KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az Űrszemét Küldetés megsemmisült a Föld légkörében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Sikertelen lett a japán űrügynökség, a JAXA azon vállalkozása, amellyel tesztelni akarták a mérhetetlen mennyiségű űrszemét eltakarítására kifejlesztett technikát.

A decemberben útjára indított Kounotori 6 teherszállító feladta az volt, hogy a nemzetközi űrállomásnak utánpótlást vigyen, majd később üzembe helyezze a mágneses rögzítőt, amelyet arra terveztek, hogy az űrszemetet a Föld légkörébe irányítsa

A hétszáz méteres póráznak segítenie kellett volna az alacsonyabb pályán keringő törmeléket a föld légkörébe irányítani, ahol az elégett volna.

Azonban maga az űrhajó égett el vasárnap a beléptetéskor, anélkül, hogy bármilyen szemetet is megsemmisített volna, amikor nem tudták kijavítani a heveder kioldómechanizmusának hibáját – erősítette meg a JAXA.

„Úgy véljük, hogy a heveder nem kapcsolódott le” – mondta Koichi Inoue vezető kutató a riportereknek.

https://j.gifs.com/MjmPgB.gif

READ MORE: Real-time map of every object in Earth’s orbit shows shocking amount of debris

Elég kiábrándító, hogy a küldetés az egyik fontos feladat befejezése nélkül ért véget,” – tette hozzá Koichi.

https://j.gifs.com/vg7y5g.gif

Az űrhajókról műholdakról és egyéb űreszközökről származó roncsok és az apróbb hulladékok miatt is egyre nő az űrügynökségek és távközlési társaságok aggodalma, mivel ezek veszélyt jelentenek mind az űrhajósokra, mind a föld körül keringő eszközökre, amelyeknél működési zavarokat okozhatnak.

Tavaly az ISS (Nemzetközi Űrállomás) egy fedélzeti ablakát repesztette meg egy parányi űrszemét, amely akkora volt csak, mint egy festékpötty.

A NASA becslése szerint több mint 500 000 roncsdarab, alig nagyobb, mint egy fél hüvelyk átmérőjű, száguld a föld körül 17 500 mérföld per óra sebességgel. Az Európai Űrügynökség számítása szerint az űrtörmelék összességében több mint 170 millió darabra rúghat.

https://youtu.be/FhRiPot8DtE

ISS window cracks after being hit with ‘tiny space debris’ (PHOTO)

Russia Today

Ez is érdekelheti:  Oroszország hátbatámadása nem változtat külpolitikáján

Fordította: Urthvas Bethad

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Az Űrszemét Küldetés megsemmisült a Föld légkörében

  1. Miért kell további részecskékkel szennyezni a földet? Az nem veszélyes hulladék?

    Féltik a titkosszolgák a Föld körüli járgányaikat?

    Nekünk, neked, nincs mitől félni. Csak a fizikai szeméttől, a kémiai szeméttől, ami rád száll, mint a chemtrail, a lelki szeméttől, ami orvul támad, mérgezi tudatod és elveszi az életed.
    Ha már nem én vagyok, akkor halott vagyok.

    A kettő és több ugyanaz.

    Nekünk, Embereknek nincs ellenségünk. Vagy, van, az pedig a globálisnak nevezett hatalom. Amely rajtunk van, nyomja vállainkat, letapos, nem hagy élni.

    De hagy:

    a létminimum szintjén. Hogy szolgálj. Hogy segélyért könyörögj. Hogy megalázdd magad. Hogy pitizz a kenyeredért….

    Nem dögölhetünk meg, mert, azért kellünk nekik. Mi végezzünk nekik az alja munkától, az agy munkáig mindent.
    Nélkülünk az emberiség szennye sem létezne.

    Mi létezhethetnénk, Nagyon boldogan, hihetetlenül boldogan.

    Őljük meg életük. Ehhez nem kell vér, fegyver.

    Ehhez mi Emberek kellünk.

    Csak annyit adjunk neki, mint mi kaptunk tőlük. De ehhez emberi moralitás kellene. Vagy kevesebb?

    Nem tudom. Én nem tudnék ölni, még a lelkemmel sem.
    Ezt sem tudom.
    Sokszor mérhetetlen dűh uralja testem, lelkem, de sosem voltam kényszerhelyzetben.

    Talán a forradalmi helyzetről akkor beszélhetünk, ha több millió ember lelkét egyszerre rágják a férgek.

    Most milliárdokról beszélhetünk.
    Nem történik semmi?
    Miért? Klasszikus válasz? Ki érti?
    Élünk, mindeki él, ők is élnek.

    Függöny föl, minden folytatódik.

    Itt fejeztük be.

    Atilla

  2. T. Atilla!
    Egyetértek Önnel! A politikának álcázott ármánykodással csak annyit érdemes foglalkozni,amit az Ember gyomra még betud venni. Egyébként ” az Ember vagy tisztességes,vagy politikus. A tisztességes Ember távol tartja magát a politikától,mert a pártharcok előbb utóbb a halálát okozzák. A másik ember leölésével semmi nem változik meg, pusztán „némi időelőnyhöz jut,hiszen amit képvisel,az halhatatlan,örök. A tettek következményit meg vállalnia kell. Aki egy másik ember életét elveszi,az a következőben ugyanúgy jár,általa,vagy más valaki által. Egymás közötti konfliktus csak fizikai síkon rendezhető,hiszen csak itt testesül meg az ember. Ha ezt nem sikerül rendezniük,akkor újból és újból visszajönnek ,míg meg nem oldják. Mindegy hány életen át. Azon csak tulajdonosa tud,-na változtatni,ha szándékában áll. De ahhoz előbb fel kellene ismernie,hogy hol tart szellemi,lelki szinten. Csak Tanulással,Tanítással,szeretettel és nem tudat módosítással,erőszakkal,rabsággal,fogságban lehet az emberi természeten, lelkivilágának minőségén „javítani. Minden más szándék haszonszerzésre,a másik Ember kifosztására, leigázására, nyomorba döntésére utal. (TF)

    1. Kedves Ferenc!

      Köszönöm. Röviden, tömören, érthetően megfogalmazta az életet.

      Tanulni, tanulni, szeretni, másokat nem kihasználni, segíteni.

      Ez az anyagiak nélküli Boldogság forrása.

      Atilla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük