KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az oroszok több mint kétharmada támogatja a „különleges hadműveletet”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az oroszokok 68 százaléka helyesnek tartja az orosz elnök döntését az ukrajnai „különleges hadművelet” elindításáról – derült ki az állami finanszírozású orosz Közvélemény Alapítvány (FOM) hétfőn közölt felméréséből.

A közvélemény-kutatást március 5-én és 6-án 53 oroszországi régióban, 1500 ember körében végezték el. Egy, a február 25-27. között elkészített, hasonló közvélemény-kutatásban 65 százalékos volt a támogatottság.

Oroszország céljaival kapcsolatban 62 százalék (korábban 60 százalék) az ország „határainak biztosítását”, 59 százalék (korábban 58 százalék), a donyecki és luhanszki „népköztársaság” lakosságának védelmét, 39 százalék (korábban 37 százalék) pedig Ukrajna NATO-csatlakozásának és a területén bázisok elhelyezésének megakadályozását nevezte meg támogatása magyarázataként. Mindkét felmérésben 20 százalék volt azok aránya, akik a Donyec-medence Oroszországhoz csatolását is célként jelölték meg.

Az új kutatásban válaszolók 16, az előzőben a 17 százalék gondolta úgy, hogy a harc az ukrajnai politikai rendszer megváltoztatásáért és az oroszbarát erők hatalomra juttatásáért folyik. Most 9, korábban 8 százalék vélekedett úgy, hogy a háború célja „az ukrán államiság felszámolása és Ukrajna területének Oroszországhoz csatolása”.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium hivatalos szóvivője a hétfő este ismertetett hadijelentésben azt mondta, hogy az orosz fegyveres erők nagypontosságú fegyverekkel semmisítette meg a Fedorivkában, Vinarivkában és Antopilban található kommunikációs központot, valamint a kijevi Antonov repülőgyár területén található nagy lőszerraktárt. Arra figyelmeztetett, hogy a csapások célpontjai ezentúl ukrán hadiipari vállalatok lesznek, válaszul a Donyeck elleni rakétacsapásra és felszólította a cégek dolgozóit, hogy hagyják el a létesítményeket.

Hétfőn a donyecki „népi milícia” légvédelme a szakadár „népköztársaság” székvárosa fölött lelőtt egy kazettás robbanótöltetet hordozó Tocska-U típusú rakétát, amelynek darabjai így is 20 ember életét oltották ki, 36-at pedig megsebesítettek. Konasenkov a támadás elkövetésével az ukrán hadsereget vádolta meg. A tábornok azt mondta, hogy a rakétát az ukrán ellenőrzés alatt álló Krasznoarmijszkból indították, és az ilyen típusú fegyver bevetéséről a döntést minimum hadseregcsoport-parancsnoksági szinten kellett meghozni, az ukrán fegyveres erők kijevi vezetésének jóváhagyását követően.

Ez is érdekelheti:  Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból

A katonai szóvivő figyelmeztette a külföldi zsoldosokat is, hogy az ukrajnai tartózkodási helyük ismert és az orosz erők célba fogják őket venni, mint a vasárnap tűz alá vett javorivi katonai kiképzőközpontban, ahol 180 társuk veszett oda. Konasenkov azzal fenyegette meg őket, hogy nem lesz számukra kegyelem.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kreml sajtószolgálata szerint hétfőn tájékoztatta Naftali Bennett izraeli miniszterelnököt a Donyeck ellen elkövetett „barbár akcióról”. Putyin és Bennett az izraeli részről kezdeményezett telefonbeszélgetés során folytatta az eszmecserét a Moszkva által „különleges hadműveletként” emlegetett ukrajnai háborúval kapcsolatban. Az izraeli miniszterelnök tájékoztatta az orosz államfőt azokról a tárgyalásokról, amelyeket több ország vezetőjével folytatott az ukrajnai rendezésről.

Az orosz elnök az ukrajnai helyzetről a nap folyamán megbeszélést folytatott Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnökkel is.

Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó, az orosz tárgyalódelegáció vezetője hétfőn Telegram-bejegyzésben közölte, hogy Oroszország és Ukrajna képviselői napi rendszereséggel tárgyalnak egymással videokonferencia keretében, ami időt és költségeket takarít meg. A két küldöttség eddig három személyes tárgyalási forduló tartott Fehéroroszországban.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük