KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Betelt a pohár a szomszédban, nekimentek Brüsszelnek a magyarellenesség miatt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vilimsky mások mellett azért is bírálta az uniós parlamentet, mert a baloldali frakciók az Európai Néppárttal közösen folyamatosan megpróbálják ideológiai okokból sarokba szorítani Magyarországot és Orbán Viktor kormányfőt.

Az a felvetés, hogy Magyarországot megfosszák az Európai Tanács elnökségétől, csupán a demokratikus politika elidegenítésének nevezhető, jelentette ki az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti delegációjának vezetője, aki különösen arcátlannak tartja Daniel Freund német zöldképviselő követelését.

Magyar Nemzet szemlézte szombaton az FPÖ állásfoglalását, e szerint Harald Vilimsky úgy fogalmazott:

„Magyarország fontos partner Európában, és az is marad. Maga a gondolat, hogy Magyarországot megfosszák az Európai Tanács elnökségétől, csak a demokratikus politika elidegenítésének nevezhető.”

Vilimsky mások mellett azért is bírálta az uniós parlamentet, mert a baloldali frakciók az Európai Néppárttal közösen folyamatosan megpróbálják ideológiai okokból sarokba szorítani Magyarországot és Orbán Viktor kormányfőt.

„Jól tennék, ha rendet tennének a saját házuk táján, mielőtt felülről kioktatnának egy demokratikusan megválasztott kormányt és annak miniszterelnökét” 

– jelentette ki a szabadságpárti európai politikus.

Vilimsky mindezentúl felszólította Brüsszelt: fejezze be az ideológiavezérelt huzavonát, mert

 „ha a magyaroktól valóban megtagadnák a tanácsi elnökséget, az elkerülhetetlenül a Kelet és Nyugat közötti szakadék további elmélyüléséhez vezetne”

 – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Magyar Pétert ismét feljelentették, most az Alkotmányvédelmi Hivatalnál

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Betelt a pohár a szomszédban, nekimentek Brüsszelnek a magyarellenesség miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük