KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Beszakadt a forint, Orbán és Matolcsy nem volt megnyugtató

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

forintPénteken délután fél egykor 314 forint fölé emelkedett az euró árfolyama azt követően, hogy reggel Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor és a magyar gazdaságpolitikai élet több szereplője is megszólalt a monetáris politikával kapcsolatban – de a forint szempontjából semmi megnyugtatót nem mondtak.

Az eurót péntek reggel hétkor 309,91 forinton jegyezték, három órával később 310,16 forintra nőtt a jegyzés. Délelőtt 11 előtt néhány perccel az euró újra 312 forint fölé emelkedett. Nem sokkal később a forint árfolyama visszapattant erről a szintről, egészen 311,5-ig. A délt követő percekben ismét irányváltás történt, és az árfolyam ismét átesett a 312-es határon, sőt, 12.40-re túllépett a 314 forintos szinten is. A csúcs elérése után az árfolyam kicsivel 314 alá korrigált.

A kormányfő az MR-1 Kossuth Rádiónak adott interjújában és a Lámfalussy-konferencián azt mondta, az alapkamat és az árfolyam ügye nem az ő hatásköre, hanem a jegybank dolga. Ugyanakkor szerinte a magyar költségvetés rendben van, 3 százalék alatt marad 2014-ben is a hiány, kiemelte a többletes folyó fizetési mérleg helyzetét is.

Matolcsy György szintén a konferencián beszélt, most kerülte a kamatcsökkentésre vonatkozó kifejezéséket, és csak azt bizonygatta, hogy milyen jó a kapcsolata a kormánnyal. A jegybankelnök a konferencia végén még szót kért, és azt mondta, “we don’t need any new icebergs, that is the message of the conference”, vagyis, hogy nincs szükségünk több jéghegyre. Zárásként pedig elmondta, hogy Magyarország csatlakozni fog az eurózónához. „And bon appetit for the lunch” – tette hozzá.

Orbán Gábor, az NGM államtitkára pedig azt mondta reggeli sajtótájékoztatóján, a forint jelenlegi gyenge árfolyama egyelőre nem ad okot arra, hogy az idei költségvetés számait felülvizsgálják, erre legfeljebb akkor kerülhet sor, ha az árfolyam tartósan elszakadna attól a (310 forint/eurós) szinttől, ami a tervezésben szerepelt.

Ez is érdekelheti:  Zaharova: Az USA fedezi Ukrajnát a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

Megszólalt Gerhardt Ferenc , az MNB alelnöke és a monetáris tanács tagja is, aki a Wall Street Journal napilapnak azt mondta, bármilyen lépés a központi bank részéről most hiba lenne a feltörekvő piacokon tapasztalt árfolyam-ingadozások miatt.

Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja is nyilatkozott pénteken. A Reutersnek azt mondta, a magyar jegybanknak van ideje „kényelmesen” elemezni a jelenlegi piaci zuhanások inflációra gyakorolt hatását, és beavatkozik, ha szükséges. Nem mondhatjuk azt, hogy beavatkozunk, és azt sem, hogy nem avatkozunk be – tette hozzá Pleschinger. Hozzátette, hogy ez a fejleményektől függ, amiket folyamatosan monitoroznak.

Az árfolyamnak az ukrán helyzet sem használ, a hadsereg ugyanis felszólította az elnököt az ország helyzetének stabilizálására.

hvg.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Beszakadt a forint, Orbán és Matolcsy nem volt megnyugtató

  1. Meg kell jegyezzem, hogy az Orbán-kormánynak ez a harmadik esete, hogy bedől a forint. Persze, az ő és kormánytagjai anyagi helyzetében, ezt biztonsággal ki merem jelenteni, ez nem okoz semmi problémát. No, és vajon az a 4 millió ember, akit húsz év alatt földönfutóvá tettek? Akik napról-napra élnek, velük mi van?
    Megmondta Lázár János: „mindenki annyit ér, amennyi pénze van!”
    Amikor az MSZP volt hatalmon, akkor Orbán nagy pofával harsogta, hogy a kormány a hibás a forint bedöntéséért.
    Most, amikor náluk dől be sokadszor, mindenki hibás, a nemzetközi trendektől kezdve, az ukrán helyzetig, kivéve a „kormányt”.
    Most fizetik ki a rezsicsökkentést a „kárt elszenvedett” multiknak!
    Nagy Péter

  2. Azt még egy kis óvodás is tudja, hogy ha nincs hazai termelés, akkor nincs miért lecsökkenteni a kamatokat, mert csak a más pénzéből tudunk megélni.
    Eddig még a mezőgazdaságban dolgozó szorgalmas paraszt eltartotta valahogyan ezt az országot, de ez sem megy sokáig.
    Főleg akkor nem, ha mindenben akadályozza a kormány a mezőgazdasági termelést is. Arról nem is beszélve, hogy a kormány szerint az EU-ban élők nem tekintendők külföldieknek.
    A kamatok mértéktelen csökkentésével, azokat is nehéz helyzetbe hozzák,- azzal, hogy a kamatokat megszüntetik,- mivel ha az inflációt nézzük a vásárlók szemszögéből, mindenek megy fel az ára, de főleg az élelmiszernek.
    20-60 százalékkal.
    Aztán a dolgozó, meg a nyugdíjas csak les, hogy miért nem, vagy miért csak 2-3 százalékkal emelkedett a jövedelme. Ezzel aztán milliárdok maradnak a kormány zsebében, amivel még tudják egy ideig húzni az időt.
    Azt is az emberek teljesen hülyének nézésével, és okos manipulációkkal mutatják ki, hogy 43 éve nem volt ilyen iciripiciri az infláció.
    Ha így van, akkor tessék mindenre rányomtatni az árat, mint 43-éve. De ugye ez nem megy?
    Nem megy sokáig, mert aki megtakarított az észreveszi egy idő múlva, hogy hülyének nézték, és menti ki a pénzét, ahova tudja.
    Valutába, aranyba, vagy egyszerűen el kezd költekezni.
    Az Orbán, meg a Matolcsy meg beleröhög a képünkbe.
    Ez azért rosszabb az MSZP-MSZMP kormányzásánál, mert ezt egyik sem tudta ilyen pofátlanul csinálni.
    Külön bűnözői ágazatot hoztak létre azzal, hogy belenyúltak a dohány kereskedelmébe.
    De ahogy tették, az a borzasztó. Jobban jártunk volna, ha minden marad a régiben.
    És nehogy elhiggye valaki, hogy ezt az egészségünk érdekében tették.
    Tény, hogy ez az öndicséret, ami óránként ömlik ránk már mindenhonnan, nem fog bűntelenül sokáig menni. Még megnyerik a választásokat, de a következő négy évben azok is rá fognak jönni ezekre a manipulációkra, amiből most csak egy csipetnyit írtam meg, akik elhitték mind ezt a sok hazugságot, és hozzá nem értést, amit most folyamatosan öntenek ránk.
    Csak félő, hogy akkor már nem lesz lejjebb.

    Baumag

  3. Azt még egy kis óvodás is tudja, hogy ha nincs hazai termelés, akkor nincs miért lecsökkenteni a kamatokat, mert csak a más pénzéből tudunk megélni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük