KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bevonultunk ismét Budapestre, Kormányzónkra emlékezve

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Horthy MiklósA XI. kerületi Jobbik szervezésében hagyományos menetre került ma sor a Horthy Miklós Kormányzó 1919. november 16-i budapesti bevonulására emlékére.

A megemlékezésen részt vettek a Jobbik kerületi képviselője és országgyűlési képviselői a Budai Hagyományőrzők lovas képviselői az Új Magyar Gárda, a Nemzeti Gárda és a Nemzeti Őrsereg képviselői, nem utolsó sorban a Hazatérés Templomában a Kormányzónak két héttel korábban méltó szobrot állító Hegedűs Lóránt lelkész.

Az ezret meghaladó tömeg a Feneketlen tó melletti Budai Parkszinpad elől az ünnepi beszédek meghallgatása után fegyelmezetten vonult a Kormányzó bevonulásának emlékére elnevezett valamikori és reménybeli útján a Horthy Miklós úton a Gellért szállóig.

Itt ismét a Kormányzó budapesti bevonulására emlékező beszédeket hallgatott meg a résztvevők sokasága.

Külön kiemelem az Új Magyar Gárda kapitányának Mészáros Istvánnak a beszédét, mely a Kormányzó hagyatékának a mai politikának is üzenő hatásait méltatta.

A Jobbik a Kormányzó budapesti bevonulására emlékezett2013.11.17 052

Valamennyi szónok kifejezte az óhaját: a Kormányzó emlékére minél előbb hiteles bronzból készült lovas szobrát szeretné köszönteni a Gellért szálló előtti téren a már hagyományossá vált jobbikos megemlékezések színhelyén , a Kormányzó budapesti bevonulására emlékezve.

Reiner Péter

Nemzeti internetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Bevonultunk ismét Budapestre, Kormányzónkra emlékezve

  1. A Kormányzó úr egykoron a románok hátsó fele mögött sunnyogott be Budapestre, egyetlen egy puskalövést sem patarolva a Hazánkat megszálló kis Antant seregei felé….ezt a történelmi tény nem tagadja az Emlékirataim c. pamfletjében…ami mosakodásból, mosakodásból..és mosakodásból áll. És szelektív memória zavarokból..de a fenti tényt elismer..

    Reiner úr, maga egy meghasonlott zsidó, aki szégyellheti magát hogy a neonácik kurvája lett…a kormányzó úr egy millió halottja után.

    FISPÁN GÉZA

    p.s.

    Már ha valóban zsidó és nem származásilag echte nyilas felmenőkkel..de egy ilyen idiótát mint kivételt el lehet viselni.

    1. Ejnye, ejnye kedves Géza.
      Nem szabad elragadtatni magadat. Kultúráltan is le lehet írni.
      Horthy megitélése nagyon nehéz.
      Tény, hogy az ország talpraállt. A közbiztonság helyreállt. A csendőrség kiválóan működött.
      A magyarok jó része földönfutó lett. A zsidóság gyarapodott.
      Éppen ezért elgondolkodtató a mai hisztéria körülötte.
      Kinek áll érdekében a megosztás?
      roka

    2. „A Kormányzó úr egykoron a románok hátsó fele mögött sunnyogott be Budapestre, egyetlen egy puskalövést sem pazarolva a Hazánkat megszálló kis Antant seregei felé….”

      Ezt történelmi TÉNY! Horthy az akkori kor Kádárja volt, akit éppúgy a megszállók ültettek az ország nyakára, mint később Kádárt. Persze lehet mindkettő után nosztalgiázni – teszik is sokan – de ez inkább egyfajta népi, provinciális idiotizmus, nem politikai kategória.

      üdv. Aranyapa

    3. Nem sokáig fogod Magyarország levegőjét rontani,te kipás szennyláda.

      Székely István

  2. ” A stílus maga az ember…”
    (Nem kitérve itt más dolgokra…)

    A Telekiek….

  3. A románok azért mentek ki puskalövés nélkül, mert egy feszült nemzetközi helyzetben diplomáciai úton kényszerítettük ki a kivonulást, s minden erőszakos tényező, puskalövés, stb. a románok malmára hajtotta volna a vizet. Mivel a Nemzeti hadsereg olyan rosszul volt felszerelve, hogy gyakorlatilag a románok adták át a bevonuláskor a puskákat a magyaroknak, más út nem is kínálkozott volna Budapest és Magyarország felszabadítására, mint a diplomáciai, ami végül teljesült. Ez az akkori diplomácia nagy sikere volt. Lásd az erről szóló anyagokat a Rubicon különböző számaiban.

    B.Z.

  4. A Fispán&Co Ltd. és a hasonszőrűek a nemzetvesztők hű talpnyalói.

    Loviaguin Alexander

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük