KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az ukrán maffia elfoglalta Európát – A nyugat fegyver adományai a menekültáradattal beépült ukrán maffia kezében Európa ellen fordíthatók

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Mottó:
„Aki olyan kemény akar lenni, mint a vas, azt addig ütik, amíg meleg.”
(Rejtő Jenő)

A 10 millió ukrán menekülttel az ukrán maffia beköltözött Európa szívébe. A FIM-92 Stinger rakéták és Javelin páncéltörők polgári repülőgépek és a páncélozott személygépkocsik kilövésére is remekül alkalmasak. Ezért, a Nyugat bőkezű ukrajnai fegyversegélyezésének hála, már egyetlen európai vezető politikus sincs biztonságban. Európa nagy ukrán barátsága az idiotizmus határát súrolja. A tűréshatárok kitolódtak.

Ezek a páncéltörő rakéták hordozható, infravörös önirányítású, „tüzelj és felejtsd el” rendszerűek és alig 190 ezer $. Már árulják az ukránok a darkneten (Forrás: Blikk, 2020. 03. Az amerikai kormány jóváhagyta Javelin páncéltörő rakéták eladását Lengyelországnak

Az orosz – ukrán háború látható, a hadi tudósításokkal követhető napi szappanoperája mögött az orosz és ukrán maffia rivalizálása is jól detektálható.

Ha elemzőként meg akarjuk érteni a határaink mentén dúló háborút, akkor olyan hamis axiómákkal, mint a határok sérthetetlensége, a nemzeti önrendelkezés, vagy a nemzetközi konvenciókkal szabályzott világrend vágyálma, le kell számolni. Semmi sem örök. Erdély román megszállása sem. Az EU és a NATO egy szép délután, néhány aláírással megszüntethető. A trianoni békediktátum is csak egy papírrongy. Csak gazdasági erő és katonai fölény kérdése az, hogy visszaállítsuk Magyarország 1100 éves területi integritását. Az sem számít semmit, hogy az utódállamok megváltoztatták az etnikai arányokat és gyakorlatilag kiirtottak minket 45’ után. Semmi sem számít, csak a nyers erő!

Az elemzőnek óvakodnia kell a moralizálástól, mert a háború csak egy erőjáték. Semmi több. De elszoktunk tőle. Ostobán eltöröltük a sorkatonaságot. A komcsik felszámolták a Pécsi Lövész-dandárt. A rendszerváltáskor az amerikaiaknak lihegve megfelelni vágyó Antall és a dilettáns Für Lajos felrobbantatta remek SzSz-20-as közép hatótávolságú rakétáinkat. a hazaáruló Gyurcsány meg elajándékozta 74db zsír új T-72-es tankunkat Iraknak, amik azután az ISIS kezébe kerültek.

Robert C. Castel izraeli magyar biztonságpolitikai szakértő szerint két háború zajlott le a szomszédban. Az első egy különleges katonai művelet volt, amiben az oroszok Ukrajna területén szétszórtan támadtak. Felszámolták az ukrán atombomba készítőket és az amerikai – ukrán vegyi fegyver laborokat. De megnyújtották utánpótlási vonalaikat. Ez a támadás nem volt sikeres. Jelenleg egy koncentrált felőrlő háború folyik, amelyben a 8 év alatt, az amerikaiak által gondosan felépített ukrán haderő megsemmisülni látszik. Ha így megy tovább, akkor Zelenszkijt a saját emberei lövik agyon. Hiába síbolta ki több 10 millió dolláros vagyonkáját az USA-ba. Nem fogják megvédeni a yankee-k. Ezért az ukrán vezetés – nagy kegyesen – visszatérne a tárgyalóasztalhoz. Már megjött Kijevbe az amerikai ukáz: legyen fegyverszünet, mielőtt még összeomlana az ukrán hadsereg és töménytelen nyugati fegyver az oroszok kezébe kerülne.

Kígyó sziget: „Kapjátok be!” – üzenték haláluk előtt az ukrán határőrök az oroszoknak a Kígyó-szigetről (Forrás: Index. 2020. 05.)

A háború taktikai eseményei, az oroszok lassú, szakszerű előrenyomulása Novo Rosszíja felszabadítása érdekes ugyan, de az igazi orosz siker a Kígyó sziget elfoglalása és berendezése rakéta-elhárító rendszerekkel. Ez ugyanis hosszútávra hanyatt löki a NATO, tehát az amerikaiak katonai invesztícióját Romániában – mutatott rá Robert C. Castel az Ultrahang 2022. 06. 14.-i riportjában. A tények és vélemények, de különösen a nyugati ambiciózus vágyálmok között különbséget kell tenni. Az EU a szivárvány színű lepkéket kergeti, úgyis mint jogállamiság, meleg-házasság, a pedofília és a kábítószer legalizálás, klíma hisztéria és faji alapon bünteti Magyarországot és Lengyelországot, miközben az Északi Áramlat I.-n 40%-kal csökkent a németek felé a gázszolgáltatás az EU demens szankciói miatt: egy turbina javítása elakadt Kanadában. A Kígyó sziget kicsi pont a Fekete tenger É-NY-i sarkában. Erről a kis szigetről jól ellenőrizhető a Duna-delta, Constanca és Ogyessza hajóforgalma és a környező légtér légi forgalma. A Kígyó sziget már képes megvédeni önmagát. A bázis zavarja majd a Mihail Kogalniceanu katonai repteret és az amerikai haditengerészeti bázist Constancában: mert „reszkessetek betörők!”

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: Brüsszel, Hajdúnánás, 1980
A Kígyó sziget a Duna-delta kulcs, támaszpont lett, de mit szólnak ehhez a kígyó-védő zöldek? (Forrás: „Orosz hadihajó, húzz a faszba!” – !!!!!!!!! – Gazda Albert, 2022. 02. 25.)

Ha konvencionális haderővel nem bírnak ellenállni az oroszok a nyugati terjeszkedésnek, akkor azonnal – a katonai doktrínájuknak megfelelően – be fogják vetni az atomfegyvereiket. A kérdés csak az, hogy megéri-e, hogy elfüstöljön London, Berlin, vagy Párizs Zelenszkijért és a nemzetközi szabadkőművesek által összetákolt, sosemvolt nejlon-államért, U-krajnáért?

A NATO, azaz az USA defenzív módon visszavonult. Kivonult, kimenekült Afganisztánból, Irakból, Szíriából és nem fegyverkezett. Európa a „hóbortjaival” volt elfoglalva, a sémita faj bekeverésével, a kritkai fajelmélettel a klíma-rettegéssel, a pedofilok emberi jogaival, az iszlám megszálló migránsok ajnározásával. Ám de a nemzeti hadseregek lerohadtak. A németeké meg különösen. A sorkatonaságot mindenütt eltörölték. Minek az? Európa szó szerint haldoklik a kötelező gyermek-gyilkosság, az abortusz miatt.

Az oroszok tehát nem tettek mást, csak benyomultak a vákuumba és kettévágták Ukrajnát, amely mindig is Oroszország elidegeníthetetlen része volt. Az is marad. Ukrajna pedig megszűnik, mint állam. Nekünk fájó emlék marad. Visszasírjuk még az ukránok halál listáját. Az EU úgy viselkedik, mint egy konszern és máskor meg úgy, mint egy nemzetállam – mondja Castel Jeruzsálemből. Messziről így látszik. Miközben egzisztenciális gondok rombolják ezt az államszövetséget, aközben nem tud disztingválni a liberál-fasiszta EU Bizottság. EL kéne végre dönteni, mi fontos, mi nem. Érdemes-e például versenyképtelenné tenni Németország iparát a magas olaj és gázárral, a begyűrűző inflációval és a meredeken emelkedő élelmiszer árakkal? Mert mi lesz, ha nem csak a gyermek-szurkolók fütyülik ki az „edukálásunk” érdekében térdeplő angol labdarugókat? Mi lesz, ha a németek előveszik a spájzból a puskáikat és beköszönnek a LIBE Bizottságba és az EU Parlamentbe?

Íme, a paradicsomi kis sziget, ahol tilos kikötni: biztos halál vár a Kígyó-szigeten arra, aki megpróbálja (Forrás: Femina., Tamás Katalin. – 2020. 12. 28.)

A világ a nemzetállamok világa. Az ENSZ, WHO, az EU, a NATO csak celofán, csak csomagolás – figyelmeztet Castel. Ezeket a szervezeteket két pillanat alatt meg lehet szüntetni. Volt, nincs, kész! Az EU addig állt fenn, amíg erős nemzetállamok alkották. Ma az EU internáci szabadkőműves vezetése csak egy, az európaiakat eláruló söpredék. Azt képzelik, hogy nem elszámoltathatók. Úgy tesznek, mintha a hős Európa harcolna az orosz medve ellen.

Az európai nép, a belga nemzet, vagy éppen az ukrán nemzet egy fikció. Lenin nem volt ostoba, amikor 1922-ben megszervezte az Ukrán SzSzK-át, az OM Monarchia ukrán királyság ötletét plagizálva. Még egy Habsburg királyt, a vérbajos homokos Vilmost is trónra akartak ültetni az ukránok nyakába. Dr a vörösök simán agyonverték a börtönben. Arra nagyon vigyáztak a szabadkőműves elvtársak, Trockij és Lenin, hogy ne alakuljon ki homogén nemzetiségű szovjet tagköztársaság. Még csak az kéne! Bekevertek hát Leninék szín orosz lakosságú területeket, mint például a Donyec folyótól Keletre elterülő Novo Rossziját és az orosz – tatár lakta Krím félszigetet. Ez volt Trianon lényege is, amellyel 100 évre tönkretették az egységes Kárpát medencét. 100 évre apartheid sorba taszították saját szülőföldjén a magyarságot. Mi magyarok aztán tudjuk, hogy mi a tót, cseh, ukrán, román, szerb és osztrák faji megkülönböztetés. Ugyanezt a rasszista apartheidet alkalmazták az oroszok ellen Ukrajnában és a Balti államokban, de ellenünk és a lengyelekkel szemben is. Az EU és az USA a háttérből uszította és biztatta a csicska ukrán vezetést ellenünk. Ezért vontak össze csapatokat Kárpátalján. Fenyegettek. Csakhogy egy atomhatalommal nem tanácsos kekeckedni, mert pofán vág. Megbosszulja azokat a ukrán agresszorokat, akik a Chevron palagáz kitermelése érdekében megöltek 14000 oroszt Luhanszk és Donyeck megyékben és Harkovtól D-K-re. Ez csúnya munka volt, amelyet az ukrán maffia irányítása alatt álló fasiszta szabadcsapatok intéztek, például az Azov légió, az Ajdar, a Dnyipró 1. Az EU a náci Sztyepán Bandera örököseinek támogatására szankciózza az oroszokat. Az amerikaiak ukrán galiciáner oligarchák és az ukrán belügyminiszter által szervezett milíciákkal irtatta ki ugyanis azokat a szerencsétlen oroszokat, akiknek nem tetszett a repesztéses gázkinyerés őseik földjéből. Az ukránok véres népirtása és a kárpátaljai magyarok, ruszinok, a csernovcii románok, a galíciai és volchiniai lengyelek elnyomása, faji megkülönböztetése, állandó életveszélyes fenyegetése láthatóan hidegen hagyja az EU fő komisszár asszonyát. Mert bejött a régi amerikai mondás, „a jó orosz, a halott orosz”.  Lenin és szabadkőműves háttér támogatói találták fel az igazi  nemzetiségileg inhomogén multi – kultit. Ezt a mintát követték a franciák Libanon esetében, mert egy keresztény drúz maghoz, hozzácsaptak egy síita – muzulmán perem területet – emlékeztetett Castel. Tehát Ukrajna megalapításakor egy hatalom technikai eszközzel mesterségesen előre beprogramozta eme műállam alakulat bukását. Ha Oroszország gyenge, visszahúzódik, mint apálykor a tenger, de ha erős – márpedig most az -, akkor kiterjedhet az orosz fennhatóság a Duna – deltáig és a Baltikumig.

Ez is érdekelheti:  A Peti-jelenség pozitív oldala - Köszönjük Peti!

Ahogy Trianonban tette velünk a Nyugat, a hatalomváltáskor a népet cserélték le. Pozsony, Kassa és Kolozsvár színmagyar városaink voltak. Az ANTANT egyedül Sopronban engedélyezett népszavazást a hovatartozásról és ha Horthy és Bethlen nem fegyverzi le a Prónay népfelkelő Rongyos Gárdát, akkor az Őrvidék osztrák megszállása meghiúsult volna. De soha sincs késő. A történelmi magyar területekre beköltöztetett idegen etnikum szava – ahogyan ezt az ukrán és koszovói példa mutatja – nem számít.

AZ Európai Unió – 1944 év nyarához hasonlóan a Hitler III. birodalma végjátéka idején – az utolsókat rúgja. Az EU összeomlása minket is maga alá temethet. A rugalmas elszakadás, majd a kiugrás nem kerülhető el. Niccolo Machiavelli szerint az egyén és az állam erkölcse különbözik. Az egyént kötik az közerkölcs konvenciói, az adott szó például, de az államot azonban nem. Ilyenképpen például az EU-val kötött csatlakozási szerződés is bármikor megszeghető, ahogy a Bizottság ezt sorozatban teszi is. Ha ez a szervezeti irracionális követelésekkel áll elő, akkor dezertálunk. Ha tehát az EU a Magyarországgal ellenséges Ukrajnáért olaj- és földgázembargót ír elő nekünk, akkor Machiavelli szellemében – csak és kizárólag a magyar nép érdekét követve – fel kell rúgni a szerződést az EU-val. Így kell tenni a 91’-es ukrán – magyar alapszerződéssel is, mert azt Ukrajna több ízben megszegte. Az EU és a náci vezetésű Ukrajna a totális megsemmisülés felé araszol. Ennek az önfelszámolási folyamatnak legfontosabb velejárója Európa és Ukrajna kötésig eladósítása és a bevándorlók – így az arab és ukrán migránsok maffiáinak hatalomátvétele az alvilágban. Elég, ha csak Berlinre gondolunk, ahol még ma is a libanoni maffiáé a hatalom. Az eladósítás és mellé a maffiauralom egy halálos koktél. Ezért ne bánjuk egy percig sem, hogy az EU nem fizeti ki a „helyreállítási hitelt.” Hála Istennek! Mert ez egy közös garanciavállalású hitel. Ha élünk vele, akkor az olyan, mint egy légyfogó. Sohasem szabadulunk. Húzni kell a látszólag ingyen-pénz felvételét…

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Holokauszt-megemlékezésem 2024…

A maffiát nem úgy kell elképzelni, hogy „jön nagy fekete autó, benne kálásnyikov”. Az ukrán maffia nem ilyen romantikus, inkább pragmatikus, intelligens, képzett emberekből áll, mint a KERKI vevője és teljesen összefonódott a mai, Nyugat által ajnározott kijevi kormányhatalommal, amely 8 év börtönnel jutalmazza az „orosz agresszió tagadást” és a Zelenszkij kormány háborús intézkedéseinek megkérdőjelezését. Na, ez a szellemiség szabadult rá az ukrán menekült áradattal Európára. Ezért kell megszabadulnunk egy alkalmas pillanatban a maffia-szerűen működő EU Bizottságtól, amely pénzt kapott vissza a Covid-19-es vírus elleni titkosított szerződésekben rögzített vakcina beszállító gyógyszer konszernektől. Most az EU a nemzetállamok olaj- és gázellátása felett akarja átvenni az irányítást. A korrupt Bizottság, amely a CO2-t kiáltotta ki fő ellenségnek Putyin cár mellett, úgy elszemtelenedett, mint Bérija elvtárs. A termodinamikához, fizikához, meteorológiához és a káoszelmélethez semmit sem értő ostoba sarlatán, Timmermanshoz hasonló politikusok Európa szerte a klíma-rettegést adták parancsba.  Az EU-ban a „7 nővér”, tehát a Nyugat olaj-multi cégei maffiaszerűen uralkodnak és befolyásolják a Bizottság döntéseit. Amikor az EU-ban a behívott alvilági keresztapák és a Bizottság által képviselt nagy energetikai világcégek hatalma összegződik, akkor kell kiugranunk, mert ez lesz a vég, mint Paulus tábornoknak a sztálingrádi katlan (kiemelés: szerk.).

„Nem kevesebbet állítanak az elemzők, mint hogy mára Ukrajna a bűnözők mennyországává vált, ahol büntetlenül garázdálkodhatnak, mert a törvények nem működnek, az igazságszolgáltatás korrupt és a végletekig meggyengült. A „rendteremtéssel” ezért szélsőséges, magukat patriótának tituláló fegyveres csoportok, az újkori keresztapák magánhadseregei foglalkoznak. Sokak szerint a totális anarchia felé sodródunk, ami felett a rendvédelmi szervek már nem képesek úrra lenni. Nem véletlen, hogy már belügyminiszteri körökből is arra biztatják a lakosságot, vásároljon fegyvereket és védje meg az otthonát…” – írta Balogh Csaba 2020. 09. 22-én – Újjáéled az ukrán maffia – című cikkében (KISZó-háttér blog). Ezt a látleletet a mai háború felülírta: az ukrán maffia profi katonai technikához jutott hozzá.

Az amerikaiaktól nem idegen az együttműködés a maffiával. A II. világháború végjátékában Szicília elfoglalásában a szicíliai maffia és az amerikai olasz Cosa Nostra segített. Ezért amnesztiát kaptak a keresztapák. Koszovót, a szerb államiság bölcsőjét azért vette el a szerbektől az USA, mert az albán szerv- és kábítószer kereskedő maffiára támaszkodott az Afganisztánból katonai konténerekben az EU-ba csempészett morfium származékok terjesztésében. Az ukrán maffia az orosz leágazása és a mostani háborúban riválisa. A fegyver- és kábítószer kereskedelemre és a prostitúcióra szakosodtak. Szeva bácsi, azaz Szemjon Moguljevics keresztapuka számára a szocialisták a Digépet, az önjáró lövegeinket gyártó egykori hadiipari csúcsüzemünket privatizálták… A tiszavasvári Alkalodia gyárat pedig a szerb maffia kapta meg.

Ha valaki, akkor az USA pontosan tisztában volt az általa dominált ukrán vezetés és az ukrán maffia összefonódásával. Mégis elnézték az ukránoknak az atombomba fejlesztést, ami az 1991-es budapesti megállapodásnak ellentmond. Még elképesztőbb az, hogy az USA a jelenlegi elnök fiának vállalkozásaként 30 biológiai fegyvert gyártó kísérleti laboratóriumot szerelt fel és működtetett ukrán városokban. Mi lesz, ha az ukrán maffia biológiai fegyverhez jutott?

Jánossy Péter Sámuel

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük