KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az NJSZ az úzvölgyi román agresszióról és erdélyi magyarság-székelység közösségi jogairól

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) megdöbbenéssel értesült az erdélyi úzvölgyi magyar katonatemetőben június 6-án történt román agresszióról, etnikai feszültségkeltést célzó politikailag motivált akcióról. A békés székely és magyar megemlékezőket, valamint a két világháború magyar hőseinek nyughelyeként szolgáló székelyföldi temetőt ért agresszív, és a román hatóságok által meg nem akadályozott román támadás, illetve a temető erőszakos elfoglalása, a magyar hősök nyughelyének meggyalázása többszörösen súlyosan jogsértő, kegyeletsértő és bűncselekmények sorát valósította meg.

Kérünk minden Erdélyben működő magyar jogvédő szervezetet, hogy az ügyben lépjenek fel bizonyítékokkal alátámasztott feljelentésekkel a román bűnüldöző hatóságoknál az elkövetők felelősségre vonása érdekében és a sértettek jogvédelmét lássák el, mivel a román támadók nemcsak a rendvédelmi erőkkel szemben alkalmaztak erőszakot, de kövekkel, zászlórudakkal és falécekkel támadtak a temetőt védő székelyekre és magyarokra és megrongálták a kerítést, a bejáratot, illetve egyes fejfákat.

A kegyeletsértő, erőszakos román támadás, illetve a román betonkeresztek magyar katonák sírjai fölé történt törvénytelen elhelyezése nemcsak egy temető ellen, hanem a jogfosztottságban élő erdélyi magyar és székely közösségek ellen is irányultak, súlyosan megsértette nemzeti és kegyeleti érzéseiket, a vonatkozó nemzetközi jogi és nemzeti közösségek jogait garantáló normákat. Ez az agresszió arra is utal, hogy 99 évvel a trianoni diktátum után még mindig zajlik az elnyomás és a beolvasztás román politikája Erdélyben: sokadszor söpörték le a székely autonómia javaslatot, a közösségi jelképek használóit üldözik, önrendelkezéspárti magyar mozgalmárokat politikai koncepciós perben ítélnek el és tartanak önkényesen fogva (Beke István és Szőcs Zoltán), az állami fenntartású önálló magyar felsőoktatás létrejöttét akadályozzák, a nyelvhasználati jogokat korlátozzák, és mindennapi gyakorlat az erdélyi magyarokat és székelyeket érő hátrányos megkülönböztetés, jogfosztás és jogkorlátozás.

A magyar-román hadisíregyezmény szerint a felek kölcsönösen biztosítják az egymás területén található hadisírok és háborús emlékművek megőrzését és a háborús elesettek örök nyugalomhoz való jogát, beleértve azt is, hogy nem engedik meg a hadisírok és a háborús emlékművek közvetlen közelében olyan építmények és létesítmények elhelyezését, amelyek nem összeegyeztethetők az adott hely méltóságával. (94/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet 2. § (1) bek). Ezt hazánk a román hadisírok kapcsán megfelelően biztosítja, ennek kell az Úzvölgyében is érvényt szerezni a magyar sírok tekintetében.

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

Elfogadhatatlannak tartjuk ezért, hogy a román védelmi minisztérium kezelésbe akarja a székely Csíkszentmártonhoz tartozó temetőt, amely utat nyithat a kegyeletsértés legalizálására. Ehelyett az eredeti állapot helyreállítására és a temető mostani székely gazdatelepülésének kezelésében való megtartására van szükség.

Az NJSZ tiltakozását fejezi ki a történtek miatt, egyúttal támogatásáról biztosít minden olyan törekvést, amely az úzvölgyi magyar katonatemető eredeti állapotának visszaállítására, a felelősök felelősségre vonására és az erdélyi magyar-székely közösség egyéni és közösségi jogainak kiteljesítésére, régóta megtagadott önrendelkezésének kivívására, illetve jogfosztások, jogkorlátozások, hátrányos megkülönböztetések, politikai foglyok bebörtönzésének megszüntetésére irányul.

Joggal várja el az erdélyi magyarság és székelység, illetve minden magyar Magyarország kormányának, illetve az erdélyi magyar-székely szervezetek egymással összehangolt, hatékony fellépését és határozott válaszlépéseit a fenti célok érdekében.

Kiadta: Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) nevében dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető, 
kelt: Budapest, 2019. június 12.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük