KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Balog a véleménnyilvánítás szabadságáról beszél, közben az országgyűlésben nem lehet kimondani a „cigánybűnözés” szót

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Fölemelte-e a szavát nem 27, hanem egyetlenegy európai kulturális miniszter 2009-ben, amikor két angol karikaturistát, Stephen Whittle-t és Simon Sheppardot több év börtönre ítéltek holokauszt karikatúrákért, amelyek nem az üldözöttek emlékét, hanem a holokauszt irodalom képtelenségeit figurázták ki? 

Nyílt levél Balog Zoltán úrnak, az emberi erőforrások miniszterének!

Balog Zoltán
A kérdések neki szólnak: Balog Zoltán miniszter

Tisztelt Balog Zoltán Miniszter Úr!

Érdeklődéssel olvastam az Ön által vezetett minisztérium honlapján, hogy Magyarország nevében, mint az emberi erőforrások minisztere, kultúráért is felelős tárcavezető, csatlakozott ahhoz a közös nyilatkozathoz, amelyet Lettország elnöksége és a francia kulturális miniszter kezdeményezett.

Idézem a honlapról: „A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a művészi-, valamint szabad véleménynyilvánítás szabadsága az európai értékek alapját jelentik. Az Európai Unió tagállamai továbbra is kiállnak amellett, hogy ezen értékeket a jövőben is meg kell védeni.

A 27 tagállam kulturális miniszterei közösen ítélik el a barbár cselekedetet, amely erőszakos módon ássa alá legfontosabb értékeinket és alapelveinket.”

Biztosíthatom, hogy annak ellenére, hogy én az emberi életet nagyobb értéknek tekintem, mint a szólásszabadságot, ezért én a hangsúlyt a gyilkosság, az önbíráskodás, a létbiztonság elleni támadás elítélésére, nem pedig a szólásszabadság védelmezésére helyeztem volna, egyetértek a honlapon megjelent, emelkedett hangvételű megfogalmazással. Mindemellett, ha megengedi, a legmélyebb tisztelettel feltennék egy-két kérdést:

Ha „a művészi-, valamint szabad véleménynyilvánítás szabadsága az európai értékek alapját jelentik”, fölemelte-e a szavát nem 27, hanem egyetlenegy európai kulturális miniszter  2009-ben, amikor két angol karikaturistát, Stephen Whittle-t és Simon Sheppardot több év börtönre ítéltek holokauszt karikatúrákért, amelyek nem az üldözöttek emlékét, hanem a holokauszt irodalom képtelenségeit figurázták ki? Önnek, mint nálam szükségszerűen tanultabb embernek, tudnia kell, hogy szép számmal vannak ilyenek, amelyek valóban sértik az áldozatok emlékét, mert valótlanságukkal a valós szenvedéseket teszik hiteltelenné.

Ha „a művészi-, valamint szabad véleménynyilvánítás szabadsága az európai értékek alapját jelentik”, fölemelte-e a szavát nem 27, hanem egyetlenegy európai kulturális miniszter, amikor zsidó terroristák több ízben is véresre verték a jeles francia tudóst, Faurisson professzort, mert történelmi megállapításai sértették a terroristák „érzékenységét”, mint most a Charlie Hebdo a muszlimokét? „Azok” a terroristák nem háborították fel a politikusokat, senki sem büntette meg őket. Csoda-e, hogy ennek láttán „ezek” a terroristák vérszemet kaptak, és tovább mentek egy lépéssel? Ők már nem vertek, hanem öltek. Azt is borítékolom Önnek, hogy Magyarországon, ahol egy csőszt azért, mert lekever egy pofont egy almát lopó cigánygyereknek, közel fél millió forintra büntetnek, hamarosan hasonlóan durva eseményekre lehet számítani, hacsak, a rendvédelmi és igazságügyi szervek végre nem térnek jobb belátásra.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Ha „a művészi-, valamint szabad véleménynyilvánítás szabadsága az európai értékek alapját jelentik”, fölemelte-e a szavát nem 27, hanem egyetlenegy európai kulturális miniszter, amikor zsidó terroristák véleménykülönbségük rendezéseképp auschwitzi zarándoklata alkalmából megverték Moshe Arye Friedman rabbit. A terrorkülönítmény vezetőjét,  Yehuda Meshi-Zahavot senki sem vonta felelősségre, pedig személyesen hencegett el hőstettével az izraeli Maariv c. lapnak: „Jó alaposan elpáholtuk, ahogyan már rég nem vertünk meg senkit. … Elvettük a kabátját és a kalapját is, hogy ne lássék zsidónak.” Ezek tehát másokat is rendszeresen terrorizáló huligánok voltak, de ez sem érte el az „európai értékekre” oly nagyon érzékeny európai politikusok ingerküszöbét. A helyszínen lévő lengyel rendőrök nem avatkoztak be az „izraeli belügybe”. Nem tartom kizártnak, hogy jókat röhögtek azon, hogyan agyabugyálják el egymást a „kaftánosok”.

Ha „a művészi-, valamint szabad véleménynyilvánítás szabadsága az európai értékek alapját jelentik”, fölemelte-e a szavát nem 27, hanem egyetlenegy európai kulturális miniszter is az ellen, hogy Franciaország legnépszerűbb humoristáját, a fekete bőrű Dieudonné M’bala M’balát már többször elítélték azért, mert élni merészelt „az európai értékek alapját jelentő” „művészi-, valamint szabad véleménynyilvánítás szabadságával”, sőt – ha jól emlékszem – a belügyminiszter felszólította a francia színházakat, hogy ne engedjék őt szóhoz jutni, amit föltételezhetően Önökhöz hasonlóan „az európai értékek alapját jelentő” „művészi-, valamint szabad véleménynyilvánítás szabadsága” iránti elkötelezettségből tett.

Ha a „művészi-, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága az európai értékek alapját jelentik”, hogyan minősíti Ön azt a tényt, hogy a Magyar Országgyűlésben büntetik a „cigánybűnözés” szó használatát?

Mindez sem Önt, sem a másik 26 európai, a szólásszabadság szentségének elkötelezett minisztertársát nem zavarta. A Charlie Hebdo szólásszabadsága mellett viszont keményen lándzsát törtek. Nem csoda, ha kíváncsivá tett, mi lehet az a hatalmas érték, amely megérte ezt a kiállást. Megtaláltam. Önök e mellett a mocsok mellett álltak ki, amit itt lát:

Ez volt olyan fontos, védeni való „európai” érték az Ön számára? Emellett a gusztustalanság mellett állt ki fenntartások nélkül Ön és 26 európai minisztertársa?

A fenti nyilatkozat aláírásával Ön védelmébe vette és támogatásáról biztosította:

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást
charlie01
Felirat: Homo házasság – Monseigneur Vingt-Trois-nak három papája van.( Párizs püspöke a Monseigneur): az Atya, a Fiú, a Szentlélek

a kereszténység gyalázását,

az istenkáromlást,

a pornográfiát,

a homoszexualitást,

a más véleményt vallók megvetését,

a gátlástalanságot,

az ízléstelenséget,

a közönségességet,

a durvaságot  és

a szellemtelenséget.

Röviden: a Charlie Hebdot.

Az  Önök liberális jogvédő gyakorlatát Fekete Gyula a következőképp jellemezte: „Mi megadjuk a tetűnek a csípés jogát, viszont a vakarózás jogát sem tagadjuk meg senkitől”. Csak annyi történt, hogy egyesek számára már elviselhetetlené vált a vakarózás és rácsaptak a tetűre.

Ön, ahogy az életrajzából megtudtam, magasan képzett keresztyén teológus és református lelkész. Ön ezt a csordaszellemnek engedő lépését hogyan tudja összeegyeztetni a keresztyénségével?

A „nem nemzeti”, liberális oldalról Fodor Gábor is nyilatkozott az ügyben. Én nem hiszem, hogy a világról vallott nézeteinkben sok rokonvonás volna található, de tisztelem benne a következetességét, amikor kijelentette, – amit Ön, úgy látom, nem igazán oszt -, hogyha a szólásszabadságot komolyan vesszük, akkor azt mindenkinek meg kell adni. Nem csak a kiválasztott polkorrekteknek, teszem én hozzá. Tisztelem benne a bátorságát is, mert helyteleníteni merte az un. „holokauszttagadást” büntető törvényeket. Igaza van. Ahol vannak dolgok, amelyekről büntetés terhe mellett tilos beszélni, ott nincs szólásszabadság. Nemde így volt a kommunizmus idején is? Szabad országban, szabad ég alatt szabadon mondhattuk, amit szabad volt. Ön merné követni Fodor Gábor példáját? Pedig tanulhatna tőle. Mindebből következik, hogy az Európai Unió mind a 27 minisztere egyhangúan hazudott a közös nyilatkozatukban, mert az Önök véleményszabadság féltése csak átlátszó képmutatás. „A művészi-, valamint szabad véleménynyilvánítás szabadságát, az európai értékek alapját” az Európai Uniótól és a tagállamok kormányaitól, azaz Önöktől kell félteni. Különösen, ha a Nagy Testvér, az USA példáját követve bevezetik a „Patriot Act” mintájára a „terrorista gyanúsok” bírósági és bizonyítási eljárás nélküli, korlátlan bebörtönözhetőségét, mint hajdanában a „kulákokét”, a „fekete reakciósokét”, a „horthystákét”, „szabotőrökét”, stb.  Az Önök nyilatkozatát olvasván nekem a sztálini évek alatt divatos szovjet dal jutott az eszembe:

Nincs a földön gazdagabb, szebb ország,
Minden ember érzi, hogy szabad.

Mert a rend, a jog és a szabadság,
Bárhová tekints, szilárdan áll.

Amikor ezt szerezték, gőzerővel épültek a Gulag szigetek. Számomra az is hordoz valami szimbolikus jelentést, hogy állítólag az 1938-as, „Cirkusz” c. szovjet filmből származik. Nem véletlenül mondta az Ön főnöke, Orbán Viktor által is kitüntetett, szovjet-orosz másképp gondolkodó, Vladimir Bukovski, hogy az EU a második Szovjetunió. Nem véletlen, hogy akiknek fontos a béke, akiknek fontosak a szabadságjogok, akik megcsömörlöttek a „polkorrekt” hazugságok világától, az USA, Nagy Britannia és Franciaország imperialista politikájától, azok ma már Oroszországba menekülnek az üldözés elől a „fejlett nyugatról”.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Volt nekem egy nagyon kedves és nagyon tisztelt barátom. Síklaky Istvánnak hívták. Ő kb. egy évtizeddel ezelőtt írt egy könyvet „Létbiztonság és Harmónia” címmel, amelyben a jelenlegi, önpusztító gazdasági világrendet felváltani hivatott, fenntartható gazdasági rend megvalósíthatóságát kereste. Összeállította ennek az alaptörvényeit is. Mit gondol, mit tett az alaptörvények, vagy ha úgy tetszik, alapértékek közül az első helyre? Nem a szólásszabadságot, nem is „Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát”, hanem az evangéliumi szeretetparancsot. Pedig ő nem volt sem teológus, sem lelkész, még csak vallásos ember sem volt a szó köznapi értelmében, „csak” egy gondolkodó és tanult közgazda. És tudja miért tette ezt? Mert a szeretetparancsból kötelességek fakadnak. Olyan kötelességek, amelyek nélkülözhetetlenek az emberi társadalom egészséges működéséhez, olyan kötelességek, amelyek olykor még az egyéni szabadságjogokat is korlátozzák, és kell is, hogy korlátozzák. Kérem, gondolkodjék el ezen. És azon is, hogy „EURÓPA” ezt a legértékesebb, de sajnos csak a legjobbjai által megértett örökségét, a kereszténységet, a Szovjetunióhoz hasonlóan, megtagadta, a Charlie Hebdo-féle mocsok mellett viszont intézményesen kiáll és ehhez az áruláshoz – remélem nem elvi alapokon, hanem csak emberi gyengeségből, gyávaságból – Ön is csatlakozott. (Csak közbevetőleg: a Szovjetunió kultúrpolitikája sosem süllyedt a Charlie Hebdo szintjéig.) Nagy árat fogunk még ezért a primitívségért (vagy romlottságért) fizetni. A Charlie Hebdo ügy még csak egy nagyon halk, nagyon távoli, figyelmeztető előjele volt a közeledő viharnak, amely, ha kitör és „emberfejekkel labdázik az égre”, senki sem fogja már a zúgásától meghallani az efféle „összminiszteri” felháborodósdit és ajvékolást, és ha majd az európai ”Öntött Ólom műveletek” elől az életükért fognak futva menekülni, Önöknek is minden sürgősebb és fontosabb lesz, mint az efféle, „teljes elvtársi egyetértésben és véleményazonosságban történő” nyilatkozgatás.

Tisztelettel,

Fehér Farkas, 74 éves, nyugdíjas, vidéki, magyar ember 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

23 thoughts on “Balog a véleménnyilvánítás szabadságáról beszél, közben az országgyűlésben nem lehet kimondani a „cigánybűnözés” szót

  1. Csak gratulálni tudok a levél irójának! Bárcsak széles kőrben olvasnák ezt az országban.

    1. És akkor mi lenne kedves Magdolna? Mit lehet várni egy levéltől amit egy olyanhoz írtak, akit fikarcnyit sem érdekel a magyarok sorsa. (bár ez nem igaz, nagyon is reménykedik a magyarok mielőbbi kipusztulásában)

  2. Balog tiszteletes úr már régen elveszítette a becsületes magyar reformátusok tiszteletét! A „tiszteletes” szót, ha valaki lejáratta, akkor ez ő.Az ő magatartását is jellemzi, sok mások mellett Gáspár Imre XIX. sz. végén írt idézete:”Királyi szívvel szolganép. Felette úr lett a silány, Könnyelmű szó eladja vérét, Az érdek szennyes piacán”

  3. Bezzeg amikor a segélyeket kell felvenni meg ügyet intézni a patkányok rögtön cigánnyá változnak szó minden tekintetében!

  4. Ha csak ezt az ocsmány gúnyrajzot nézem, semmi kétségem, hogy maga az Isten büntette meg őket. És ezek után ugyanazt tudnám leírni, ami a nyílt levélben van. Amit nagyon köszönök 🙂 Fehér úrnak!

  5. A charlie hebdo egy szennylap. A kosz pedig nem szereti szappant.
    Aki nem szereti a szappant az büdös lesz.
    Aki a büdösekhez dörgölőzik az is …………

  6. Fehér farkasnak igaza van!
    De vajon változik- e ettől ez a világ?Tudjuk már, hogy bizonyos embereknek mindig igazuk van, s ha mások meg merik fogalmazni eltérő véleményüket : szélsőségesek lesznek. Szélsőségesekre pedig nem vonatkozik a szólás szabadság !

    Nagyjából ezt játszódik le most is. Azért mondom, hogy nagyjából, mert két egyforma eset nem lesz ,csak hasonló. Ám a módszer mindig ugyan az. Ezt illik észre venni ! Addig kell provokálni, zaklatni, sértegetni,meglopni,kirabolni, gyalázni az erre kiszemelt embereket, népeket, amíg azok tehetetlenségükben vissza nem ütnek. S akkor — mint ahogy azt a mostani példa mutatja — lehet egy nagyot kaszálni…Közvetlenül is és hosszú távon is…

    A mi európai vezetőink ehhez a művelethez asszisztáltak. Perselyeztek az uszítóknak! A hosszabb távú haszon viszont őket illeti. Ilyen ez a munkamegosztás. S ehhez nagyon jól kéz alá dolgozik a jól táplált liberális média!
    Erről Szőcs Zoltán barátomtól vennék egy idézetet, talán nem haragszik meg érte ” Panaszkodik egyik szerzőm a honorárium miatt: Hát szükségszerű, hogy koldus legyen mindenki aki a nemzeti oldalnak dolgozik ? Én csak mosolyogtam magamban, mert tudom, hogy nem véletlen ez, a legnagyobb igazságok, csak ingyen mondhatók ki. Fizetni csak a hazugságokért szoktak, minél nagyobbak annál többet.”

    Barkuti Jenő

    1. Barkuti Jenő úr igazat ad Fehér farkasnak, de meg kérdezi, hogy változik ettől a világ? Az őszinte igazi változások nem mindig füttyszóra érkeznek. Azokat az idő szele söpri el ha ide ér, már közel zúg az előszele és aki érti az haja is. Korábban már írtam hasonló témában erről az elsöprő szélről mai szóval élve az lesz az igazi nagy holokauszt. Csak akkor más lesz a neve annak , mint mondjuk legyen az a neve,hogy az igazság órája már pedig van ilyen is csak ritkán és kevés embernek jut belőle.Néha az igazság óra kereke lassan forog nem úgy mint az emberagya. És akkor majd érdekes lesz ,hogy fog szint váltani és milyet az isten választott népe. Kérek mindenkit, hogy a kis RIKÁRDÓT meg ne bántsa senki sem, ő még egy ártatlan tiszta gyermek nem érdemelte még ki a bántást. ÉN minden nap imádkozom érte,hogy legyen egészséges szép nagy okos értelmes hasznos tagja a társadalomnak.Ne legyen uborka és tyúk tolvaj ne törjön be családi házakba ne tegyen kárt a kis hétvégi házakban és ha már erőtől duzzad majd karjai , akkor ne törjön idős, beteg magatehetetlen nénik és bácsikra és legyen ő, a jövő új embere akivel bárki büszkén kezet szorít szívesen.

  7. A kép aláírása szerintem helyesen : Monseigneur Vingt-Trois-nak három papája van.( Párizs püspöke a Monseigneur )

    1. Tisztelt Nagy Leo!
      Köszönöm a figyelmeztetését. Kértem az adminisztrátort, hogy helyesbítse. A szövegembe beírtam, hogy nem értem jól a kép feliratát, de úgy látszik, elkerülte a figyelmüket. Még egyszer köszönöm.

      Fehér Farkas

  8. A dolgozatban megfogalmazott gondolatok mindegyikével tökéletesen egyetértek. A példák, amik alátámasztják a gondolatokat tökéletesek.
    Bár országunk vezetőinek a többségétől lehetne tapasztalni hasonló tisztánlátást bizonyító gondolatokat. De ehhez az „elsöprő győzelmek” úgy tűnik messze nem elegendőek.

  9. Nem tudom, tisztelt Fehér Farkas, hogy mennyire gondolja komolyan ezt az írást és mennyire van tisztában a címzettre való hatásával. A címzettre ugyanis nem fog hatni. Egy mákszemnyit sem. A címzett ugyanis egy zsocskos midó. Ugyanúgy az, mint Fodor Gábor is, akinek tiszteli a bátorságát, amire neki nincs szüksége. Egyrészt mert az is egy zsocskos midó, másrészt mert igazi liberáltként játékos könnyedséggel változtatna a hozzáállásán, ha újra hatalomba csöppenhetne. Arra persze még várni kell, hiszen jól tudják, hogy még 1-2 választáson keresztül nem felejti el a jónép. Persze nem a választás nem azt jelenti, mintha mi választanánk, pusztán azt, hogy sokakban felmerülne, hogy”erre meg kik szavaztak”? Különben is, ha ez ( https://kuruc.info/r/4/138345/ / http://mandiner.hu/comments.php?order=1&nodeid=80343&viewall=1 / ) bejön, ki a fenét érdekel, hogy kik kikre szavaztak vagy szavaztak-e egyáltalán?
    Eddig még senki nem bizonyította be, (nem is tudja) hogy a „választások” valóban azok, aminek hívják. Mi a fene hiteti el az emberekkel, hogy a szinte mindenben hazudó politikusok éppen a választásokon nem csalnak. Miért hiszik sokan, hogy majd a véletlenre bízzák?

  10. Teljesen egyetértek a cikk írójával megfogalmazta a józanul gondolkodók gondolatait.
    Esetleg arra nincs ötlet,hogy mi a teendő a pénzéhes élősködők ellen?
    H.B.
    „Korábban az volt az antiszemita, aki gyűlölte a zsidókat, most az az antiszemita, akit a zsidók gyűlölnek.” (David Irving)

    1. Nekem lenne ötletem! Majd ha minden politikával foglalkozóból (mondjuk alpolgármesterig, közjegyzőig) kb akkor kezdődhet valami új. Ja és az összes hithű zsocskos midó könyvestül, tanostul való eltávolítása után. És mielőtt bárki arra gondolna, ez nem rasszizmus, hát nem az. A zsocskos midók mondhatni nyíltan gyűlölik, megvetik és haszonállatként tekintenek a nem közülük valóra. Semmi keresni valójuk közöttünk.

    2. Valamelyik szennylapban olvastam, hogy az álmagyar zsidótól nincs nagyobb antiszemita a földön , annyira antiszemita, hogy már azt is utálja aki antiszemita ez az ön utálat. Az egyik ilyen magyar gyűlölő a választások hevében azt Ígérte az őt választóinak , hogy ha rá szavaznak a legelső az lesz, hogy országban létező rovásírásos táblákat leszedeti, Ha ez lett volna neki a legfontosabb erről csak ennyit. Énnekem még sosem jutott eszembe , hogy bontsák le az Ő” SIRATÓFALUKAT.. Más népek történelmi múltjába avatkozni vagy mocskolódó kariktúrával gúnyolódani ugyan úgy antiszemita viselkedés vagy talán a liberális sajtó szabadságának nincs határa? Ezek szerint még is csak van meg oldás és az a kalasnykov lenne ? MEG ÉRT AZ ANNYIT?????

      1. „Ezek szerint még is csak van meg oldás és az a kalasnykov lenne ?”
        Furcsa módon nekem is mindig Kalasnyikov jut eszembe velük kapcsolatban,mint lehetséges megoldás.
        H.B.
        „addig még élhettek amíg ki nem irtjátok egymást a parancsunkra, mert ha lenne eszetek, mi már nem élnénk.”

    3. 🙂 Hááát ötletem az van, de egyedül kevés vagyok hozzá, hogy Soprontól Szegedig minden lámpát egy politikus díszítsen. Ha nem lenne elég fordulhatunk kettőt is.

  11. Végül is sokat okosodtunk. Megtanulhattuk, mik is azok az „európai értékek”, ami után Orbán Viktor is kirohant Párizsba együttérezni. Ld. http://www.flagmagazin.hu/nagyvilag/lovas_istvan_kettos_merce_es_gyulolet Eszünkbe jut a Wikileaks-en kiszivárgott mondata nyugat felé: „Ne azt nézzétek, amit mondok, hanem amit teszek!”
    Vajon miféle hatalom lehet az, amely szervilis alattvalóként sorakoztat fel országvezetőket ilyen „európai értékek” mögé?

    Az is látható, hogy a szinte naponta agyonvert öregeink nem tartoznak az „európai értékek” közé, mert ezen események nem érik el az ingerküszöböt. Egyébként Balog miniszter cigányügyi gondolatairól itt olvasható egy eszmefuttatás:
    http://radicalpuzzle.blogspot.hu/2014/10/talan-nem-is-hulye.html

  12. Rendhagyó költészet

    Spiró György: Jönnek

    Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,
    füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,
    csönd van. Senki se pisszen. Alantról
    kevéske hűlt költő csontujja int.
    Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
    csámcsogva, hersegve szívnák a vért –
    miért is? ki tudja. Trianonért? –
    mered pár utcanév pici csontujja.
    Ez olyan klima: itt folyton beborul,
    ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
    hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
    és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
    hogy bebizonyitsuk:
    nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

    Jönnek

    Jönnek a horgas-orrú, büdös zsidók megint,
    Metszett faszú, Mammon-imádó biboldók, jönnek a szarból,
    csönd van. Senki sem pisszen. Alantról
    egy törékeny kislány, Solymosi Eszter ujja int.
    Ó, ha lopni törvényes lenne,
    Éheztetne minket e zsidósereg!
    Miért is? Ki tudja, tán bosszú az elbukott
    Tanácsköztársaságért?
    Véráldozat Kohn Béláért?
    Vagy mert földjük már ázott a vértől,
    s hangos a csecsemők jajgatásától, kiket
    lánctalpakkal ölnek halomra.
    S itt olyan a klíma, hogy senki sem jajgat.
    De szégyen ez, szégyen és szégyen.
    És nem jön senki, ki bizonyítaná
    Nemcsak a bosszú népe beszél héberül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük