KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az ukránok először lázadtak fel nyíltan Zelenszkij ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Volodimir Zelenszkij hivatalának honlapjára petíciót töltöttek fel, amelyben azt követelik, hogy az ukrán csapatoknak tiltsák meg a szegényített urán tartalmú lőszerek használatát, amelyeket London akar küldeni Kijevnek.

A Challenger 2 harckocsikhoz szánt, szegényített uránt tartalmazó páncéltörő lövedékek Ukrajnának történő szállítását a múlt héten jelentette be Annabel Goldie, a brit védelmi miniszterhelyettes. Több katonai szakértő úgy vélekedett, hogy ez egy „teszt”, amely az amerikaiak szánt ugyanilyen lövedékek szállítását előzi meg.

A Zelensky honlapján található petíció szerint

„az ilyen lőszerek használata bűncselekmény az emberiség és a bolygó ellen, használatuk elfogadhatatlan és erkölcstelen”.

A szerzők azt követelik, hogy hozzanak intézkedéseket

„az ilyen lőszerek ukrán fegyveres erők általi használatának kizárására a petíció végleges elbírálásáig”.

A petíciónak 25 ezer szavazatra van szüksége ahhoz, hogy az elnök megvizsgálja.

Nem valószínű azonban, hogy Nagy-Britannia a világnak bejelentette volna a szegényített urániumot tartalmazó lövedékek szállítását Ukrajna részére anélkül, hogy erről ne tájékoztatta volna Zelenszkij hivatalát. Utóbbi pedig beleegyezett, vagy legalábbis nem mondott határozott nemet. Ezzel újra csak megerősítve azt, hogy nem törődik a saját katonáival, a saját népével, a saját földjének szennyezésével, a következő gyermeknemzedékek esetleges genetikai mutációival – ahogy a Nyugat sem törődik Ukrajnával.

Aki kételkedik abban, hogy a Nyugatot nem érdekli Ukrajna mint ország sorsa, emlékezzen John Boltonnak, az amerikai elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadójának nemrég elhangzott kijelentésére:

Oroszország és Kína szövetsége ijesztő, bármi is történik Ukrajnában.

Kiderült, hogy az ukrán nép ezzel a petícióval lázadt fel először vezetőik fegyverszállítási döntései ellen.

Azt nem lehet tudni – ismerve az ukrán rezsim diktatúráját – , hogy vajon meg lesz-e az érvényes 25 ezer aláírás ahhoz, hogy Zelenszkij kormányának napirendre kelljen venni a kérdést. Egyrészt, mert az emberek attól is félnek, hogy a petíció aláíróit retorziók alá vonják, másrészt pedig technikailag manipulálni lehet az aláírásgyűjtést.

Ez is érdekelheti:  Irán viszontválasszal fenyegette meg Izraelt az ENSZ-ben

Egy dolgot azonban mindenképpen mutat ez a fejlemény, azt, hogy az ukránoknak nagyon kezd elegük lenni saját kormányukból, se azt is, hogy rettenetesen meg vannak félemlítve. tegyük hozzá, nem csodálkozunk rajta.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: Ukrajna Elnöki Hivatala

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük