KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Baloldali blamázs: hazament a közönség Márki-Zay Péter beszéde alatt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Harmatgyenge! Érdeklődés hiányában majdnem meghiúsult a baloldal 100 ezresre ígért ünnepi rendezvénye, mindössze néhány ezren voltak kíváncsiak Márki-Zay Péter mondandójára.

Ráadásul az ellenzék közös miniszterelnök jelöltjének felszólalása alatt elkezdett fogyatkozni a közönség, a hallgatóság tagjaiból ugyanis többen inkább hazafelé vették az irányt.

Zavaros mondatok a szivárványkoalíció ünnepi rendezvényén

A hatalom a népé címmel tartott nagygyűlést a baloldal március 15-én. A résztvevők a Szabadság hídról vonultak a helyszínre, ahol beszédet mondott Iványi Gábor lelkész, Donáth Anna, a Momentum elnöke, Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke, Jakab Péter a Jobbik elnöke, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője és Márki-Zay Péter, a hat ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje. Az eseményen Donald Tusk nem az Európai Néppárt, hanem a lengyel ellenzéki Polgári Platform elnökeként vett részt.

A Himnusz eléneklésével kezdődött a hatpárti kényszerkoalíció közös rendezvénye a Műegyetem rakparton. A résztvevők egyperces néma csenddel fejezték ki tiszteletüket az Ukrajnában dúló háború áldozatai előtt. A felszólalások sorát az adóhatósági vizsgálat alá került Iványi Gábor lelkész kezdte. Beszédében lényegében megismételte a baloldal háborús retorikáját. Az Oltalom Egyesület elnöke úgy fogalmazott: Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is el kellett volna mennie a lengyel, szlovén és a cseh kollégáihoz csatlakozva Volodimir Zelenszkijhez, utóbbit a lelkész nagyszerű hősnek nevezte. Mint mondta, reméli, április 3-a után Márki-Zay Péter első útja az ukrán elnökhöz vezet majd.

Szerinte nincs magyar szabadság világszabadság nélkül. Iványi Gábor párhuzamot vont 1848 ifjai és ’56 fiataljai, valamint a Kijevben és Harkovban harcolók között.

A Momentum elnöke a sajtó szabadságát, illetve az orosz propaganda eltörlését követelte.

Donáth Anna a tanárokat a márciusi ifjakhoz hasonlította, mert szerinte az anyagi, kulturális, szellemi és tanszabadságról tesznek tanúságot azzal, hogy sztrájkolnak.Emellett önálló oktatási és egészségügyi minisztert követelt.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Miért tilos az orosz propaganda?

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere felszólalásában kiemelte: Magyarországnak még három hétig olyan kormánya van, amelyik a magánérdeket helyez a közérdek elé. Szerinte ebben az országban a törvények a hatalmat védik a polgároktól. Úgy fogalmazott: fel kell számolni a mostani rendszert, amikor a hatalom embereit az emberek hatalma váltja fel.

A főpolgármester szolidaritását fejezte ki a pedagógusokkal.

A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor bebújik a várba vagy Putyin asztala alá, a kormányban gengszterek vannak, akiknek ugyanúgy veszniük kell, mint a „köpcösnek”.  Jakab Péter kiemelte, hogy a baloldaliak felnőttek a feladathoz, megteremtették Magyarország történetének legnagyobb összefogását, és lehet az ország egységes, de sokszínű. Putyin vagy Európa, háború vagy béke, kelet vagy nyugat. Válasszatok! – szólította fel a jelenlévőket.

Schmuck Erzsébet (LMP) szerint a magyar vidéket a földesúri rendszer jellemzi. A baloldali politikus úgy látja: az önellátásra képesnek kell lenni, de ehhez támogatni kell a gazdatársadalmat. Kiemelte: ők új földosztást akarnak végrehajtani. Véleménye szerint április harmadika a magyar gazdatársadalom felszabadításáról is szól majd. Hozzátette: jogbiztonság nélkül nincs szabadság, és a magyar nép szabadságot és biztonságot is akar.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke hangsúlyozta, az áremelkedés ellen kell küzdeni. Elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Banknak a magyar embereket kell szolgálnia, de nem vagyunk egyedül, mert a NATO tagjai vagyunk.

Dobrev Klára (DK) szerint nem véletlen, hogy a ’48-as hősök első útja az egyetemekre vezetett. Ugyanis véleménye szerint a szabad szó és a szabad tájékoztatás után a szabad gondolattól is meg akarja fosztani az embereket a kormány. Mint mondta, az oktatás a szabadságunkról szól.

Dobrev Klára az euró bevezetését is szorgalmazta,  majd azt hangoztatta, el kell köteleződni az EU mellett, amely a békét akarja és tudja is azt garantálni.

HírTV – Magyar Nemzet

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük