Az MJB levelesládája: Választási előzetes


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

BAJNAI ELKÖSZÖNT

Nem okozott csalódást a „beugró” miniszterelnök utolsó szereplésével, sem híveinek, sem ellenfeleinek: hazudott, mint Gyurcsány, magyarázgatta a bizonyítványát, mint Demszky, mosta kezeit, mint Pilátus, és lelépett, mint jóllakott rágcsáló, a süllyedő hajóról.

Bajnainak elévülhetetlen „érdemei” vannak a magyar gazdaság tönkretételében, az „eszement” elődje támogatásában és a fasiszta veszéllyel való riogatással.

Örülünk távozásának, de örömünk határtalan lenne, ha nem a politikai pályán, hanem a libatenyésztés területén kamatoztatta volna jól titkolt tehetségét.

GYURCSÁNY FENYEGETŐZIK

Mindennapi átkozódásra akarja kényszeríteni a következő kormányt a lebukott bandavezér, a Kádár hazugsági világrekordját megdöntő, az országot ”leqrvázó”, a kapitális csaló és primitív ötletgazda, azzal a bamba fenyegetéssel, hogy ellenzékként megkeserítik a győztesek életét és tevékenységét.

Nem elképzelhetetlen, hogy a közeli jövőben Gyurcsány és egykori holdudvara, a büntetés-végrehajtási szervek vendéglátását fogják élvezni, jobb lenne tehát ha tisztasági csomagok készítésével és restanciás ügyeinek intézésével foglalkozna. Gyurcsány ne önmagából, Kádár, Hruscsov, Sztalin vagy Lenin „elqrásaiból” általánosítson, hazug és erőszakos ellenzékkel könnyebb elbánni, mint a sánta és harapós kutyával.

LENDVAI KÁRÁLÁSA

Lendvai sűrű szemrebegtetés kíséretében kijelentette, hogy az MSZP büszke lehet az elmúlt nyolc év eredményeire, mert sokkal jobban élünk most, mint bármikor, a korábbi évtizedekben.

Sztalintól plagizálhatott a pufók arcú elnöknő, mert a véreskezű generalisszimusz jelentette ki, hogy vidámabb és jobb lett az életük, akkor, amikor 6-8 millió ember halt éhen, és a kannibalizmus is felütötte a fejét a birodalom egyes területein.

Való igaz, hogy permanensen hazudtak, ígérgettek, loptak és fosztogattak, tehát egyes főguruk (és holdudvaruk) pazar körülmények között éldegél. Csillagászati összegeket „kaszáltak” be, egzotikus tájakon pihenték ki fáradalmaikat, luxuskocsik, luxuslakások és „dácsák” tulajdonosai lettek, de nem ritkaság ma már a magánrepülőgép, a helikopter, a külföldi nyaraló vagy az összkomfortos vízi (tengeri) járművek birtoklása vagy bérbevétele sem.

Büszkék lehetnek arra is, hogy négymillió koldus vagy alultáplált tengeti az életét kicsiny hazánkban, és egymillió a munkanélküliek száma, akiknek rengeteg idejük szabadult fel a pihenésre és családtagjaikkal, való együttlétre.

Mi is büszkék lehetünk arra, hogy kesztyűs kézzel bántunk ezzel a nemzetvesztő bandával, akik még a legdurvább erőszak alkalmazásától sem riadtak vissza az emberek megfélemlítése és a hatalmuk megőrzése céljából.

Jó lenne már látni, hogy Lendvai egy sugárhajtóműves seprűre pattanva távozik a parlamentből és eltűnik a közéletből.

EGÉSZSÉGÜGYI MEGSZORÍTÁSOK

Székely Tamás miniszter úr/elvtárs, alighanem Horváth Ágnes fonnyadt babérjaira pályázik, mert újabb gyakorlati megszorításokkal macerálja az orvostársadalmat, illetve a betegeket. Elképzelhető, hogy kommandósokat szervez annak az ellenőrzésére, hogy ki ad intravénás injekciót vagy infúziót ad hoc bizottsági vizsga letétele nélkül.

Felelősségem tudatában (saját és ismerőseim gyakorlati tapasztalatai alapján) állíthatom, hogy soha nem volt probléma „licencvizsgával” nem rendelkező egészségügyi középkáderek ez irányú tevékenységével, különös tekintettel arra, hogy korábban ilyen vizsga nem volt, most pedig személyi és anyagi megszervezése még embrionális állapotban sem létezik, tehát a meglévő orvoshiány miatt a rászorulók ellátása késhet vagy elmaradhat. Ehhez a rendelethez csak Székely elődei: Molnár Lajos és Horváth Ágnes tapsikolhatnak, mert nekik is különleges érzékük volt a tizedrangú kérdések feszegetéséhez és az egészségügy leépítéséhez.

(Csupán zárójelben említem meg, hogy adott esetben, ha választanom kellene, Székely, Molnár, Horváth, illetve egy licencvizsgával nem rendelkező nővér vagy asszisztens közül, akkor az egykori és mai dilettáns eü. tárcavezetőkre még rémálmomban sem bíznám magamat.)

MESTERHÁZY ATTILA INTELME

„Sokan vagyunk, sokkal többen, mint gondolják”, adta tudtul az MSZP miniszterelnök jelöltje hallgatósága és a közvélemény számára legújabb kutatási eredményeit, amelyet egy budai javasasszony is kiolvasott kristály-gömböcskéjéből. Hitelessége meg sem kérdőjelezhető, hiszen Lenin és Kun elvtársakat is ismerte, sőt Kádárnak is megjósolta, hogy földi maradványai olyan helyre kerülnek, amelyet vélt és valós ellenfeleinek szánt…

Ami viszont a titokzatosan burkolt (nem számszerűsített) sokaságukat illeti, azzal teljes mértékben egyet lehet érteni, mert szemellenzős, vörös vírussal fertőzött egyedekből, hazugokból és csalókból, már kettőt-hármat is soknak tartunk, de – sajnos – többen vannak, viszont fogynak, mint a február elején leesett hó.

MDF KABARÉ

Tragikomédiába illik az MDF képviselőjelöltjeinek kijelölése, valamint nyilatkozataik bemutatása. Bokros és társai úgy álltak a nyilvánosság elé, mintha holdkórosok, beszédhibásak, alulképzettek és totál felkészületlenek lennének. Ilyen emberek szeretnének bejutni a parlamentbe és törvényeket alkotni (illetve hozni) választóik javára.

Dávid Ibolya és Herényi Károly jobb csapatot szerezhetett volna, ha egy külteleki kiskocsmában válogatja össze a jelölteket, és záróra után néhány perccel álltak volna a kamerák elé.

Ezzel a „húzásukkal” viszont a „mélyvízbe dobtak” olyan tisztességes, de mérhetetlen naiv hölgyeket és urakat, akik még mentőövvel sem voltak ellátva, de elbódultak Bokros Lajos bajuszától és/vagy Dávid Ibolya kalapjától.

(Prof. Dr. Bokor Imre)
az MJB elnöke

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Az Új Magyar Gárda Mozgalom ismét a Fővárosi Bíróságon
Egy emigráns nyílt levele Orbán Viktor volt miniszterelnökhöz
Czakó István: Néhány gondolat az internetes koldulásról
Close