KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bekérette az észt nagykövetet a Külügyminisztérium, és közölték vele, hogy ha már mi védjük a légterüket, legalább ne hazudozzanak rólunk

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elfogadhatatlan, Magyarországot bíráló észt politikusi nyilatkozatok miatt bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Észtország budapesti nagykövetét – közölte a KKM kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a közösségi oldalán.

Menczer Tamás a bejegyzésben feltöltött videóban azt mondta: az észt nagykövetet tájékoztatta a háborúval kapcsolatos magyar álláspontról, és elfogadhatatlannak nevezte a Magyarországot és a magyar kormányt “alaptalanul, hazug módon bíráló” nyilatkozatokat. Hangsúlyozta: a háborúval kapcsolatos magyar álláspont középpontjában a béke van.

Mi a béke pártján állunk

-mondta, hozzátéve: a béke az egyetlen megoldás a fizikai fenyegetettségre, a gazdasági kihívásokra, a gazdasági- és energiaválság megoldására is. Menczer Tamás arról is tájékoztatta az észt nagykövetet, hogy Magyarország jelenleg történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre Ukrajnával kapcsolatban. Ismertette: már mintegy egymillió menekültet fogadott be Magyarország, közülük azoknak, akik itt maradnak, segítenek munkát találni, a gyerekeket beiskolázni. A magyar kormány kész egy kórházat és egy iskolát újjáépíteni Ukrajnában, és folyamatosan humanitárius segélyeket szállítanak az országba – emelte ki.

Magyarország Ukrajna mellett áll, támogatja Ukrajna területi szuverenitását és integritását

-erősítette meg Menczer Tamás. Hozzátette, furcsának tartja a bírálatot egy olyan ország politikusaitól, amelynek légterét magyar katonák és magyar repülőgépek is védik, hiszen Magyarország már sokadik alkalommal vesz részt Észtország légterének védelmében.

Jelenleg négy Gripen repülőgéppel és ötven katonával teljesít a Magyar Honvédség szolgálatot, tehát magyar katonák dolgoznak Észtország biztonságáért

-jelezte. Menczer Tamás kijelentette:

nem alaptalan és hazug bírálatokat várunk cserébe.

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Szijjártó: a NATO retorikája a csapatok Ukrajnába küldéséről, közelebb hozza a harmadik világháború veszélyét

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük