KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Beszűkült agyak, avagy a butaság és tudatlanság magabiztossága

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tudjuk, hogy az emberi hülyeség határtalan. Most azonban ennél jóval többről van szó.

Lengyel Károly: Ünnep a bakó árnyékában, avagy út a tömeggyilkossághoz című íráshoz eddig 13 vélemény érkezett, aminek örülünk, hiszen olvasóinkat foglalkoztatja a téma. A legnagyobb gondot azonban mégis annak a folyamatos felismerése okozza, hogy felnőtt emberek egyszerűen képtelenek józanul, logikusan használni agyukat. A médián szocializálódnak, és ezt sajnos jelen időben kell leírnunk, mert sokuk éltető ereje a televíziós hazugságkampány, amely mint birkáknak oltja agyukba a hazugság és megtévesztés gonosz energiáit.

A hozzászólások jó némelyike meggyőzött bennünket arról, hogy tömegek a mai napig is készpénznek veszik a média kinyilatkoztatásait, még akkor is inkább azt hajlandóak elfogadni, amikor a valóságban maguk is egészen mást tapasztalnak. Mégsem a maguk tapasztalatát élik meg valósnak, hanem azt a nem létező és hazug világot, amelyet a húsz éve, az MDF-SZDSZ paktum következtében vagyunk kénytelenek elviselni.

Nem kellene így lennie. Gondolkodni kellene…, logikusan. Azoknak is, akiknek ez még mindig nehéz. Az Illés együttes régi muzsikája jutott eszembe, amely aktuális ma is, és mindörökké az is marad. Ne csak nézz, láss!

Az előbb említett írás hozzászólói közül néhányan ezt a felhívást nem tartják magukénak. Sebaj, Dohán Mihály kollégánk egy kissé hosszabb, részletesebb módon magyarázza el  egyes szemüktől nem látóknak, s a gondolkodás szükségességét sutba dobóknak a létező világot.

(NIF)

————————————————————————————-

Lantos!

Meg szeretném először kérdezni, hogy megnézte-e a Cser Ágnessel készített riportot, amelyre Lengyel Károly hivatkozott? Mert ha nem, akkor nem tudja miről beszél. Ha igen, akkor funkcionálisan beszédtudatlan. (Ezt a funkcionális írástudatlanság mintájára találtam ki). Azt gondolja, hogy csak az a hóhér, akin vörös csuklya van és bárd a kezében? Mengelén nem volt csuklya, bárdja sem volt, mégis hóhérnak nevezik. Ön szerint, ha egy országban nincs – ahogy Ön mondta – halálos ítélet, ott nem ölnek embereket? Ön szerint halálos ítélet nélkül senkit sem ölnek meg Magyarországon? Látja fiam, ez a funkcionális analfabetizmus! Hogy az gyilkosság? Igen! Az! Pont erről van szó! Ezt írta le Lengyel Károly. Hogy Ön nem értette meg, mert hiányos a szövegértése, ne vegye rossz néven, az nem az én hibám és nem is Lengyel Károlyé.

Tovább megyek! Ha nem tudná, Magyarországon van halálos ítélet, csak halálbüntetés nincs. Látja, milyen szőrszál hasogató vagyok? Ön szerint nem halálos ítélet, ha egy sürgősen megműtendő beteget két hónapos várólistára tesznek és emiatt egy hónap múlva meghal? Önből annyira hiányzik az együttérzés, hogy az ilyen esetek súlyát csak akkor képes fölfogni, ha az, mondjuk, a saját édesanyjával történik meg? Vagy még akkor sem? Esetleg örülne is a dolognak, mert korábban örökölhetne? Esetleg úgy fogná fel, hogy egy gonddal kevesebb, nem kell többé kerülgetni az öregasszonyt? Mit gondol, azt a taknyos, kissé kövérkés, maszopos egészségügyi minisztert – aki elkezdte a magyar egészségügy tönkre tételét és akit végül a mindenki előtt nyilvánvalóvá lett tudatlansága miatt menesztettek – miért nevezte el az egyszerű nép „józan magyar szemmel” Mengelicának? Ön semmit sem értett meg azokból a tragikus esetekből, amelyeket Lengyel Károly fölsorolt? Ön ennyire vak a mások szenvedése iránt? Vagy ilyen a „baloldali szociális érzékenység”?

Ön szerint mi a politikai fogoly a „klasszikus értelemben”? Rákosi elvtárs és társai? Ön szerint azok, akiket vádemelés nélkül tartanak börtönben, milyen foglyok? Talán köztörvényesek? Akik elmarasztalása érdekében a bukott miniszter nem átallott hazug módon egy velük semmilyen kapcsolatban nem álló filmfelvételt bizonyítékként bemutatni? Egy kísérleti robbantás filmjét? Egy jogállamban Draskovics már börtönben ülne, mert a szándékos károkozás céljából az ország nyilvánossága előtt hamisan tanúskodott. Tudatosan rágalmazott, abban a hitben, hogy ez nem fog kiderülni. Ön mindezt nem veszi észre?

Ön szerint a válság következménye, hogy – ha jól emlékszem – valahol a 79-es szinten áll az átlagos jövedelem? De ez nem életszínvonal, mert akkor ingyen volt a tanulás, gyakorlatilag ingyen volt a tankönyv, a gyógyszer és nem álltak fenn a mai, észbontó vagyoni különbségek. Nem tudom bizonyítani, de ha a felső 10%-ot kivennénk a statisztikából, valószínűnek tartom, hogy a maradék átlagos életszínvonala az ötvenes éveket idézné.

Cigányok: amíg a rendszerváltó elit szét nem verte a TSZ-eket és az egész mezőgazdaságot, a faluban, ahol lakom, mindenkinek volt munkája. Még a cigányok is dolgoztak. Minden házban volt egy-két tehén és négy-öt disznó. A baromfiról nem is beszélek. Most semmi sincs. Érti? Semmi! Még libák sincsenek. Pedig ott a hatalmas, Tisza parti libalegelő. Hogy miért nincsenek? Kapaszkodjon, meg uram: a cigányok ellopják. Tudom, ez rasszizmus, mert nem Öntől lopják el. De még a cigányokat is megértem. Érti? Még őket is megértem, mert ez a rendszer szánt szándékkal neveli őket erre. Elsősorban a munkanélküliséggel, az erkölcstelen segélyezési rendszerrel és pl. azzal a törvénnyel, hogy 20 ezer Ft. érték alatt a lopás nem lopás. Tyúkot, libát, talán még malacot is lopni nem bűn. Egy falumbeli cigány ember, a tisztességesebb fajtából való, panaszolta nekem, hogy vásárolt néhány letojt tyúkot és ellopták tőle. Nem tudod kik? – kérdeztem. Tudja mit válaszolt? „Hát kik lettek volna? A cigányok.” Ezt egy nagyon sötétbarna bőrű, igazi, nem kevert cigány mondta. Megrakni egy gépkocsi csomagtartóját kukoricával, almával, az sem bűn. Elvenni az iskolás gyerekek mobil telefonját, csoportosan megverni őket, az sem bűn. A tanárokat megverni, fenyegetni sem bűn. Kiüldözni a magyar gyerekeket a község futballpályájáról, hogy ott ne játszhassanak, az sem bűn és nem rasszizmus. De ha a magyar gyerekek nem engednék őket oda, már az egész parlament versenyt hörögne a felháborodástól: „Micsoda szegregáció! Már a gyerekek is rasszisták Magyarországon.” Amikor hallgatom őket, néha elmebetegnek, máskor ördögtől megszállottnak tűnnek. Egyszerűen hihetetlen, amit művelnek. Kapaszkodjon meg: Én eme jelenségek miatt elsősorban nem a cigányokat tartom hibásnak, hanem a négypárti gazembereket, akik ezt a rendszert kialakították és működtetik. Én a politikai „rasszal” szemben igenis rasszista vagyok. Azokkal szemben, akik tolvajjá, munkakerülővé és garázdává nevelik a cigányokat azzal, hogy arra ösztönzik őket. Akik „megélhetési bűnözésről” pofáznak. Hát mi a francért van a kormány, ha nem azért, hogy megszervezze, hogy az embereknek legyen munkájuk és a munkájukból meg tudjanak élni? Már a középkorban is ez volt a király feladata. A Jobbik ezt követeli a tolvajkormánytól, a tolvajparlamenttől, ezért rasszista. A Jobbik azért rasszista, mert meg akarja előzni, hogy a tisztességes cigányok is bűnözővé váljanak? Mert vissza, vagy be akarja hozni őket a munka világába? Felháborító! Nem?

Tudja, én a szocializmusban azt tanultam, hogy az emberek bűneiért mindig a rossz társadalmi rendszer felelős. Nem az emberek bűnösek, mondták Gyurcsányék-Orbánék alkotmányosan jogfolytonos, vér szerinti és szellemi elődei, hanem a társadalmi rendszer. Nem osztom maradéktalanul ezt a marxi tétet, mert felmenti az embert az egyéni felelősség alól, de tagadhatatlan, hogy nagyon sok igazság van benne.

Olvasta Ön a Jobbik programját? Megnézte a szereplésüket az európai parlamentben? Megnézte a jobbik videó tudósításait? Vagy csak azt olvassa, amit a Néphazugság ír róluk? Megkérném önt valamire! Szíveskedjék mindezt áttanulmányozni és felhívni a figyelmemet arra, hogy hol talál egyetlen rasszista mondatot a Jobbik megnyilvánulásai között? Én egyet sem találtam.

Az általam talált „legrasszistább és legantiszemitább” céljuk az, hogy el fogják számoltatni a politikus bűnözőket. Az, hogy kimondták, hogy a politikus bűnözőkre súlyosabb büntetési tételek vonatkozzanak, mint másokra. Az, hogy kimondták, hogy kezdeményezni fogják a mentelmi jog megszüntetését, amely mögé bújnak a politikus bűnözők. Beszélhetünk ott törvény előtti egyenlőségről, ahol a bűnöző politikusok mentesülnek a jogi eljárástól, csak azért, mert politikusok? Beszélhetünk ott törvény előtti egyenlőségről, ahol a gazdagot óvadék ellenében kiengedik a börtönből házi őrizetbe, de ennek a többletköltségét az adófizetőkre terhelik, a szegényeket, nem annyira a bűnözőket, mint inkább az elégedetlenkedőket pedig gumibotozzák, viperázzák, bilincsben és börtönben tartják, a szemüket kilövik és a fogukat kiverik? Mondja, milyen ország az, amelynek egy adócsaló a miniszterelnöke lehet, mert a bűncselekménye már, úgymond „elévült”! Tudja mit? Javasolni fogom a Jobbiknak, hogy kezdeményezze, hogy a politikusok bűncselekményei ne évülhessenek el. Még akkor sem, ha a politikai szereplésüket megelőzően követték el, mégpedig annak az érdekében, hogy akiknek vaj van a fülük mögött, ne merjenek politika pályára lépni, mert ha akkor derül ki, kétszeres büntetésre számíthatnak, mint egyébként. Ezt még az is súlyosbíthatná, hogy félrevezető módon, ráutaló magatartással, vagy kötelező nyilatkozattétellel a törvény előtt tisztának állították be magukat az ország népe előtt, amikor a politikai megbízatást elvállalták. Mert nemcsak a cigánybűnözést, hanem a politikusbűnözést is fel kell számolni. Csak ilyen módszerekkel lehet elérni, hogy ne bűnözők, maffiózók kezében legyen a politikai hatalom. Félelmetes „rasszizmus és antiszemitizmus”! Nem? – Már aki számára. Tovább megyek! Azt is javasolni fogom, hogy a pedagógust nyilvánítsák hatósági személynek, és az ellene indított támadást kezeljék úgy, mintha egy rendőrt támadtak volna meg.

Vagy itt van Sajóbábony! Miközben a „politikusaink” polgárháborús állapotokról, a Gárda provokációjáról hazudoztak, melyik mert beülni a páncélozott gépkocsijába, hogy a fegyveres biztonsági emberei kíséretében lemenjen a helyszínre tájékozódni? Ha „polgárháborús állapot” van, nem első kötelessége a miniszterelnöknek, vagy legalább egy meghatalmazott képviselőjének, hogy a helyszínen teremjen és intézkedjen? Mindnek tele volt a nadrágja. Úgy féltek a cigányoktól, hogy még csak a látszat kedvéért sem merte egyik sem megkockáztatni, hogy oda dugja az orrát. Ők tájékozódás nélkül is „tudták”, hogy ki a hibás. Nekik nincs szükségük a tények megismerésére, mert ebben az orwelli világban ők gyártják a tényeket. Egyetlenegy politikus akadt az országban, aki nem félt lemenni. Aki vállalni merte a kockázatot. Aki saját, nem golyóálló gépkocsijában, fegyveres kíséret nélkül ment, és az Vona Gábor volt! Már ezzel az egyetlen tettével bebizonyította számomra, hogy többet ér egymaga, mint a parlamenti megélhetési politikusok. És mi derült ki, amit a helyszínen készült videófelvétel is igazolt? Az, hogy egy maszopos önkormányzati képviselő, gondolom „felső utasításra”, azzal heccelte és riogatta a cigányokat, hogy „a gárdisták azért jönnek, hogy megöljék a gyerekeiteket”. A parlamenti politikai söpredékünket ezek a „részletek” nem érdekelték. Ők csak folytatták az elhatárolódási vetélkedőt. Hányinger! Elnézést!

Vagy a devecseri eset. A cigány gyilkosságokat követően egy szabályos, bejelentett, hivatalos ünnepély volt. Nem tüntetés. A Jobbik és a Gárda részvételével. Sajnos, már nem emlékezem, hogy hol találtam a róla készült felvételt. Rengeteg rendőr volt és a rendőrsorfalon kívül rengeteg cigány, akik azt üvöltözték, hogy „gyilkosok, gyilkosok”. A jelenet láttán az ember csak arra a következtetésre juthatott, hogy azért volt ott olyan sok rendőr, mert erre számítottak. De a cigányok miért gondolták akkor, hogy a gárdisták voltak a cigánygyilkosok, mikor ilyen rendőri állítás vagy gyanú sosem hangzott el? Sajóbábonyi szindróma talán? És a rendőrök azért voltak olyan sokan, mert tudták, hogy valakik szánt szándékkal elterjesztették a cigányok körében ezt a vádat és meg akarták előzni az akár gyilkosságig is könnyen elfajuló tettlegességet? Mert a rendőrség ott a feladatának megfelelően viselkedett.

Lantos! Az embernek azért teremtett fejet az Úristen, hogy gondolkozzon vele. Hogy ne csak elhiggyen mindent. Különösen ne a Néphazugságnak.

Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

12 thoughts on “Beszűkült agyak, avagy a butaság és tudatlanság magabiztossága

  1. Tisztelt Dohán Mihály úr!
    Magam is sokáig tűnődtem, hogy reagáljak a lantos-féle megjegyzésre, de aztán arra jutottam, hogy az ilyenekre felesleges reagálnom, hiszen a napnál világosabb, hogy mi a szerepük.
    A recenzióját mindazonáltal nagyon köszönöm, s talán kedvét szegi az efféle megjegyzésekből élőknek. Bár nekik lételemük és létfontosságú az ilyen zavarkeltés is.

  2. Ezek szerint logikusan, józanul az emberek akkor használnák az agyukat, ha felcsapnának gárdistának és/vagy belépnének a Jobbik nevezetű pártba…
    „Aki nincs velünk – az ellenünk van…” – valahogy így elmélkedett Kádár János is.
    A folyamatos probléma ott van, hogy mi egyszerű (nem logikus és nem józan emberek) már megtapasztaltuk az MSZMP-t, a nemzeti MDF-KDNP-FKGP kormányt, a Jobbiknál is fajgyűlölőbb MIÉP-et – és ezek után már nincs kedvünk bedőlni a Zazrivecz-Morvai féle „igaz nemzeti” jelszavaknak. Mi, a túlnyomó többség(!!) nem akarunk gyűlölködni, nem bántjuk a még nálunk is hátrányosabb helyzetben élő cigányokat és főleg nem a zsidó honfitársainkat, akik nem tüntetnek ellenünk, nem szerveznek Zsidó Gárdát a megfékezésünkre és akik nem dúlják fel a temetőinket és a templomainkat.
    Nem hiszem, hogy érv lenne az, hogy mi „hülyék” lennénk – ez a vitastílus az ovodában még elfogadható, de a felnött emberek világában…
    Node, hagyjuk! – Olvasom a bejegyzéseket: az „igaz keresztény és nemzeti” bejegyzésekben – bár hangsúlyozottan kereszténynek tartják magukat a beírók! – töményen ott van a gyűlölet, a megvetés, a rasszizmus és az antiszemitizmus (még pápájuk, a katolikus egyházfő intelme ellenére is!)
    Így, ilyen módon – minden korban – a csőcselék viselkedett.

  3. Meg kell tisztítani az országot a cigány bűnözőktől, a politikus bűnözőktől, a bűnöző maffiózóktól, a korrupt, csaló, sikkasztó vezetőktől.
    De!!!
    Az eddig felsoroltak alapján 4-500 ezer főt, vagy tán jóval többet befogadó börtönférőhelyek kellenek, munkatábor férőhelyek kellenek. Igaz, ez munkahely teremtő helyzet, mind azoknak, akiknek készül, mind, akik készítik nekik.
    Milyen szép lenne hallani, hogy: Gyurcsány, és Bajnai elítélt a betonkeverőhöz, Szili, Lendvai, Dávid elítéltek a varrodába. Indulás!!!

  4. „feco0220” – Ez már valóban pszichiátriai eset. SZENTESTÉN arról elmélkedni, írni, hogy börtönöket és munkatáborokat kell(ene) építeni… És gyűlölködve ismételni, hogy kiktől kell megtisztitani az országot…
    NEM UGYANEZT A POLITIKÁT CSINÁLTÁK A NÁCIK: Adolf Hitler, Szálasi Ferenc, Antonescu?
    Nyomorult beteg emberek azok, akik így gondolkoznak – eszükbe sem jut, hogy ez velük is megtörténhetne (logikájukat követve már minden Jobbikra szavazó a börtönökben lehetne, ha a demokrácia is ugyanolyan elvetemült módon gondolkozna.)
    És még egy dolog: a MAGYARBŰNÖZÉSRŐL miért feledkeznek el az igaz magyarok?

    1. Kevésbé tisztelt Földes Imre (Csepel)!
      Hozzászólása utolsó mondataként a következőt írta:
      „És még egy dolog: a MAGYARBŰNÖZÉSRŐL miért feledkeznek el az igaz magyarok?”
      Most legalább megtudtam, hogy Ön nem igaz, és nem magyar! Fontos, hogy tudjuk, ki hol áll, honnan nézi a világot. Nem emlékszem, hogy volt-e a hozzászólók között olyan ostoba ember, aki tagadta, hogy léteznek magyarok által elkövetett bűncselekmények (talán ezt nevezi Ön magyarbűnözésnek), de a tényekkel nem lehet vitatkozni, s bizony, ha megnézi a börtönök lakóinak származás szerinti összetételét, vagy a bírósági eseteket, arányaiban, nagyságrendjében és súlyosságában egyaránt döntően (megdöbbentően nagy arányban!) több a cigányok által elkövetett bűncselekmény, mint a nem cigányok általi. Ja, ilyenkor jönnek egyesek elő azzal a trükkel, hogy származásától függetlenül magyarnak mondják a bűnözőt, hiszen magyar állampolgár.
      Így fordul elő az a faramuci helyzet, hogy amikor egyik cigány megkéseli a másikat, a híradásban úgy hangzik el, hogy egy magyar állampolgár megkéselt egy romát.
      Ez ma Magyarország. Ön pedig ezek szerint itt élő, nem igaz, és nem magyar, aki sajnos még nem ismeri országunkat!
      Még valami. Rosszul hangzik az Ön szájából, amikor SZENTESTÉRŐL beszél.
      Azért én a legjobbakat kívánom Önnek, ez ma a következő:
      Áldott, Békés és Boldog Karácsonyt!
      Czakó István

    2. Maga Földes az ördög küldötte. Beszólásaiért megkapja a júdáspénzt, de a sorsa is Júdásé lesz rövidesen, és maga is építheti a börtönét magának. A bűntelenséget hogy büntetnéd, te elmebeteg. És a bűn karácsonykor is bűn. Te a védtelen, idős, beteg, és a kormány, a zsidók és cigányok által kifosztott magyarok mellett kiálló, azokat védelmező embereket tartod bűnösnek, nyilván kormánypárti megrendelésre, de szerintem az sem kell, a húsz év alatt sok begyöpösödött agyú, bunkó adta már a lovat a tolvaj politikai bűnözők alá. Stílusosan, ahol föld van, ott megterem a gyöp is, te meg elég földes vagy öregem, ezért vagy ilyen begyöpösödött. Futball pályának jó lennél, megérdemelten taposnának bele a földbe.

  5. Ehol egy nagyonokos. Figyejé mán te fődes jimmy! Csak úgy mellékesen elmondom, hogy a hozzád hasonló bértollnokok nem a többség hanem a kisebbség. Azonkívül amit leírtál abból tisztán látszik, hogy jó irányba megy a szekerünk. Ugyanis, ha már csak ilyen gyenge provokátorokra telik akkor mi már a célegyenesben vagyunk. Most gyorsan kezdjél magyarázkodni, hogy te nem is, meg így, meg amúgy. Báttya ha elolvastad volna a két cikket akkor tudnád, hogy efféle képen lehet vitatkozni pl: nem igaz, szó sincs arról, hogy tömegesen gyilkolják a Magyarokat mert ezekre az intézkedésekre azért van szükség…………..? Meg aztán ez, vagy az a párt mondja a megfelelő utat………..? Mondjuk azt is mondhatnád, hogy neked egyik sem felel meg mert……….! A végén mindenképpen kiderülne, hogy hová tartozol. Ha viszont nem vallasz színt akkor is minősíted magad. Mondjuk én úgy látom, hogy te úgy ahogy vagy mindenkit gyűlölsz legjobban magadat. Ja meg még valami. Akik a Jobbikkal szimpatizálnak azok nem azért teszik mert megszállottak hanem a Jobbik az egyetlen párt amelyik megoldást kínál és ezért elég ha támogatjuk őket. Ezt azért írtam le, hogy egyértelmű legyen, hogy én hová tartozom.

  6. Magyar Róbert úr, néhány évvel ezelőtt ugyanez a szélsőséges banda még Csurkát ünnepelte és azt kiáltozták, hogy minden igaz magyarnak a MIÉP-ben van a helye. Így volt?
    Torgyán pártjáról már nem is beszélve!
    Az „egyetlen pártból” majd hamarosan egyetlen nulla lesz… Maguknak (ha a Jobbik egyáltalán bejut a parlamentbe) akkor se lesz jobb. Ugyanolyan bizonytalan, rossz életük lesz mint most. – Most például mennyivel jobb magának vagy a szomszédjának, hogy Balóné Brüsszelben kapja a fizetését? (Olvassa csak a Kurucinfót: azt hirdetik, hogy „vásároljon Szegedi Csanád boltjában!” (mintha „az igaz magyarok” brüsszeli képviselőjének nem lenne elég az ott kapott fizetés…)
    Mondja! Mire használják maguk a még meglévő picinyke értelmüket?

  7. Novák úr! Nézzük már azt a csöppnyi értelmet. Ön ugyanazt csinálja amit az ide vagy más fórumokra írogató többé vagy kevésbé szélsőséges figurák. Előre temeti a Jobbikot! Akik ezt csinlják azok meggyőződésem szerit kétféle emberek. Az egyik és remélem ön ezek közé tartozik. Azok akik még hisznek a fősodratúnak mondott média porhintésének. Mert olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy nem érinti őket a jelen kor történései. A fenti cikkekben leírt problémák a hozzám hasonló emberek mindennapjait írja le. Szóról-szóra! A másik fajta. A pondró! Aki meggyőződés nélkül vagy éppen meggyőződésből pusztítja (pusztítaná) a Magyart, nyomorítaná azt testileg-lelkileg. Vagy azért mert az övéi már nagyon jönnének és kellene a hely. Vagy pusztán a júdáspénz motíválja. Lehet, hogy súlyos dolgokat írtam most le és elhiheti, volt idő amikor nem ez volt a legnagyobb problémám. De aztán jött egy törés amit nem értettem miért van. De körülnéztem és sajnos rá kellett ébrednem, hogy itt kevés dolog van ami a véletlen műve, sajnos az események szisztematikusan követik egymást! Ja még valami a Jobbik támogatói főként azok a Fideszesek akik hozzám hasonlóan ráébredtek, hogy mi van a nagy narancsos szavak mögött!

  8. Tisztelt Magyar Úr! – Önnek esetleg nem ugrik be, hogy a „szélsőséges figurák” inkább a szélsőjobboldali csoportokban vagy a minipártnak számító Jobbik soraiban keresendők? – Én készséggel elhiszem, hogy Önnek és társainak sok a gondjuk, problémájuk -de a problémákat és gondokat nem oldja meg a folytonos és állandó zsidózás, cigányozás… főleg pedig nem az, hogy az unalomig ismételik a magyar mivoltukat. Jómagam is magyar vagyok és még legalább 10 millió honfitársam nemzetisége ugyanez, de a túlnyomó többség ezt nem ismételgeti éjjel-nappal (hiszen a magyarság egy állapot, amiről az egyén nem tehet, így érdemként nem lehet feltüntetni.)
    Ön is születhetett volna cigányként… és akkor most a saját bőrén érezhetné a sok-sok igazságtalanságot.
    És még egy dologra emlékeztetem: a nácik (a nemzetiszocialisták) őrült világára és sorsukra. – Ha minden NEMZET polgára ugyanígy gondolkozna mint Önök, akkor az emebriség előbb-utóbb kihalna a folytonos háborúskodás miatt. A józan, értelmes ember a más nemzethez tartozókat is min. embertársának tekinti, nem pedig ellenségnek.
    Önök okozzák – ezzel a magatartásukkal – a legnagyobb veszélyt a magyarságnak, annak a nemzetnek, amelyet védelmezni szeretnének. Mi ahhoz kevesen vagyunk és túlzottan gyengék, hogy fegyverrel, háborúskodással oldjuk meg a gondjainkat. (Rossz rá gondolni, de ha egyszer az ukránok, románok, szerbek, szlovákok, osztrákok összefognak ellenünk… – a végeredmény kiszámítható.)

  9. Ajaj. Nagyobb a baj mint gondoltam! Tisztelt Novák úr. Ha végigolvasta a hozzászólásaimat akkor megkérem, hogy emelje ki azokat a részleteket ahol egy népcsoportot elítélek faji vagy vallási alapon vagy (és) azt a részt ahol egy Nemzet tagjait kizárólagossági alapon istenítek. A szélsőségek tekintetében úgy érzem távol áll az elképzelésünk ezért erről ne kezdjünk vitát mert óvodás szinten végeznénk (nem-de, nem-de) tehát hagyjuk. A fent leírtakból ugyan nem derül ki de igen is vannak előítéleteim! De csakis élettapasztalat alapján nem pedig azért mert azt mondják mások. Azután ha én cigánynak születtem volna akkor hasznos része lennék a társadalomnak és mint követendő példa úgy emelnének ki. De mint, hogy ezen állításom igazságtartalmát bizonyítani nem tudom és ön sem az ellenkezőjét ezért javaslom vitassuk meg ezt is egy másik életben. Viszont akkor önnek is felteszem a nem éppen költöi kérdést. Vajon ön szerint melyik párt célkitűzései a követendőek? Az most kevés lesz, hogy a Jobbik csak ígérget, ezen már túl vagyok, erre utaltam amikor azt mondtam, hogy ne temessük előre a Jobbikot. Hagyjuk ki a Magyarozást, cigányozást, zsidózást! Hajlandó vagyok vitatkozni ész érvekkel, sőt örülnék ha valaki el tudná magyarázni, hogy miért van szükség a jelenlegi történésekre. Én meggyőzhető vagyok de kizárólag logikai alapon és ha kérhetem közérthető nyelven fogalmazzon mert nincs egyetemi végzettségem csak ,,józan paraszti logikám”. Tehát várom a válaszát. Köszönöm.

  10. Novák úr.Mi az ,hogy szélsőség?Ki határozza meg?A Lendvaifélék vagy a Bauerek?Ön némi zavarban van.Akikről Ön ir, azok sajnos magyar állmpolgárok,de hála Istennek nem magyar nemzetiséüek.Na látja mi a különbség mi magyarok és Onökféle között!Mi MAGYAROK büszkék vagyunk,hogy magyarnak születtünk.Sajnos érezzük is most ennek minden hátrányát.Embernek látszó,gondolkodj!Kik csinálták a nemzeti szocializmust?Józan értelmes magyar ember tanulmanyozza magyar történelmet (több ezer éves!) es nem irna ilyen hülyeségeket,mint levele végén Ön.Egypárszor olvassa még el Dohán Mihály irását

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük