Hirdetés

Az oroszlánszelídítő-nők varázsa

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A mára már klasszikussá vált és általam többször idézett Csengetett Mylord című angol komédiaszéria kívánkozik ide ezúttal is. Nem tehetek róla, de nekem rögtön ez ugrott be az Alföldi-ügy láttán.

Egy helyütt Stokes (Paul Shane briliáns alakításában és Hollósi Frigyes fantasztikus szinkronhangján) épp azon cserél eszmét kenyéradó gazdájával Lord Meldrummal, hogyan vehetnék elejét a Tiszteletreméltó Edward, azaz Teddy cselédlányok utáni fékezhetetlen imádatának, valamint az ezzel járó esetlegesen bekövetkező kínos következményeknek.

Őméltósága: Mi vonzza vajon az öcsémet ezekhez a szolgálólányokhoz? Még a laposakhoz is.

Stokes: Az ízlésre nincs magyarázat, uram. Egyszer engem magamat is nagyon megragadott egy oroszlánszelídítő-nő.

Őméltósága: Lapos volt?

Stokes: Megrémítette az oroszlánokat is.

És valóban. Az ízlésre tényleg nincs magyarázat és néha még bennünket is megrémít. Ilyen az Alföldi Róbert körül kipattant ügy is. Az eset persze ettől függetlenül is felvet jó pár kérdést, mely ezúttal is úgy tűnik, megválaszolatlanul marad. Legalábbis, ha az ún. „mainstream”, azaz fősodratú (öleb)médiumok hang- és mérvadóira bízzuk, bizonnyal. Rágjuk csak továbbra is a gumicsontot…

Itt van mindjárt példának okáért a legelső momentum, ami nekem azonnal megragadta a figyelmemet. Tegyük is fel magunknak rögtön az első kérdést:

Ugyan vajon, hogy a rossebbe lehetséges az, hogy a római szín kapcsán eleddig egyetlen egyszer nem hördült fel senki sem jól hallható hangos felháborodások közepette, valahányszor kis hazánkban bemutatták Madách darabját? Hiszen a Tragédia mindannyiszor csonkítatlanul, a maga teljes valóságában, tehát a római színnel együtt került bemutatásra!

Talán csak épp egy-két árnyalatnyival másként, mely árnyalatok nem vezettek sokaknál a képzeletbeli biztosíték kiveréséhez? Talán. Elképzelhető. Érdekes módon ezt a kérdést egyik beszélgetős műsorban sem tette fel senki.

Ezt azért találtam fontosnak szóba hozni, mert ez is azt mutatja, hogy az újságírónő sajátos stilisztikai megnyilvánulást felvonultató – mondjuk úgy – kíváncsisága nem nélkülözött minden alapot.

Legutóbb Morvai Krisztina reggeli köztelevíziós szereplése kapcsán keseregtem egy sort azon, hogy a politikusi garnitúrához hasonlatosan, a butapesti újságcsinálók derék hada is – tisztelet persze a kevés számú kivételnek –, mennyire elszakadt a valóságtól. Erre most rátesznek még egy lapáttal! Ha nem tartozol a mainstream-be, vagyis nem jár át az akol melege, akkor bizony holló a hollónak kivájja! Naná, hogy kivájja! Hogy a viharba ne vájná?!

A politikumhoz hasonlóan a sajtó is egy szekértáborokra szakadt ország képét mutatja. A legrosszabbul kétségtelenül az jár, aki semelyik táborhoz sem tartozik, vagy egyik táborban sem látják szívesen, mert pénz, paripa fegyver híján, neki már csak az igazság kimondása és az arra való törekvés marad, ez pedig mammon világában nem feltétlenül kifizetődő. Az ilyenek aztán kényszerűségből sokszor kereszttűz közepette maradnak a csatatéren. Kis szerencsével – erkölcsileg, morálisan, gazdaságilag, vagy netalán politikailag – a sors vagy a körülmények kegyes ajándékaként, talán mutatkozik valami kis esély számukra, hogy élve kerüljenek ki a húsdarálóból, mások számára pedig nem.

A kiközösítés jól láthatóan itt is beindult, csak itt az instant címkézésre nem a mára már kissé unalmassá vált „antiszemita” jelzőt ragasztják rá valamely sajtóorgánumra, hanem a szélsőséges című billogot akasztják a nyakukba. A későbbiekben esetleg kitessékelik őket némely sajtó-nyilvános eseményről stb.

A félő az, hogy az ország házában létező ún. rendszerváltó pártok köré szerveződő és általuk eltartott (média)holdudvar a jelek szerint magának vindikálja a jogot, hogy eldöntse, ki az, aki stílusát és egyéb más vonatkozásait illetően megszólalhat és ki az, aki nem. Ez a kérdés már csak azért is érdemel némi figyelmet, mert példának okáért a Kuruc.Info példázza számunkra legjobban az általam csak „Kőműves Kelemen effektusnak” nevezett jelenséget. Amit estélig építettek, azt reggelre játszi könnyedséggel lerombolják. Némely anyagukban érződik, hogy micsoda aprólékos anyaggyűjtés, információszerzés, tárgyi tudás és még sok minden más van mögötte, más anyagaikban meg, amikor x-et vagy y-t nemes egyszerűséggel elküldik a búsba trágár szóhasználat igénybevételével (még akkor is, ha jogos a felháborodás), akkor azt mondja az ember, hogy ezt sok mindennek lehet nevezni, csak újságírásnak nem. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne létjogosultsága a Kuruc-nak. Legfeljebb aszondom, hogy hát ejnye, ejnye gyerekek, tudtok ti azért ennél jobbat is. Ki vagyok én, hogy aszongyam, márpedig erre nincsen szükség!? Majd az olvasó, a hallgató, a néző dönt. Arra meg aztán végképp nem ragadtatom magam, hogy elkezdjek „jobbikos ostobaságról” meg a szakma legaljáról” beszélni, csak azért, mert nekem momentán nem tetszik, hogy milyen kérdéseket vetettek fel. Pénz, paripa, fegyver híján nincs mit csodálkozni azon, ha egyes médiumok ilyen eszközökhöz nyúlnak, hogy felhívják a figyelmet az általuk fontosnak tartott problémákra.

Ez persze egyúttal azt is jól mutatja, hogy a jól fizetett ún. rendszerváltó politikai erőkhöz hozzácsapódott, vagy hozzácsapódó médiaréteg mennyire elkényelmesedik, mennyire eltunyul. Érdekes módon itt is megfigyelhető a kétharmados kormányzáshoz hasonló kétharmados valóság. A lényeg kétharmadát megírják, elmondják, leközlik, csak éppen a legfontosabb egyharmad, az valahogy nem kerül szóba, az valahogy elmarad. A kevésbé fontos momentumokat állítják reflektorfénybe, az igazán lényeges témák nem képezik közbeszéd tárgyát. Csak egy dolgot említsünk meg a teljesség igénye nélkül: az IMF-vezér legutóbbi balul sikerült produkcióját látva a média nagy nyilvánossága előtt egy-két fehér holló esetnek számító kivételtől eltekintve nem indult be széles körű diskurzus arról, hogy egy olyan rendszer, melyet egy ilyen eset alapjaiban ingat meg (például az euró árfolyamára gyakorolt hatásával) egész egyszerűen tarthatatlan.

Az egészben az a legszomorúbb, hogy ezt a mentalitást a megfelelő paneleket és sablonokat a másik oldal sajtójától már hallottuk, a gumicsont-tematika is ugyanúgy működik, csak éppen a politikai árok innenső szélén állók megfelelő érdekeit szem előtt tartva. Arról, hogy lenne valami magasztosabb, valami előrébb való, ami mindannyiunk számára hasznos és kézzel fogható, na, erről az egyről, úgy tűnik viharos gyorsasággal feledkezett el és meg a hatalomba frissen visszaült oldal, valamint szócsövei is. Persze érthető, nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen a párt rendszerből fakadó összes folyománynak, de legfőképpen a megosztottságnak köszönhetően a nyolc szűk esztendő után, a tűztől, a konctól távol, a visszajöttek kérik a jussukat, mer’ az nekik jár. A holdudvar pedig csak úgy ragyoghat, ha van mivel visszaverni a tündöklő Nap fényét. Azon sem csodálkozunk, már-már természetesnek vesszük, hogy az előző négyéves ciklusban megismert, és sokak által bizonnyal meg is utált pökhendi arrogancia köszön vissza ránk, csak most más tálalásban és körítésben.

És itt van az a pont, ahol újabb kérdések ajánlkoznak szép hosszú tömött sorokban, mind arra várva, hogy tegye már végre fel valaki őket.

Hol a határ? Mi az, amire már az éppen aktuális fülkeforradalmi koalíció másik tagja, a narancsos gyűjtőpárt is aszongya: „küggyétek a selyemzsinórt, itt a vadászszezon, megadjuk a kilövési engedélyt”, de legalábbis elég vót? Vagy minimum fölhorkannak!

Hol van az a pont, amikor már ők is egy emberként azt mondják, na ezt azért már nem lehet megtenni velünk!?

Mikor jön el az, amikor nem a más stílusban, a mások által soha a büdös életben fel nem tett kérdéseket talán kissé keményebb hangnemben feltevő kolléganőn történő nyelvköszörülés lesz az első említésre méltó momentum, hanem a probléma tényleges forrása, jelen esetben a nemzet színházának irányítója és az általa képviselt „értékrend” és szemléletmód sokak által a Nemzeti Színház intézményével összeegyeztethetetlen mivolta? Egyáltalán, hogy létezik ez a probléma? Hogy is mondta Bogár prof.? A véleményhatalom elbeszélni sem engedi a létező bajokat, fel sem szabad tenni a kérdést, a probléma létezését is tagadni kell, zárva van a diskurzustér, Hölgyeim és Uraim, majd mi megmondjuk, mikor és mire lehet nyitva.

Érdekes módon, a „mások hitbéli, meg még a jó ég nem tudja miféle érzékenységét sérti” című szövegezés, magukat liberálisnak hazudó jogvédőktől mindig csak akkor hangzik el, amikor valami olyasmi történik, ami a magyaroknak jó. Ilyenkor a viselkedésforma sosem komilfó. Bezzeg, ha belénk törli valaki a lábát, ha bennünket taposnak sárba, döngölnek bele az anyaföldbe vagy a betonba, akkor persze minden a legnagyobb rendben, pofa alapállásban, KUSS legyen, tessék toleránsnak lenni! Rossz nyelvek Alföldi kapcsán rögtön behozták  Fábry Sándor egyik kedvenc példamondatát, mely így hangzik: „Nem buzi, csak toleráns.” Asszem ez még a fogyaszthatóbb kategóriába tartozik, de legalábbis a Jobbik parlamenti bizottságban lezavart „köcsögözéséhez” képest mindenképpen.

Lélekben mindannyian színházigazgatók vagyunk! – mondanák erre azonnal az antiszemitizmust kötőszóként használó, szellemiségükben az egykori SZDSZ-hez közelálló jogvédők. Nehogy mán egy ilyen apróságért kirúgják Alföldit! Ugyan már!

„Réthelyi az én miniszterem.” – mondta a Hír Tv Lapzárta című műsorában a Heti Válasz egyik kiválósága. A mi érzékenységünkkel úgy tűnik, a kutya sem törődik.

Nesze neked szakmai szolidaritás, nesze neked kollegialitás. Ez nem a mi kutyánk kölyke, más alomból való, lehet, hogy kimondta azt, amit mi is titkon mindannyian szeretnénk kimondani, de nem merünk, mert nem lehet, mert nem szabad, mert a kenyéradó gazdi megharagszik ránk (lásd: Petőfi „Kutyák dala”, „Farkasok dala”), de innentől kezdve ez mán csak jobbikos hülyeség, a szakma legalja, és különben is, mindenki tudja, hogy a zsidózás meg cigányozás után már-már muszáj menetrendszerűen gyünnie egy kis buzizásnak is, merthogy kellenek a szélsőséges szavazók, és hát itt ugye végső soron erre megy ki a játék nem másra, ezt pedig úgyis tudja, úgyis látja, úgyis érzi mindenki Legalábbis akinek van szeme a látásra, és van füle a hallásra.

Ezt nem én találtam ki, ezt szintén a Hír Tv fent említett Lapzárta című műsorában hallottam, szintén a Heti Válasz kitűnőségének prezentálásában.

Mielőtt még bárki félreértené, nem akarom az egekig magasztalni a kérdésfeltevő újságírónőt, de még csak megvédeni sincs szándékomban, csupán a kialakult helyzet sajátosságára szeretném felhívni a figyelmet! A direktortól orális jókívánságokat kapó zsurnaliszta hölgy ugyanis vehette volna a fáradságot és beülhetett volna megnézni a darabot. Amit nem tett meg. Legalábbis a híradások szerint.

Megint déja vú érzésem van. Érdekes módon ez is a Tragédiához kapcsolódik. Az újságírónő eszembe juttatta a gerillamarketing módszerével nagy port felvert Gecy című előadást, melyet annak idején a Sirályban játszottak az igen tisztelt nagyérdemű legnagyobb örömére. Azon kevés számú szerencsés közé tartozik e sorok írója is, akik láthatták a darabot. (Számomra még különös pikantériája a dolognak, hogy kérdésfeltevésre ugyan, de itt közölték velem először és félreérthetetlenül, hogy VIP-arc lettem. Mondjuk ez azé’ nem semmi!)

A második előadást követően távozóban a helyszínről a rendezőt savval és fekáliával öntötték le. Mindezt azért, mert azt hitték a Tragédia pornóváltozatát állították színpadra, amiből persze egy szó sem volt igaz. Akadtak számosan, akik úgy írtak az előadásról, hogy nem is látták a darabot. Ez már akkor elgondolkodtató volt számomra. És természetesen most is az.

Én azt mondom, a néző a lábával szavaz. Akár előadás közben is. Higgyék el, ez mindennél beszédesebb. 98%-os kihasználtságról beszélnek az Alföldi Róbert igazgatta Nemzeti Színházzal kapcsolatban, mindenesetre tanulságos lenne ha nem csak az előadások elején érvényesített jegyeket, hanem a darabok végén távozókat is számba vennék, kiderülne, vajon van-e tényleges alapja azon szóbeszédeknek, hogy szünetben, vagy a felvonások közepette  számos alkalommal gyérül a nézőtér.

Érdekes az a fajta átjárhatóság is, amely a társadalom különböző szintjein most már egyre inkább megfigyelhető. Bicskanyitogató, vagy mindenki számára nyilvánvalóan nemzetrontó emblematikus pillanatokban, amikor minden józanul gondolkodó ember szinte automatikusan felhördül, hirtelen még a jól szituált, Versache, Armani – gyengébben eleresztett honatyák esetében talán VOR (Vörös október Ruhagyár) – öltönyökben feszítő (vagy feszengő?) esetenként konzervatív honatyáknál is lelöki az agyuk a szíjat, és ha csak pár percre, vagy csak titkon is, de talán ők is magukra öltenék az oroszlános mellényt. De legalábbis erőteljesen radikalizálódnak. Legtöbbjük persze megragad a szájkaraté szintjén, hiszen a megélhetési politizálás frakciófegyelem által vezérelt jótékony akol-melege reájuk is nagy hatást gyakorol, a végén aztán mindig tudják, hol a helyük. Ahogyan azt az egykori híradósból kereszténydemokrata politikussá avanzsált Pállfy István esetében láthatjuk. Nem veszi észre, hogy ez a hajó mán elment, de legalábbis Kiss bácsi hallatta mán a hangját, aszonta: „Ugorgyunk!”. A főnök pedig intett, leintett, már más van műsoron. Ha tetszik, ha nem.

És akkor a hitelességről még egy árva szó nem sok, annyit sem ejtettünk. Épp a napokban került a kezembe egy 2002-es felvétel, melyen a legendás Sajtóklub (Lovas István, Molnár Tamás, Tóth Gy. László és Bencsik András) látható a pécsváradi várban. Lovas arról beszél, hogy az akkori képernyős sztár részegen ment be a tévébe, a portás ezt szóvá tette, és nem Pálffy-t mozdították el a helyéről, hanem a portást. Ugye valamennyien magunk elé tudjuk képzelni az azóta befutott pályának az ő csodálatos ívét?

Száj karate van, a tettek pedig sorra rendre elmaradoznak. Ilyen példának okáért az elszámoltatás nevű, ma már inkább a megfoghatatlan (értsd: nesze semmi fogd meg jól) kategóriájába tartozó látszattevékenység, mely ügyeinek vitelére Dr. Budai Gyula személyében kétségkívül sokkal hozzáértőbb embert választottak, mint az ellenlábas politikai erő soraiból kikerült nagynevű előd, a feljelentésügyi államtitkárként elhíresült Keller László. Ennek ellenére a nagy halak lebukásainak bírósági szakba jutása, vezetőszíjon történő elvezetésük látványos prezentálása egyelőre sorra rendre elmarad.

Sokakat érintő, komoly pénzek visszaszerzésére irányuló ügyek és erőfeszítések, mégsem ezek, hanem a piszlicsáré gumicsontok elénk vetésével kreált figyelemeltereléses ügyek azok, amelyek a média nagy nyilvánossága előtt látványos egy helyben topogást produkálnak.

Visszatérve Alföldi Róbert ügyére, megint csak szembe találjuk magunkat néhány kérdőjellel.

Politikai ügyet akarnak kreálni belőle? Hát persze, hogy azt akarnak, ma mindenből azt akarnak. Benne van a pakliban.

Kényszeresen meg akarnak felelni azoknak, akiknek úgy sem lehet megfelelni? Hát persze, hogy megakarnak, úgy tűnik kitörölhetetlenül rögzült ez a rossz beidegződés. Pedig mennyi időt, pénzt és energiát megspórolhatnánk, ha a folytonos hajbókolás helyett végre felemelt fővel léteznénk e hazában!

Miért nem rúgják ki Alföldit, mikor mindenki tudja, hogy nem az ő emberük? Valószínűleg azért, mert nem ők irányítanak. A gyeplő látszólag az ő kezükben van, de a lovak zabját nem ők fizetik.

És még sorolhatnánk tovább. Olyan kérdések ezek, melyekre az államszocializmus idején rutint szerzett, valamint a sorok közötti olvasás képességét ideje korán elsajátító állampolgárok sokasága tudja a választ még akkor is, ha nem mondja ki. Átlát a szitán. Talán a Jancsó-film parafrázisaként: az Úr (lámpás helyett) távkapcsolót adott a kezembe. Ne féljünk használni! Tudják, az ízlésre nincs magyarázat.

Számomra az Alföldi Róbert ügyben a legmegdöbbentőbb az újságírók kolléganőjükkel kapcsolatban felmerült viselkedése volt. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, és én látom rosszul a dolgokat, mert sokszor a mások által mellékszálnak tartott momentumokat, melyekről a kutya sem beszél, vagy alig kerül szóba, tartom fontosaknak. De ne feledkezzünk el arról, hogy az ördög a részletekben lakozik.

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások


0 thoughts on “Az oroszlánszelídítő-nők varázsa

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A nagy BUMM!
A nemzet önérzetére apellálva – Nyilt levél Madari Tamás úrnak
JOBBIK-ból is lehet ROSSZABBIK !
Close