Bencsik András életrajza
Nemzeti kaméleonunk, a 61 éves bajkeverő, a Békemenet egyik szervezője szinte minden pártnak felajánlkozott már, az MSZMP-től a Jobbikig.
A lentebbi életrajz-sablonba feltöltött adatokból az is kiderül, hogy Bencsik Andrásnak legfeljebb egy OKJ-s tördelői tanfolyam erejéig van köze a profi újságíráshoz. (A sablont a „bencsik andrás életrajz” szókapcsolatokra rákeresve, a Google által beindexelt és a találati lista 1-5 oldalán megjelenített oldalak tartalma alapján töltöttem ki.)…

Tanulmányait a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán végezte, amit megfejelt a MÚOSZ Akadémián egy Tördelő és Képszerkesztői OKJ-s szakképzettséggel egyenértékű tanfolyammal.
Újságírói pályafutása: Haditechnikai Szemle, Mezőgazdasági Mérnök, Somogyi Néplap, Csepel Újság, Népszava, Népszabadság, Esti Hírlap, Pesti Hírlap, Demokrata, Magyar Demokrata. Létrehozta a Szkítia könyvesbolthálózatot és a Magyar Ház Könyvkiadót. Alapító tagja a jobboldali Sajtóklubnak.
A Népszabadságban jelent meg az alább olvasható, szovjet elköteleződésű áradozása még 1986-ban:

A rossz nyelvek szerint (Kuruc.info) Bencsik András a hazai újságírás és politikai élet kaméleonja, a Fidesz párt tagja, aki az elmúlt 25 évben szinte minden olyan pártot megjárt, ahol anyagi haszonra, vagy csak a személyes befolyásának növekedésére számíthatott.
Szintén a fenti linkre kattintva olvasható: „A Magyar Demokrata Fórumhoz szélkakasunk igazából és teljes odaadással még Antall József életében, 1993-ban csapódott. Azokban a hónapokban, amikor az általa végül anyagilag és szakmailag ellehetetlenített Seszták Ágnessel együtt fölélesztették és szerkesztették Kossuth Lajos hajdani újságját, a Pesti Hírlapot. A kormányzati hirdetések, közlések jóvoltából Bencsik akkoriban hatalmas összegeket kaszált az államkincstárból.”

1994 tavaszán, amikor a választásokat az MSZP nyerte meg, Bencsik megalapította a Demokrata nevű „konzervatív” hetilapot. „Erőszakos magatartása miatt az MDF-ből kizárták, mire lapjában bőszen elkezdte hirdetni a schamschulista eszméket. Mécs Imre a Bencsik ellen indított bírósági per egyik tárgyalásán azt vágta a hozzá hasonló kaméleon fejéhez, hogy a régi szép időkben, újdondász korában a Munkásőr című lap szerzője is volt.” – állítják a rossz nyelvek Bencsik Andrásról.
És még mindig ugyanők: „Bencsik András azonban a Jobbik megerősödésének láttán úgy gondolta, hogy jó lenne ismét radikalizálódni, színt, esetleg pártot is váltani, s bevezetésként – a Fidesz vezetőségének megrökönyödésére és rosszallását kiváltva – alapító tagja lett a Magyar Gárdának. Takács Zsuzsa, Bencsik élettársa tervezte a Magyar Gárda híres oroszlános egyenruháját, amelyet legyártattak, a lelkes gárdisták pedig fizettek, mint a katonatiszt.”
És végül egy kis sukorózás: „Orbán Viktor és Bencsik András kapcsolata visszanyúlik abba a korszakba, amikor a Magyar Demokrata szerkesztősége még a Király utcában, majd a Sas utcában volt, s a Fidesz akkoriban nem rendelkezett olyan jó sajtóval, mint manapság. Viktornak jól jött Bencsik fölajánlkozása, amely tüsténkedést később a Fidesz azzal is meghálálta, hogy jutányosan, mindössze egy forintért Bencsik főszerkesztő Dávid nevű fiának nevére írták azt az Andrássy út eleji, rendkívül értékes ingatlant, ahol a Magyar Demokrata szerkesztősége és Bencsik egyéb üzleti vállalkozásai is működnek.”
Összeállította: Mária
Forrás: mária.blog, Kuruc.info
(Nemzeti InternetFigyelő)
Nem csak azért, mert a cikk több állítása alaptalan kamu vádaskodás, de felmerül az emberben a kérdés: miért akkor kell egy ilyen lejárató cikket közölni az évtizedek óta a pályán levő Bencsikről, amikor a hazánk elleni támadások elleni megmozdulás fő szervezőjeként tűnik fel? Sajnálom, hogy ez a lap is lesüllyedt a Blikk, a népszaga, a szabad nép szintjére, de az időzítés mindenképpen ezt igazolja..
KÉREM, ne minősítgessen, hanem CÁFOLJON! Csak legalább egyet a Bencsik ellen szóló dolgok közül! Mi nem igaz a cikkben? Épp ma hívott több barátom, akik közelről ismerik őt, s még durvább dolgokat mondtak el róla! Sőt Bayerről is! Éppen azért kell most megjelentetni, mert az egész rendezvény hitelét megkérdőjelezi, ha egy (sőt két) ilyen alak a fő szervezője! Itt is látható, hogy törleszkedik, s ebből is (barátaim véleménye szerint) hasznot akar (és fog is!) húzni! Szégyen, hogy ilyen gerinctelen köpönyegforgatót találtak csupán erre a nemes feladatra! Ezzel lenullázták a rendezvény komolyságát!
Híradmin
Nem véletlen, hogy nem volt hozzá szólás a cikkhez mert az embereknek akik valamelyest it tájékozottak az „újságírók” hova tartozásáról azok tisztában vannak vele, hogy maradt az aminek kiképezték a metéltek szócsövének! Az, hogy időnként feltűnik a „jobb” oldalon is csak a kirótt feladat végre hajtása fajtájának megbízói számára! Ezért nem méltatták az emberek még csak arra sem, hogy köpjenek rá!
„Nem véletlen, hogy nem volt hozzá szólás a cikkhez mert az embereknek akik valamelyest it tájékozottak az “újságírók” hova tartozásáról azok tisztában vannak vele, hogy maradt az aminek kiképezték a metéltek szócsövének!”
Kedves kató rudi!
Egyetértek a véleményeddel,annyit azonban hozzátennék,hogy Magyarországon mindegyik újságíró a metéltek szócsöve,csak egyik
részük a magukat baloldalinak hazudó metéltek szócsöve a másik részük pedig a magukat jobboldalinak hazudó metéltek szócsöve.Egyébként nincs se baloldali sem pedig jobboldali metélt CSAK PÉNZOLDALI METÉLT VAN.
Ez az Emil nevü akárki – aki nem meri vállalni sem a nevét, sem az ábrázatát -, hitványságáról és hovatartozásárol mindent elárul azzal a szemenszedett hazugságával, hogy ugymond Magyarország elleni támadásról papol, akár a rikácsoló diktátor . Emilke ! Nem magyarország elleni támadaásról van szó, hanem a Magyar nép védelmében , a diktátor és bandája megfékezésére tett egyenlőre még kevéske intézkedésről! Ezt minden jóindulatú, a demokrácia iránt egy kicsit is elkötelezett Magyar ember tudja! Kár itt gyalázkodni!
Kedves Admin! Szerinted a birkamenet nemes feladat és komoly rendezvény? Merre tart a NIF?
Kedves Aramis Patmosz!
Melyik adminnak szánta, mert ketten vagyunk?
Hogy merre tart a NIF? A korrekt és pártatlan tájékoztatás felé. Semmiképp nem válik egyetlen pártnak sem a szócsövévé!
Mi igyekszünk megvalósítani azt, amit a JOBBIK is kért a köztelevízióban, hogy hallgattassék meg a másik fél is!
Reméljük, olvasóink is így gondolkodnak. Ha ez nem tetszik, olvasgassanak pártlapot.
Mostanában a NIF kezdett egyoldalúvá válni, mondván, hogy az ellenzék nem kap teret a tájékoztatásban. Azonban mi egyedül nem fogjuk tudni kiegyensúlyozni a mostani állapotot, még akkor sem, ha kizárólag Jobbikos propagandát adunk közre. Nem is feladatunk az egyensúly megteremtése. Nekünk az a feladatunk, hogy a lapon belüli egyensúly megmaradjon!
Őszintén sajnálom, ha csalódott, hogy nem állunk a JOBBIK pártjára. Igyekszünk teret adni az ő médiamegjelenésüknek is, de nem válhatunk pártlappá.
Üdvözlettel: Híradmin
*
Nincsen ebben semmi kivetnivaló . Már ilyen a földi élet rendje , így Ő is keresi a helyét , a hovatartozást –
T.Kató Rudi !
Előkelőségeink(?) tettek róla,hogy a leköpés,mint a véleménynyilvánítás ezen formája büntetőjogi megítélés alá essék, ” tettleges becsületsértés vétsége.
Függetlenül, a sértett(?) vétkétől,vagy bűnétől.
Ettől a cseppnyi „elégtételtől is megfosztották,az amúgy jogilag lehetetlenné, tehetetlenné tett embert,aki sérült igazságérzetének feleslegétől emígyen szabadulna .