KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bidenfláció: Meredeken emelkedő árak az USA-ban – megdrágult a marhahús, a szalonna, a csirke, a hal, de még maga a konyhaasztal is

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Januárban az amerikai családok számára is nehezebbé vált ételt tenni a konyhaasztalra – és nem csak azért, mert az élelmiszerárak drágultak. Maga a konyhaasztal is drágult.

Hét százalékkal emelkedtek az élelmiszer árak az egy évvel ezelőttihez képest – derült ki a Munkaügyi Minisztérium csütörtöki adataiból. Az élelmiszerboltok árai még ennél is nagyobb mértékben nőttek, 7,4 százalékos a drágulás. A fogyasztói árindex 7,5 százalékkal emelkedett.

Az infláció mára nemcsak, hogy magasra nőtt, hanem az egész gazdaságra kiterjedő jelenséggé vált. A lakásbútorok ára 9,3 százalékkal nőtt tavaly januárhoz képest, ami a múlt hónapban 1,6 százalékos drágulást jelentett. A „nappali-konyha-étkező” bútorok ára 19,9 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest. A decemberi mutatókhoz viszonyítva 2,2 százalék a drágulás.

Fontos, hogy ezek az árak szezonálisan változnak, így ezek alakulását nem befolyásolta sem a szezonális ünnepi bevásárlás, sem a már jól megszokott évvégi akciók.

Íme néhány az élelmiszerárak legszembetűnőbb mozgásai közül.

• Darált marhahús: 13 százalékos növekedés.

• Marhahús: 17,1 százalékos emelkedés.

• Szalonna: 18,1 százalékos emelkedés.

• Sertésszelet: 14,5 százalékos emelkedés.

• Csirke: 10,3 százalékos növekedés.

• Friss hal: 12,7 százalékos emelkedés

• Friss teljes tej: 8,7 százalékos növekedés.

• Kávé: 8,6 százalékos emelkedés.

• Friss gyümölcs: 8,2 százalékos emelkedés.

• Saláta: 6,2 százalékos emelkedés.

• Salátaöntet: 7,8 százalékos emelkedés.

• Levesek: 6 százalékos növekedés.

• Bébiétel: 7,8 százalékos emelkedés.

• Reggeli gabonapelyhek: 5,2 százalékos növekedés.

• Kenyér: 5,9 százalék.

• Kekszek és muffinok: 6,1 százalékos növekedés.

• Ebédhúsok: 8,2 százalékos emelkedés.

 A gyorséttermi árak 8 százalékkal, a teljes körű szolgáltatást nyújtó éttermek árai pedig 7,1 százalékkal drágultak. Még az automaták árai is 5,9 százalékkal emelkedtek.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

Breitbart nyomán

Kiemelt kép: STEFANI REYNOLDS/AFP via Getty Images

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük