KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az új olasz parlament alakuló ülésén a szenátus és a képviselőház elnökéről szavaznak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A felső- és alsóház elnökének megválasztásával indul a második világháborútól számított tizenkilencedik törvényhozás munkája csütörtökön Rómában. Az államfő a jövő hét elején bízhatja meg a kormányalakítással Giorgia Melonit, az Olasz Testvérek (FdI)elnökét.

Szokás szerint az alsóház nyitóülését a leköszönő koridős elnökhelyettes vezeti, vagyis Ettore Rosato, az Élő Olaszország (IV) politikusa. A felsőház első ülése vezetése a legidősebb szenátorra vár, aki nem más mint a volt köztársasági elnök Giorgio Napolitano, aki azonban 97 éves, így helyét Liliana Segre örökös szenátor, holokauszt-túlélő veszi át az új elnök megválasztásáig.

A szeptember 25-i előrehozott választások után felálló új parlamentben a szenátus a korábbi 315 fő helyett 200 tagot számlál. A képviselőháznak pedig eddigi 630 helyett 400 tagja van. A karcsúsított parlament évi 57 millió euró megtakarítást jelent az államnak. A szenátorok és képviselők átlagéletkora négy évvel magasabb a korábbi parlamentéhez képest. Három új parlamenti tagból kettő férfi. A legtöbb nő, a megválasztottak több mint 46 százaléka, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) színeiben kapott mandátumot.

Az előzetes ütemezés szerint a szenátus elnökét már csütörtökön megválaszthatják.

„Nincs vesztegetni való idő”- nyilatkozta Giorgia Meloni. Hozzátette, miközben az olaszok a számlák, az élelmiszerárak, a háború miatt aggódnak, a politika nem vitázhat a posztok elosztásáról.

A szenátus elnökének megválasztásához a titkos voksolás első vagy második körében a felsőház 200 tagja abszolút többségére van szükség. A harmadik voksoláskor elegendő a jelenlevő szenátorok abszolút többsége. Az ellenzékbe került M5S és a baloldali Demokrata Párt (PD) jelezte, hogy üres cédulával készül szavazni.

A képviselőházban az első szavazási fordulóban a 400 tag minősített többségére van szükség, ahogyan a második és harmadik körben is, amikor az üres cédulákat is belekalkulálják az eredménybe. A negyedik voksolástól elegendő a résztvevők kétharmada. Szokás szerint a képviselőházi elnökválasztás tovább húzódik, így eredmény legkorábban pénteken születhet.

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

Az elnökök megválasztását a frakciók megalakulása követi.

Ha minden fennakadás nélkül zajlik, az államfő, Sergio Mattarella jövő hét közepén megkezdi a kormányalakítási konzultációt a pártokkal. Két-három nap elteltével hívathatja magához Giorgia Melonit, akit megbíz a kormányalakítással.

Ami a miniszteri névsort illeti, az FdI, a Liga és a Hajrá Olaszország (FI) vezetői a választások óta egyeztetnek. A Liga legutolsó közlése szerint a párt a többi között a gazdasági és belügyi tárcát szeretné megszerezni.

 

Kiemelt kép: Alessia Pierdomenico/Bloomberg

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük