KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Balog Zoltán békecsókja – katolikus szemmel

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Balog Zoltán püspök úr, egy tüntető románt öleléssel szelídített meg… miközben az, egy tömeggyilkos román hős képét tűzte ki az éppen avatandó Bethlen Gábor szobra elé.

Így, egyszerűen, leírva átsiklik az olvasó ezen a pillanatokig tartó emberi megnyilvánuláson. Ám, ha jobban belegondolunk, Balog Zoltán cselekedete krisztusi cselekedet volt. Olyan, amely igazolja Jézus Krisztus tanításait, igazolja a szeretet parancsát és Szent Pál Szeretet Himnuszát. Igazolja kereszténységünk alapját és megtartóerejét.

„Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy a mennyei Atyátok fiai legyetek, aki felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Máté 5:44-45)

– szól a krisztusi felhívás, parancs.

És lám, a gyűlölködő, egymást ostorozó tébolyult világunkban ez a felszólítás kézzelfogható igazolást kapott Gyulafehérvárott. Mint az is, hogy aki Krisztust követi az keresztény. Mindegy, hogy melyik Krisztust követő egyház, felekezet tagja… hiszen Jézus az Ő követésére hívott mindannyiunkat, és a Benne való egyesülés az, ami összeköt, ami eggyé teszi a Krisztust követőket.

Balog Zoltán tette, az ellenség megölelése – megszelídítése – korunk egyik legnagyobb, önkéntelen, hitből fakadó, keresztényi tette volt, ami követésre méltó. Mert a szeretet, a testvéri ölelés Krisztus szellemében, palástban, püspöki hivatalt betöltve nem nevezhető előre kigondolt cselekménynek, hanem a belülről áradó hit megnyilvánulásának. És ez, ma, csodálata méltó példamutatás… szent cselekmény volt!

Ma Szent Rita napja van, s katolikus emberként, Szent Ritát, mint a reménytelen ügyekben segítő, szentet tisztelem. Szent Ritához, a Krisztus-szeretető és követő, a reménytelen dolgokban Krisztushoz folyamodó katolikus ember, mint közbenjáróhoz fordul. S hitünk szerint segít…

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Ebben a reménytelenül leromlott világban, mi, maradék Krisztust követni igyekvő, de sokszor eltántorgó emberek, kérjük Szent Ritát, hogy mi is olyan cselekedetre képes emberek lehessünk Krisztus tanítását megtartva, mint amilyen cselekedetet Balog Zoltán püspök úr vitt végbe, Krisztust követve, egy 102 éve megoldhatatlannak látszó, reménytelen esetben…

A gyűlölet tüzét a magyar vallás püspöke, Erdélyben, egy mosolyban úszó, igazi, szeretetteljes öleléssel oltotta ki.

Köszönjük e nehéz krisztusi feladatban való út-, és példamutatást!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

A magyargyűlölő Avram Iancuval, román himnusszal és kokárdával rohanták le Novák Katalint

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük