Az oroszok már átlátnak a falon!
Az eszközöket éppen a Párizsi borzalmas terrorcselekménnyel egy időben rendezett 19. Milipol belső állambiztonsági világkiállításon mutatták be, amelyen Moszkva cégei 84 katonai felszerelést mutattak be. Ezek között szerepelt a két szkenner, amelyek lehetővé teszik a falakon való átlátást. ..
Az egyik súlya csupán 0,6 kg, és tizennégy méterről használható, a másik 4,5 kilós, és hatótávolsága húsz méter. Nemcsak a fal túloldalán levő emberek mozgását, de még a lélegzésüket is mutatják.
Olyan berendezéseket is kiállítottak, amelyek rejtett sírokat, elásott fegyvereket és kézzel kiásott alagutakat is felderítenek, sőt egy potenciális öngyilkos merénylők leleplezésére alkalmas eszköz is. Az Anker-R prototípusa öt-hat méterről képes leleplezni egy robbanó övet viselő övet a robbanóanyagok sugározta elektromágnes mező megjelenítésével egy hordozható monitoron.
A november 13-dikai, 130 halálos áldozatot követelő és több mint 350 embert megsebesítő merényletet követően a kiállítás biztonsági intézkedéseit jelentősen megerősítették — írja a Szputnyik orosz állami hírügynökség.
Forrás: biztonsagpiac.hu
Nemzeti InternetFigyelő
Az orosz pilóta Törökországban való, alávaló, mocskos agyonverése után már félelmetesen más lesz minden reakció. Hát, erre azért nem számított senki, nem is értem a törököket, ha a törökök voltak, de valamilyen módon benne voltak ebben az őrületben. Erre nem számított senki, de a módosult reakció már előre félelmetes.
“Az oroszok már átlátnak a falon!” – és az usraeli politikán is.
H.B.