külügyminiszter-helyettesi posztot kaphatja meg.

Melnyik Németországban leginkább támadó retorikájáról ismert. Többször bírálta Berlint, amiért állítólag nem tesz eleget azért, hogy az ukrán menekültek “szívesen látottnak” érezzék magukat, és vonakodik Kijevet ellátni a szükséges fegyverekkel. Májusban személyesen sértegette Olaf Scholz kancellárt, “sértődékeny májas hurkának” nevezve őt, amiért akkor nem volt hajlandó Kijevbe látogatni. Júniusban a diplomata azt mondta, megbánta, hogy szidta a kancellárt.

Legutóbb Melnyik újabb vita középpontjában találta magát, miután a Tilo Jung német podcasterrel készített interjújában többször is védelmébe vette Sztepan Banderát – egy vitatott ukrán “nemzeti hőst”, aki a második világháborúban együttműködött a nácikkal. A nagykövet ragaszkodott ahhoz, hogy Bandera nem volt érintett a zsidók és lengyelek tömeges meggyilkolásában.

Szavai éles bírálatokat váltottak ki Lengyelországból és Izraelből egyaránt, és az ukrán külügyminisztériumot arra késztették, hogy közölje: a nagykövet szavai saját vélemény volt, és nem tükrözik Kijev álláspontját. Hétfőn vált ismertté, hogy az interjúnak azt a részét, amelyben Melnyik megvédte Banderát, a TikTok videoplatform letiltotta.

Ez is érdekelheti:  NATO bázisokra is csapást mérnének az oroszok, ha onnan támadnák őket

A Melnik Banderáról szóló szavait tartalmazó klip “sérti a videómegosztó alkalmazás közösségi szabályait” – írta Jung a műsor Twitter-oldalán közzétett bejegyzésében. A podcaster ezt “újságírói cenzúrának” nevezte. A német média szerint a klipet azóta eltávolították a TikTokról.

A német kormány antiszemitizmusért felelős biztosa, Felix Klein hétfőn szintén bírálta Melnyik szavait, “problematikusnak” nevezve azokat. Az ilyen kijelentések csak viszályt szítanak az Ukrajnát támogató nemzetek között – mondta a tisztviselő. Felszólította Kijevet, hogy csatlakozzon a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetséghez (IHRA), hozzátéve, hogy a kormányközi szervezet “megfelelő fórum” lenne a nagykövet által felvetett kérdések megfelelő megvitatására “nemzetközi szinten”.

Orosz Hírek

Kiemelt kép: bz-berlin.de

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük