Az önzetlen szeretet és a kilábalás útja

Érzékszerveim és a lelkem már sok tragédia hírét fogadta be eddigi életemben. Sajnos, ahogy hírlik ez évtől hozzá kell szoknunk, az időjárás egyre kedvezőtlenebb megváltozásához és következményeihez.

Még emlékszem az 1956-os forradalom után nem sokkal dél-Magyarországot elöntő jeges dunai árra, de a frissebb élmények is égetik lelkem, így a Kárpátalját kétszer elöntő árvízre 1999-ben és két évvel később is, ahova segítséget vittünk, és utána árvíz sújtotta családok gyerekeit üdültettük, baráti összefogással. Ezekből az önzetlen segítségnyújtó kapcsolatokból  lelkileg többen úgy építkeztünk, hogy szinte rokoni kapcsolatokká nemesültek az átélt tragikus élmények hatására. Nem felejtem el az itthoni tiszai árvizek sújtotta kétségbeesett károsultak tragédiáját sem. Vagy a néhány évvel ezelőtt a Székelyudvarhelyt és környékének tíz faluját sújtó szörnyű vihar következtében elöntő pusztító, példátlan, életeket is követelő áradást. Micsoda összefogást tapasztaltam a székelyeknél, amikor néhány nappal később megérkeztem a több milliós segéllyel.

Akkor értettem meg igazán az árvízkárosultak valódi tragédiáját, amikor engem is elért több tucat sorstársammal együtt egy Budán a XI. kerületben, Szentimrevárosban egy addig példátlan trópusi esőzés ez év június 18-án, pénteken este. Már megérkeztem otthonomba tündéri barátnőm búcsúztatójáról és utolsó útjára történő kísérésétől ,amikor elkezdődött. Aztán a többi már lázálom. Amikor fél óra elteltével egyedül már nem boldogultam a gyönyörű zárt kertemet elborító, egyre emelkedő áradattal, és láttam, hogy elkerülhetetlenül be fog lépni otthonom ajtaján, már szinte hívás nélkül jöttek a vihar által nem érintett társasházunk emeleteken élő tulajdonostársai, és több mint tucatnyian próbáltunk küzdeni az árral, hiába!

Mindez nem volt elég!

A víz útját követve otthonomban látnunk kellett, hogy gyönyörű fürdőszobám három szanitere sugárban okádta vissza kerületünk lakói összes közös végtermékét, fekete fekália formájában. Itt feladtuk, mert már nem volt birtokukban a szennyvízár ellenszere. A több mint két óráig azonos erővel tomboló esti vihar elmúltával a szennyvizet, mely nekem kedves értékeim és emlékeim tanútárgyainak egy részét elpusztította, tulajdonos társaimmal visszamertük a szaniterekbe, csatárláncban éjszaka közepére, és reggelre fejeztük be otthonom elsődleges fertőtlenítését.

Valóban nagy vízválasztó volt minden szempontból a szó szoros értelmében!

Most ismét tételes bizonyítékot kaphattam, ki a barát a bajban, és kikről csak gondoltam életem felhőtlen pillanataiban. Igazán senkitől nem kértem és nem is vártam segítséget, néhány, az otthonom minél gyorsabb kiszárításához szükséges eszközön kívül. Lakni lehetetlen volt a szennyvíz folyományaként otthonomat elborító fekete penész iszonyatos fojtogató bűze miatt, ezért sokan hívtak ideiglenesen otthonukba, hála nekik!

Nem fogadtam el, végül is van családom, volt hova menjek. Az otthonom felépülése folyamán soha többé nem felejtem el azt az összefogást ,amely nélkül nem lett volna esélyem életem emberi minőségű további folytatására. Álljon itt – nem név szerint, és nem a teljesség igényével – mindazok önzetlensége, akik miatt érdemes élni, és érdemes erőt gyűjteni, energiát áldozni, és miattuk is nemzetünk jövőjéért önzetlenül dolgozni. A vállalkozók, akik vagy ingyen, vagy hasznukról lemondva, vagy névleges összegekért a szakipari tudásuk maximumát adták a helyreállításkor. A biztosító társaság, akinek munkatársai szembesültek tragédiámmal, gyorsan döntve tisztességes összeggel járultak hozzá kárenyhítésemhez. A kerületi önkormányzat, akinek alapítványa erejéhez képest komoly segítséget nyújtott. Társasházi tulajdonostársaim, akik azonnali és többszöri segítsége nélkül bizony magamra maradtam volna. Baráti köröm múlhatatlan segítség nyújtása a legjobb és legfontosabb pillanatokban. És talán a legfontosabb – a Magyar Nemzeti Gárda budapesti tagjai segítsége ki és visszaköltöztetésemkor – adta vissza leginkább hitemet az emberekben!

Szólnom kell a rengeteg jó szándékú segítségadási megnyilvánulásokról telefonon, drótpostán vagy személyesen határon innenről és túlról, amelyeket szerencsére nem kellett igénybe vennem, de hallatlanul erősítették lelkemet, hitemet és erőt adtak otthonom felépítéséhez.

Véget ért a három hónapig tartó rémálom és otthonom szebb mint annak előtte valaha! Hála és köszönet az önzetlen segítőknek!

Én is segítettem eddigi életemben sok emberen és közösségen, ezért is tudtam hálatelt szívvel elfogadni a szükséges mértékig az engem szeretők segítségét. Megmutattuk sokaknak, ezzel is jó példát adva, hogy csak az remélhet és bízhat bajba kerülésekor a segítségben, aki maga is mások mellé állt korábban önzetlenül, ha erre szükség volt.

Csakis így, ezzel a felfogással foghatunk hozzá Nemzetünk rombolás utáni felépítéséhez, és kívánhatjuk tiszta szívvel, hogy adjon az Isten Szebb Jövőt!

Budapest 2010 szept.21.

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő