KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bajba kerülhet a Négy Mancs

Fotó: Bohanek Miklós

Bajba kerülhet a Négy Mancs, mert az EU megerősítette: Magyarország jogszerűen tömött eddig és tömhet ezután is libát! Az a Magyarország, mely a világ hízott libamáj-termelésének 80 százalékát adja!

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A Baromfi Terméktanács (BTT) szaktanácsadója a szervezet nevében üdvözölte, hogy a hízott libamáj tilalma ellen foglalt állást az Európai Parlament agrárbizottsága, mivel Magyarországról származik a világ hízottlibamáj-termelésének mintegy 80 százaléka. Így az EP agrárbizottsága az előállítást továbbra sem tiltotta meg azokban az országokban, ahol a hízott libamáj tradicionális terméknek számít…

Az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsága a héten fogadta el a 2012-2015 közötti európai uniós állatjóléti stratégiával kapcsolatos jelentését, de elvetette a hízott libamáj betiltását célzó javaslatot – jelentette be Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő a döntést követően, közleményben. A hízott libamáj hagyományos mezőgazdasági termék, ezért az unió Lisszaboni Szerződése védelme alatt áll. A libamáj fontos magyar exportcikk, az ágazat több ezer, jórészt hátrányos helyzetű vidéki térségben élő embernek biztosít megélhetést hazánkban. Reméljük, hogy a plenáris szavazáson is sikerül megvédeni a magyar érdekeket – tette hozzá Glattfelder.

Az MSZP EP-delegációját vezető Tabajdi Csaba úgy vélte, hogy „a döntés jelentős magyar siker, különösen azért, mert a libahizlalásban érdekelt országok (Franciaország, Spanyolország Bulgária, Belgium, Magyarország) kisebbségben vannak az Európai Parlamentben”.

Földi Péter az MTI-nek elmondta: évente Magyarországon átlagosan 1800-2000 tonna libamájat állítanak elő, a múlt évben a termelés 1800 tonnát tett ki. A libamájtermelés döntő hányadát kiviszik az országból, ez évente 1200-1500 tonna mennyiséget jelent. Tavaly a kivitel 1200 tonnát tett ki. Az exportból mintegy 7,5-8,0 milliárd forint árbevétel származik. A Négy Mancs nevű állatvédő szervezet néhány évvel ezelőtt indított kampánya jelentős károkat okozott a magyar libatenyésztőknek. Ennek mértéke mintegy 4 milliárd forintra rúgott, amelyben a libamájból származó elmaradt bevétel is benne volt. A kár zömét a libahús értékesítésének elmaradása okozta.

Ez is érdekelheti:  Berlin lassan kihátrálna az ukrán EU-csatlakozás mögül

Forrás: Szabad Föld

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Bajba kerülhet a Négy Mancs

  1. A Négy Mancsnak bizonyos háttérhatalmi csoportokhoz való kötődése
    okán a haja szála sem fog meggörbülni, mi meg fújhatjuk a milliárdos károkat azzal a horribilis pénztömeggel együtt, ami a soha meg nem történő „elszámoltatás” miatt hiányzik az országnak.
    de Loviaguin Alexander

  2. Az első pillanattól egyértelmű volt a Négy Mancs elnevezésű maffiaszervezet „működése”, de a nemzetbiztonsági hivatal „munkatársai” nem értek rá velük foglalkozni, mert éppen dánielpéterékkel voltak elfoglalva. Normális országban már a határon lekapcsolták volna a díszes társaságot és visszaküldték volna oda ahonnan KÜLDTÉK őket. Mivelhogy nem a saját eszüktől jöttek. Ez az egész eset a Magyar Nemzetbiztonsági Hivatal csődje. Amin azért nem is kellene nagyon meglepődni, hiszen nem magyar emberek az alkalmazottak. Csak magyar (sőt: kettős) állampolgárok. A kérdésem csak az: de hol vannak a magyarok? Magyarországon!!!!!!!!!! Várom válaszukat.
    délvidéki

  3. A tabajdicsabáknak meg azt üzenem, hogy akkor szónokoljanak magyar sikerről, ha az ilyen maffiózókat meg tudják akadályozni „áldásos tevékenységükben”, még mielőtt károkat okoznának Magyarországnak. Világos?
    délvidéki

  4. Be kell perelni őket, kártérítést követelni az üzletrontásból adódott elmaradt haszonért, hitelrontásért; fizessenek! Legfeljebb ledolgozzák kefekötésből, ha kevés a lóvé.
    Nagy Péter

  5. Ha van egy csöpp eszük a megbízóiknak, akkor soha többé nem terszik lábukat Magyarország területére.
    délvidéki
    Az kevés! Hazánk ellen kívülről is képesek uszítani! Az nem elég, hogy nem jönnek ide, hanem anyagilag teljesen tönkre kell tennünk őket hatalmas kártérítési összeg követelésével! Hogy kénytelenek legyenek megszüntetni ezt a szemét szervezetet. (Híradmin)

Itt várjuk hozzászólását!