KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az űrből látható októberi majális???

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

No. megvót a nagy “körbevilágítjuk Székelyföld határait”… 

Mosmár föllélegözhetünk! S a Jóisten is megnyogodott: vége a nagy vaklármának!

Azt előtte is tudtuk, hogy mindez nem egyéb, mint frázisok, lármázások („Mondjuk gúnyosan oly énekesről is, ki hangját tulzólag erőteti” – írja Czuczor-Fogarasi), frázisok puffogtatása, parasztvakítás, („vakulj, magyar!”, „vakulj, székely”) cirkusz, amire az istenadta népnek szüksége van arra, hogy szórakozzon. (A szervezőknek meg, hogy eljátsszák a szerepet: csinálnak a nagy semmin kívül valami pririnyó csinnadrattát is, még ha az semmit se ér, akkor is! Csakazértis!)

De tudják ezek az álszékelyek (Izsák és Tsai), hogy milyen tűzzel is játszanak??? A juhászlegényt is azután ették meg a farkasok, miután vaklármázott egy jónéhányszor, s aztán, amikor tényleg jöttek a farkasok, már senki rá se hederített a “lármára”…

Beszélnek ezek mindenfélét: őrtüzet, lármafát, határtüzet emlegettek. Szóval a lényeg: „tüzelnek”, mint amikor annak van ideje, akárcsak a „politikus-szukák”…

Halvány fogalmuk sincs arról, hogy hol és miért állítottak õseink lármafákat és mikor…! Mert nem helyénvaló a ganyéhányó villát evésre használni, vagy fordítva: az evőeszköz-villát ganyéhányásra!

Csak cirkuszi mutatvány volt az egész!

Kijártam az udvarra, s kérdeztem is a feleségem, hogy “há,  nincs itt világosság???!

Mert nem lőn világosság! A fejekben…

Infantilisabbnál infantilisabb ötletek/tanácsok fogalmazódtak meg az álszékely nagy izsáki irányítású fejekben: gépkocsik, motorbiciklik, elemlámpák fényszóróját irányítani az ég felé!!!

Hogy az űrből is lehessen látni Székelyföld határait!

Még érteném, ha a székely kémműholdak ott röpködnének a csillagos égen fölöttünk, de így???

Kitől várták ezek az észkombájnok, hogy látni fogják fentről??? Az amerikai műholdaktól, akik jobban rühellnek minket, mint a most nekik falazó románok??? Az oroszoktól??? (Van Putyinnak most ennél sokkal több és fontosabb dolga!)

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Varga Judit panaszai… gondolatok egy interjú után

Hát akkor???

 Érdekes, hogy ugyanolyan viszolyogtató és nevetséges szenzációhajhászás zajlott eme sziporka-elmékben, mint amilyen annak idején, az „átkosban” az az érvelés volt, hogy a Kárpátok Géniusza által megálmodott és iszonyatos erőfeszítéssel megépíttetett Nép Háza, a román parlament túlméretezett épületének azért kell akkorának lennie, hogy az űrből is lássák!!!

 És esmen elkövették azt a hibát, mint a Nagy Menetelésnek nevezett „székelyek kifárasztására szakosodott nagy sétáltatás” idején: az „ellenségre” bízták a „szuperfegyvert”: repülőt béreltek, amikor látták, hogy borús lesz az ég! Te jó Ég!!! Hát ekkora az elmehiány???

Ha már „dokumentálni” akarták a „panem et circenses”-t, miért is nem jutott eszükbe, hogy kicsinyke kis drónokkal olcsón és „saját fegyverzetből” körberepülhették volna a tüzeket???

No, ez a nagy kérdés!

“Nekiek csak ennyire futotta, mert nem es vót ennél több dóguk!”

Amúgy csak eltöprengtünk a cirkusz körüli nagy lármázás közben: valójában vajon ki is nézte volna a nagy tüzelgetést az űrből??? Hiszen az Úristen úgyis mindent tud és lát….

 De mi is a valójában a lármafa?

 Hajdanán, amikor nem cirkuszi mutatványokra, s parasztvakításra használták, az volt a célja, hogy jelezze: „Azonnal hadrendbe állni, fegyverbe!!! Mert ellenállásra van szükség a betörő ellenség ellen”

No, de van itt egy alapvető logikai hiba:az ellenség” már régóta itt van, igazi megszállóként uralkodva rajtunk, s ezért igazán kár volt tüzeket gyújtani!

 Vagy ezek a tüzek örömtüzek voltak netán?

Annak örömére, hogy sikerült (mint David Copperfieldnek a Kínai Nagy Falat) eltüntetniük a statisztikából a székelységet??? S csak mindösszesen 1665 maradt?

 Ezek után határozottan furcsállom, hogy esetben miért is nem hívtak meg néhányat a „román barátaink” közül, akikkel jól el lehetett volna poharazgatni a hatalmas mennyiségû tűzifa parazsánál, szalonnát, miccset és flékenyt majszolgatva… Ha már úgyis ilyen lájtos népünnepélyre vették a figurát.

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

És akkor még nem is szóltunk arról, hogy hol is van a sereg, uraim??? Amiért a lármafák gyúltak és lobogtak (már ahol nem kobozta el a román hatalom a tűzifát!)…

Netán az az 1655 megmaradt székely, aki a “Magik” aknamunkája következtében még kiállna?

  Ez önmagában még biztató is lenne, mert ennyi igazi harcossal akár az egész Csíki-medencét is meg lehetne védeni! (Csak emlékeztetőül: a Székely Hadosztály 12-13000 emberrel szállt szembe 1919 áprilisában egy egész román hadsereggel!)

A legszebb mondata (a corbiialbi-nak adott interjúban) Izsák uraságnak az volt, amikor önként és dalolva mondta az eltüntetett székelyek nevében: „Székelyföld Románia egyik szép tartománya!”

Valóban, Izsák úr??

És jószántából lett azzá Székelyföld???

Már nem is emlékszik a Ditrói Székely Nemzetgyûlés Határozataira, amelyek szerint erről a székelységnek nem éppen így szól a véleménye???

Az „Ótonómiát akarunk!”, „Csakazértis, de akarjuk” típusú üres dumának semmi értelme, állambiztonságilag nagyon megbízottnak tűnő Izsák úr!!!

Mi, székelyek nem autonómiát akarunk. Nem könyöradományt!

Csak azt, ami jár! Csak azt, ami a székelységnek történelmi és nemzetközi jog szerint a jussa: Önrendelkezést!!!

Az ótonómia-gumicsontot pedig tartsa meg magának!

Az meg a legfinomabb fintora az egész izsákbalázsi „kanasztázásnak” (No, nem kanosszajárás! Ó, nem!), hogy őméltósága azon túl, hogy 7 éve tartó regnálása során a cirkuszi mutatványokon túl csak egy pár megfutamodást tudott felmutatni, míg elődei az SZNT élén (vagy a vezetés környékén) ezerszer többet csináltak az első három évben, mint ez a nem székely, aki csak egy Álszékely Álnemzeti és Áltanács fantomszervezetnek a „pecsétőrző” és azt minden székelyellenes dokumentumra „rástampillázó” csicskása és diktátora is egyszerre!

Az igazi bravúr: Izsák Balázs kiáltványa a székely néphez, aki nincs (Izsák Balázs szerint, és az ő fáradozásai nyomán)!!!

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

Hát nagyjából erről szólt ez az egész októberi majális.

Kár volt azért a sok jó tűzifáért.

(Csiby Károly & Horváth Alpár „négykezes”)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Az űrből látható októberi majális???

  1. Nagy dolgok ezek, drága barátaim, nagyon nagy dolgok. Ennél már csak azok nagyobbak, hogy 2o15-ben még mindig itt tartunk. Nagy dolgok ezek barátaim abban az országban, ahol valamiért megállt az idő. Csak a Dunán folyik le az a sok víz, szokás szerint.

  2. Na itt van az uj szervezet a SzOT (Szekely Onrendelkezesi Tanacs) ket „alapito tagja” Csiby es Horvath. Kar, hogy csak masok arulozasaban es ragalmazasaban merul ki minden koltoi es irpi, nyelveszeti tudasuk.
    Alig varjuk, hogy a SZOT megmutassa majd, hogy ok aztan megmentik a szekelyseget, ey biztositjak nekik a roman hatalom akatatanak ellenere az onrendelkezesi jogaik gyakorlasat.
    Birnak-e ehhez idegekkel ez a negykezes? Mert mindenki learulozasa az edeskeves a szekelyseg megmentesehez.

Comments are closed.