KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Besz.rás, avagy tényleg vége az MSZP-nek Pécsen?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nem lehet az MSZP-re szavazni április 8-án Baranyában és Pécsett, mert nem is indulnak. Ennek persze sokan biztosan örülnek, sőt, talán az “Igazi Rendszerváltást” látják ebben, és lehet, hogy nem is állnak messze az igazságtól. Na, de mi állhat a háttérben, miért mondott le az MSZP Pécsről és Baranyáról? Megpróbáltuk megfejteni. VÉLEMÉNYCIKK következik, amivel persze lehet vitatkozni.

 Önfeláldozás vagy túlélés?

Aki politikai hisztéria nélkül meghallgatta tegnap az MSZP pécsi, baranyai potentátjainak lelkesítő beszédeit, azt a nagyívű magyarázkodást, hogy miért nem indulnak egyéniben a választáson; talán még azt is hihette, hogy “micsoda önfeláldozás folyik itt az Orbán-rezsim megdöntése érdekében”. Ezek az emberek tévednek! Egyelőre. Ugyanis majd meglátjuk az országos pártlistákon, hogy valójában milyen is ez az “önfeláldozás”. Ha ugyanis Tóth Bertalan vagy Szakács László a lista elején fog szerepelni, akkor

nem másról beszélhetünk, mint túlélésről!

Tét nélküli meccsről, mert ők akkor is a Parlamentben fognak csücsülni még 4 évig, ha az MSZP csak 5%-ot szed össze országosan.

Beszarás, köpködés, menekülés

A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy ne lehessen az MSZP-re szavazni, a párt mindig indult a választásokon. Most azonban hiába is keresné az egyszeri baranyai polgár a szocialista pártot, nem fogja megtalálni a szavazólapon, Pécsett sem. Ennek persze sokan biztosan örülnek most a jobboldalon, sőt, talán az “Igazi Rendszerváltást” látják ebben, és lehet, hogy nem is állnak messze az igazságtól. Maga Ujhelyi István nyilatkozta azt ugyanis pár napja, hogy

“nem biztos, hogy lesz MSZP 2018 után”, majd 10-15 éves építkezésről értekezett.

Érthető az ős-szocik aggodalma, ugyanis a párt romokban van a felmérések szerint, nincs saját MSZP-s miniszterelnök-jelöltje sem mióta Botka László “beszart és hazaköpköd”, nincsenek karizmatikus arcai és immár nincsenek pécsi és baranyai jelöltjeik sem.

Ez is érdekelheti:  Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető került adásba Magyarországon (videó)

Történelmi pillanat Pécsett

Ha elhasal Mellár Tamás április 8-án (mi a szerkesztőségben 18% körül lőttük be a szintizgető közgazdászt a legjobb együttállás esetén), akkor az MSZP a 2019-es önkormányzati választásokon – bármennyire is messze van az még – végleg lehúzhatja a rolót a városban, és akár ki is eshet a közgyűlésből.

Azzal, hogy az MSZP nem indít (vagy nem mer indítani) saját, egyéni jelöltet a választáson,

egy 27 éves folyamat végére került pont Pécsen, és ez akkor is tény,

ha a szocialista politikusok most arról beszélnek, hogy miért inkább egy párton kívüli jelöltet támogatnak egy saját jelölt helyett. 27 éve ugyanis állandó szereplője volt a helyi politikának az MSZP, ám most ott sem lesznek a szavazólapon.

Gyávaságból!

A baranyai, pécsi MSZP-s potentátok ugyanis rettegnek a vereségtől.

Win-Win vagy mészárszék

Van azonban egy pöpec forgatókönyv az MSZP-s politikusok tarsolyában, ha igaz az, hogy nem kormányváltásra és nem győzelemre készülnek, hanem megúszásra. Vagyis, ha kiderül, hogy önérdek áll a tegnapi bejelentés mögött is. Csak azt kell nézni, ki mit veszíthet!

Mellár visszamegy tanítani, vagy nyugdíjba megy, ha veszít; Vass pedig visszaül a polgármesteri székbe még legalább másfél évre.

Tóth Bertalannak és Szakács Lászlónak azonban a politikai karrierje végét jelentené, ha (újra!) kikapnának egyéniben. Hiteltelenné és gyengévé válnának még a saját pártjukon belül is, és veszélybe kerülne minden belső pozíciójuk. Oda lenne a megmondó szerep. Ezt pedig nem merik megkockáztatni.

Vagyis arról van szó, hogy maguk helyett másokat küldenek a mészárszékre, miközben ők a háttérből, hátradőlve, kényelmesen és a legkisebb izgalom nélkül várják, hogy április 8-án éjfélt üssön az óra. Aggódniuk talán csak akkor kell, ha addigra úgy tűnik, az MSZP országosan sem éri el az 5%-ot. Még van pár hét a kampányból, akár ez is megtörténhet.

Ez is érdekelheti:  A DatAdat által pénzelt cég segíthette Magyar Péter rendezvényét

http://okpecs.hu

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük