KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az iráni ajatollah felhívása népéhez

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Ali Hamenei ajatollah

Irán legfelsőbb vezetője, Hamenei ajatollah először fordult a lakossághoz azzal a felhívással, hogy készüljön fel a háborúra és világ végére. Erről szólt az iráni honpolgárokhoz intézett legutóbbi üzenete. Hamenei arra szólította fel a hívőket, hogy várják meg Mahdi imám eljövetelét. A síiták hite szerint az imám a világ végén jön el, hogy megmentse a világot és iszlám világrendet teremtsen.

Hamenei kijelentette, hogy napjainkban az irániak kötelessége „felkészülni a nagy vezér eljövetelére”. „Allah vezetésével és az Ő láthatatlan segedelmével el fogjuk érni, hogy az iszlám civilizáció uralja a világporondot. Ez a mi sorsunk” – mondta az ajatollah…

A közelmúltban az iráni médiák jelentették, hogy a hatóságok „Az utolsó hat hónap” c. röplapot terjesztettek a katonaság körében, arra ösztönözve a katonákat, hogy készüljenek fel az imám eljövetelére és a nukleáris hatalmat megsokszorozó Nyugattal való szembenállásra.

Irán meg fogja vámolni a Hormuzi-tengerszoroson közlekedő hajókat

Az iráni parlamenti képviselők csoportja törvényjavaslatot nyújtott be, amelyik vám bevezetését irányozza elő „bizonyos országok hajóinak’” áthaladásáért a Hormuzi-szoroson. Az Shargh iráni lap a javaslat egyik szerzője szavait idézi: „Egyes hajók a térség stabilitása és biztonsága fenntartásának leple alatt használják a szorost, a valóságban pedig súlyos kárt okoznak a környezetnek”. A lap azonban nem nevezi meg pontosan, mely országokra vonatkozik majd az új vám.

Az iráni parlament egyben azt a törvényjavaslatot is meg fogja vitatni, amelynek értelmében be lesz tiltva a Hormuzi-szoroson áthajózás olyan országok tartályhajói számára, amelyek az Iránnal szembeni szankciókat támogatják.

2012. 07. 12.

Forrás: Aranykor hajnalán

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Az iráni ajatollah felhívása népéhez

  1. Nem olvasta az illető az ősi maja jóslatot, miszerint a Nagy Sápadtarcú Hajóskapitány odavágja Tomahawkját és olajban sült hülye mullahot készít ebédre.

    Dr. Czimbalmos-Kozma Ferenc

  2. Hajlamos vagyok elhinni az „egybenyakú” Angela Merkel kijelentését
    mely szerint nem az a kérdés, hogy ki fog-e törni a III Világháború, hanem az, hogy MIKOR????

    de Loviaguin Alexander

    1. Persze, hogy tud valamit angela merkel, hiszen ő is tiszta fajú árja pont olyan mint, orsos likudt vitya, elqrtuk feri, sárközi,……………. meg a többi vezető poszton lévő parazita, úgy az eu-ban mint az usa-ban.
      Persze, hogy lesz 3. világégés hiszen még nem érték el a világ uralmat a paraziták, amit le írtak a cion bölcsek jegyzőkönyvében, még nem érték el a bűvös 500 000 000-os értéket.
      És mikor ezt elérik jön el a „kánaán” (már a paraziták részére)
      Tehát tutira megy hiszen ő és fajtársai csinálják a feszültséget a világban, pont úgy mint az első és második világháború idején.
      Már csak az a kérdés mikor jön el isten ideje, mikor győzi le a pokol urát és népét.
      Talán idén decemberben?
      Reméljük!
      Isten áldásával minden MAGYARNAK.
      E.I.

  3. Össze kell fogni a világnak Usrael és Izrael ellen amíg nem késő,mert szárazföldi gályarabokként fogjuk végezni.
    Isten áldd meg a magyart!

    Horváth Bertalan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük