KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

BBC: háborús bűnöket tusol el a brit kormány

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az iraki és afganisztáni visszaéléseket vizsgáló szervezetek egyetlen ügye sem jutott el a vádemelésig.

A brit kormány szándékosan elhallgatta a brit katonák által Irakban és Afganisztánban elkövetett háborús bűnöket, civilek meggyilkolását és más, a polgári lakosság elleni tetteket – írja a BBC a brit közszolgálati média és a Sunday Times közös riportja nyomán. 11 detektívvel egyeztetve jutottak erre a megállapításra.

A bizonyítékokat a 2003 és 2009 között Irakban elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrehozott szervezettől, az IHAT-tól, illetve az afganisztáni visszaéléseket felderíteni hivatott Operation Northmoortól szerezték meg, írja a cikk nyomán a hvg.hu.
A két szervezet által feltárt egyetlen ügy sem jutott el a vádemelésig, ráadásul 2017-ben mindkettőt meg is szüntették.

Ezt megelőzően, a 2014-ben indított Operation Northmoor például 52 gyilkosságot vizsgált. A két szervezetet arra hivatkozva számolták fel, hogy az IHAT egy ezernél is több visszaélést dokumentáló munkatársát, Phil Shiner ügyvédet meggyanúsították, hogy összekötőknek adott pénzt kliensek felkutatásáért. Esete azonban az IHAT szerint csak ürügy volt a jogsértések feltárásának leállítására.

bbc2
Afganisztánban 600 panaszt vizsgált ki a bizottság
A BBC egy konkrét ügyet is felidéz: 2003-ban egy brit katona egy sikátorban agyonlőtt egy otthona ajtaján kilépő iraki rendőrt. Az esetet a katona parancsnoka “vizsgálta ki”: az őrnagy 24 órán belül lerendezte az ügyet azzal, hogy a katona önvédelemből terítette földre a rendőrt, mert az iraki férfi lőtt előbb. Jelentése szerint az esetet egy másik katona is látta, tehát volt szemtanú, aki igazolni tudja a jogos önvédelmet. Az IHAT nyomozói ugyanakkor két éven keresztül vizsgálódtak az ügyben, kihallgattak 80 katonát és az állítólagos szemtanút is, akiről kiderült, hogy ott sem volt. Kiderült továbbá, hogy csak egyetlen lövést lehetett hallani a környéken, tehát a rendőr valószínűleg nem tüzelt. A nyomozók arra jutottak, hogy a katonát gyilkosságért, felettesét pedig az ügy eltusolásáért kellene felelősségre vonni, de nem jutott vádemelésig sem az ügy.

Ezzel szemben a BBC-nek Dominic Raab külügyminiszter azt nyilatkozta: minden egyes esetben, amikor tények támasztották alá a háborús bűnök elkövetését, az eset kivizsgálásra került.

MILHÍR Magazin 8. szám

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “BBC: háborús bűnöket tusol el a brit kormány

  1. Volt szerencse a magyar népnek megismernie a brit népséget , két kemény alkalommal is , amikor szintén elhúzódtak a színfalak mögé—-Az első ’18-ban amikor elsőként megszavazták és aláírták az országunk szétdarabolását .–a második pedig ‘ 45-ben amikor észak Erdély sorsát újra a vláhokra bízták — egy dologgal viszont nem számoltak , a két három millió magyar ember sorsáról , magukra maradva , kiszolgáltatva egy elmaradt népségnek , ismerős ma már sokunknak , tehát egy szó mint száz . hiteltelenek a britek a magyar ember szemében , ma is és az is marad míg a világ

  2. Érzékletes példa az afgán rendőrt lelövő brit katona ügye. Biztos, tényleg úgy érezte, hogy élete veszélyben van, ezért ő lőtt, mert erre képezték ki. Aki már pár jólétben pöffeszkedő miatt parancs szóra megjárta a háborúk poklát (kis plusz pénzért), képtelen visszailleszkedni a civil társadalmi életbe, mert akár éjjel is egy kis zörejre az első reakciója, hogy fegyver után kapjon. Miután nem találják helyüket, vissza-visszamennek az egyre gyakrabban tudatosan, irányítottan kirobbantott háborúkba, a pöffeszkedők nagy örömére. Ez csak egyszerűsített magyarázat!

  3. az angolok nem is annyira ‘rosszak’, mint az amerikaiaknak nevezettek. Néhány órája olvastam Fr.o. ‘felszabadításáról’ az angolszászok álltal.
    Erdekes ott megjegyezni, hogy az ellenség 4 év alatt nem követett el annyi eroszakot a francia nokkel, mint a felszabadítók, a barátok néhány hónap alatt ….(talán 20-szor, 50-szer annyit. Ott igaz volt igazságszolgáltatás, buntetés) …

  4. még egyet rá ; a sorkatonák hazájukból, hazájuk szellemét, civilizációját viszik, mutatják meg/be ilyenkor. Mi büszkék lehetünk, büszkélkedhetünk
    a legtöbbször. Pl-ul a nagy Hilberg könyvben olvashatunk arról, hogy
    a németek panaszkottak ránk (a katonáinkra), mert megakadájoztuk nekik a zsidók irtását két helyen is. Nálunk, Mo-on nem volt az ilyen szokásban, így a katonáinknál sem …
    szeretettel, L

  5. Igen a rágógumis amerikaiak.

    Azért ne dicsérjük az angolokat.
    A gazdagságuk mitől van?
    Évszázadok alatt szétrabolták a világot, ugyan olyan sötétek, mint az amerikaik!

    Atilla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük