KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az internetadón túl tegnap az igazság is elhangzott, no nem a liberális hőzöngők szájából

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Máté Tamás

Láttuk, és ma már több helyen is olvashattuk, mi történt a Fidesz székházánál tegnap este az internetadóra hivatkozva. Na, itt aztán valóban összejöttek a legsötétebb alakok. A cél már nem az internetadó elleni fellépés, hanem pusztán a rongálás volt.

Látható és érezhető az a gyűlölet, mely ezekből az emberekből áradt. Pláne, ha rátapintunk a lényegre és kimondjuk, hogy az egészet a ballibsik szervezték és valós célja korántsem az internetadó elleni fellépés, hanem annak ürügyén a kormány támadása, hogy aztán a külvilág elmondhassa, hogy Magyarországon a jogállamiság már lassan semmilyen formában nem áll meg. Belülről bomlasztás, külföldi segítséggel, majd a Demszky-félék újbóli hatalomba helyezése. Sajnos a Fidesz mindehhez valóban feldobta a labdát. Ezt talán jobban át kellett volna gondolniuk.

Történt azonban ott más is .

Máté Tamás az Egységfront Egyesület tagja karakterisztikusan vázolta és próbálta elmagyarázni a lényeget, amit fondorlatos módon valamennyi éppen hatalmon lévő rendszer elsumákol, vagy éppen karhatalmi eszközökkel (lásd 2006 szeptember-október) brutálisan elfojt.

Íme a beszéd a Hungária Tv jóvoltából:

[youtube=http://youtu.be/7btILQo777I]

Nemzeti InternetFigyelő (NIF) – Hungária Tv

Ez is érdekelheti:  Sokat láttam már, de ilyet még nem - olvasói levél Kárpátaljáról

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

17 thoughts on “Az internetadón túl tegnap az igazság is elhangzott, no nem a liberális hőzöngők szájából

  1. Természetesen nem felejtem el, hogy a balliberálisok mit műveltek az ő uralkodásuk alatt.
    De amit már az Orbán kormány művel, az is felér azzal, amit az előbbiek műveltek, sőt sokban felülmúlja azokat.
    Vegyük csak az alábbi esetet.
    Kinek, vagy kiknek jutott például eszébe, hogy mekkora szemétség kell ahhoz, hogy az internet megadóztatásának bejelentésével az elégedetlenség hatására kijelentse azt, hogy a pénz a rendőrség béremelésére kell? Hogy aztán a rendőröket nagyobb kedvvel lehessen a tömegekre uszítani.
    Vagy amikor a vidékieket szembeállították a rezsicsökkentéssel a városiakkal, hogy a fának az árát nekik nem csökkentik, mint például a távfűtés esetében, akkor a távfűtés határidejét kitolják előtte, és utána is egy hónappal.
    Hogy aztán szeptemberben, és májusban is lehessen látszatfűtéseket csinálni, amivel a csökkentést többszörösen lehet visszavenni.
    És hány ilyen esetet lehet összeszedni, aminek van olyan hatása, hogy az országunk a bérek, nyugdíjak az egészségügy, és minden területen az utolsók között van, míg nagy pofával jelentik ki, hogy milyen jók a mutatóink.
    Hiába, az alma nem esik messze a fájától.
    Baumag

  2. Megnéztem a videót, sőt az Egységfront Egyesület facebook oldalát is. Nem szabad ennek a társaságnak sem bedőlni. Ezen kívül ezek is üres szavak pufogtatása, még ha, azt érezzük is, hogy sok dologban igaza is van a szónoknak. A meglévő problémákról mindenki tud, de ez a társaság sem adja meg a megoldás lehetőségét Ezek is csak ígérgetnek Azon kívül kíváncsi lennék, hogy gondolja azt, hogy a nép által megválasztott parlament és kormány nem legitim függetlenül attól, hogy a szavazóképes állampolgárok hány százaléka (választási törvényben meghatározott felett) járult az urnákhoz. Kérdezem: miért nem mentek el az ilyenek szavazni? Miért nem indult az Egyesület a választásokon. Ez megint csak arra jó, hogy embereket szembe fordítson egymással, holott pont erről is szónokol, de ő ugyanazt csinálja. Én ezt a fiatalember a egyesületével együtt inkább anarchistának tartom. Tartok tőle, hogy ezek mögött is olyanok állnak, akik szeretnének visszakerülni a hatalomba. Lehet velem nem egyetérteni.
    Fabula

    1. Tisztelt Nem Vagyok Itt!
      Csak információ végett: Magyarország 1944 március 19-óta nem független. Magyarországnak nincs alkotmánya. Az 1949. évi XX. törvényt erőszakolták rá hazánkra, ami nem alkotmány. Magyarországon 1945 óta valamennyi úgynevezett kormány törvénytelen. A mostani is. És ezek tények…

      1. Tisztelt Nifadmin! Köszönöm az információt. Sajnos én sem vagyok mai gyerek, így történelmileg tisztában vagyok ezzel. De, ha az ország lakossága még több szárnyra szakad akkor jobb lesz a helyzet? Jelenleg hivatalosan van két fő irány az un. jobboldal, és az un. baloldal. A jobboldal szintén két irány un. jobb közép (Fidesz-KDNP) és a radikális (Jobbik) A baloldal, bár manapság nehéz meghatározni őket, és azt is hogy hányan vannak, (MSzP, DK, Együtt, Liberális stb.) ide sorolható az LMP, a Szociáldemokrata Párt, és ide sorolható az un. szélső balnak nevezett Munkáspárt. Aztán van még több olyan csoportosulás, mely kormányellenes, de nem feltétlenül baloldali. Vannak szép számmal, akiket hidegen hagy a politika. Az itt megemlített pártok is állandóan egymás ellen acsarkodnak. Kinek jó ez? Tisztában vagyok azzal, hogy Ön is tudja mindezt. Ha viszont az emberek elé kiáll egy újabb szónok szidva a kormányt – valamilyen egyesület nevében – újfent csoportosulások jönnek létre, akik megint ígérnek, de megoldásra nincs javaslatuk. Hova vezet ez? Szerintem a teljes anarchiához. Közben a zűrzavart kihasználva egyesek teljesen kiürítik az országot. Ezt akarjuk? A 1944 előtti alkotmányhoz való visszatérésre nagyon kicsi az esély, a „világpolitika” erre nem sok reményt ad. Ezért meg kellene tanulni a lehetőségekhez képest konszolidáltan egymás mellett élni. Ellenkező esetben tartok tőle, hogy még fájdalmasabb következményei lesznek.

      2. Ez nekem feher folt. Mi ez az 1949. evi xx. torveny? Komolyan mondom nagyon kivancsi lennek ra.
        S miert torvenytelen ezaltal valamennyi kormany? Hol lehet ennek utana nezni?

      3. Ahogy Morpheus mondta a Mátrixban: legtöbb ember reménytelenül függ a mátrixtól , ezért nem is akar tudni semmiről.
        Te is láthatod, hogy az emberek szinte küzdenek az ellen, hogy szembesüljenek a valósággal, ezért támadják azt, aki fel akarja nyitni a szemüket, mert akkor már nem lehet csak fanyalogni, hanem dönteniük kell.
        Az a felvetés viszont jogos, hogy nem elég lerántani a leplet a törvénytelenségről, nem elég kinyitni az emberek szemét, a kiutat is meg kell mutatni.
        Neked is, nekünk is dönteni kell! Forradalom, vagy nem forradalom.
        Egyelőre nem látok arra esélyt, hogy ilyen alkotmányos békében élő emberekkel, mint az itt hozzászóló, bármit is lehetne csinálni.
        Ezért meg kell próbálkozni a másik úttal. A népszavazás egyelőre még az Orbán-féle tákolmány szerint is a népfelség kinyilvánításának eszköze. Ezt kell használni, először hagyományos módon, később másképp, ahogy azt a „Közvetlen Demokrácia” facebook oldalon megtalálod. Csatlakozzatok ti is az ott levő csoporthoz, és segítsetek legalább annyi támogatót szerezni, akikkel és az ő ismerőseikkel együtt összejöhet majd 250 000 aláírás a legelső népszavazáshoz.

  3. Uraim, már megbocsássatok…ti vagytok pontosan, akik az alkotmányos béke helyett alkotmányos háborút, és országunk szétszabdalását fogjátok elhozni. Ezeken nagyon mélyen gondolkozzatok el!!!!! Hogy miben vesztek részt…és mit provokáltok ki!!!!!
    Igazatok van az alkotmánnyal, pártokkal kapcsolatban, de nektek jobban kéne tudni, hogy ez nem 7 és fél (vagy mennyit mond) évvel ez előtt történt, ÉS KIBASZOTTUL NEM IDE KÉNE FELVONULNOTOK, HANEM BRÜSSZELBE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    TUDJÁTOK TI MI LESZ ABBÓL, HA TI ITT RENDSZERT AKARTOK DÖNTENI????!!!!!!! AZ LESZ A JOBB, HOGY A MÉRSÉKELT ATLANTISTA KORMÁNY HELYETT A RADIKÁLISAT HOZZÁTOK EL????!!!! AKIK UKRAJNÁBAN LÖVIK TÜZÉRSÉGGEL A CIVILEKET!!!!!!??????????????????????????????????
    Az a kormány, amelyiket ti el akartok most zavarni, az egyetlen, amelyik még valamennyire próbál jól helyezkedni, nyitni kelet felé, ahelyett, hogy teljesen eladná és kiszolgáltatottá tenné az országot a bankérdekeknek, és a nyugati manipulátoroknak. EZ AZ, amiért ti most odamentek????!!!!!!! Mert ott most csak KETTŐ dolgot érhettek el!!!!! MINDÖSSZE KETTŐ OPCIÓ VAN!!!!!
    1, megdöntitek a kormányt, elűzitek „demokratikus úton”, hogy a helyébe ültessetek egy radikális atlantista kormányt, amelyik az országban az összes közül a legjobban kiszolgálta az idegen érdekeket, és a nyakunkba szabadították a bankokat, az „emberjogi alapítványokat”, a buzikat, embargót, és Conchitát…akik éppen fel akarják vásárolni a földjeinket!!!!! És még a kicseszett internetadót is bevezetik ugyanúgy, csak pár év múlva.
    2. Hasznos idióták lesztek, mint a jobb szektorosok ukrajnában, akik hatalomra segítették a radikális atlantista bábkormányt, fegyveres puccsal, USA bábokat ültetve pozícióba, egy háború…VALÓDI KICSESZETT HÁBORÚ által szétszaggatott országba, ami az összes segélyt amit kap tőlünk, a függetlenedni óhajtó civil lakosság BOMBÁZÁSÁRA fordít, nem arra, hogy legyen élelem a lakosságnak, nem arra, hogy legyen működő infrastruktúrája és állam aparátusa, hanem civilek, nők és gyerekek bombázására, akiknek bombák által szétszaggatott maradványainak képei bejárják a világot, és még a fűtésszámlát is velünk akarják kifizettetni ukrajnában!!!!
    És vissza az egyes ponthoz, ugyanis ott folytatódik a sztori….
    Könyörgöm, GONDOLKODJATOK!!!!!!!

    1. Magának a mostani diktatúra alkotmányos béke? Egy olyan rendszer, ahol még a megyei futballszövetségbe se kerülhet be olyan, aki nem pártkáder, ne hogy iskolaigazgató vagy a polgármesteri hivatalban tisztviselő!
      Ugyanolyan rendszer van, mint ami ellen az 1956-os hősök felkeltek. Gondolom Őket is csőcseléknek tartja, akik megzavarták az olyan megalkuvó embereknek az alkotmányos békéjét, akik lapítottak, most meg játsszák az eszüket, mint nagy demokraták.

    2. Itt azért nem kell a fegyveres harc, mert már régóta kizárólag atlantista bábkormányok vannak a fejünk fölött. (az utolsó ilyen harc, amikor még a mi kezünkben is fegyver volt, az 1956-ban volt.) Nem föltünő, hogy már 1982-ben (pedig akkor még javában dübörgött a cacjalizmus) az IMF állam az állammá lehetett a magyarok országában a cacjalista kormány cacjalista törvényei által? Hogy lehet az, hogy a gaz, elnyomó, imperialista, kapitalista, kizsákmányoló tőkés bankárok olyan kiváltságokat kaptak a cacjalista kormánytól, hogy még a mostani nagynemzeti sem hajlandó az eltörlésére? Az egész bagázs úgy sz@r ahogy van. Majd ha az utolsó is „hasznos dologgá válik a föld alatt”, elkezdhetünk azon agyalni, hogy ki legyen a vezető. Mert aki elhiszi ennek a demokráciának nevezett katyvasznak a létjogosultságát, annak súlyos bajok vannak ott fölül.
      Az utolsó mondattal egyetértek : „Könyörgöm, GONDOLKODJATOK!!!!!!!” (elfogulatlanul) Ha fegyvert fogunk, meghalhatunk, bibis lehet a kezünkön, hüpp, hüpp. Ha nem fogunk fegyvert biztosan eltűnünk. Mint a birkák a vágóhídon.
      eSzeL

  4. Barátom! Isten vagy! Ugyan ezeket a gondolatokat ugatom nap minap én is , ezt szajkózom ezt próbálom az emberek agyába beleverni , de hiába. Nézd meg a emberek hozzászólásait a különböző fórumokon. A napi aktuál politikánál leragadtak. Hogy összességében nézzék a dolgokat, hogy megértség és felfogják azt ,hogy a bőrük a tét, hát nem.. nem értik meg, nem fogják fel. Megy a napi szinten történő szardobálás és annyi. Gratulálok még egyszer a szónoklatodhoz . Ha én mondtam volna azokat a mondatokat biztos sok sípolás lett volna benne. Gratula még egyszer. Remélem máskor is kiállsz a nyilvánosság elé.

    1. Mert ugye most nem haladunk az anarchia felé. Maradjunk csöndben?
      Hát persze, hogy ez kell a Fidesz-KDNP híveknek.
      Mik vagyunk hogy zavarjuk a szabad rablást?
      Baumag

  5. Ez a megoldás! http://kozvetlendemokracia.blogspot.hu/p/blog-page.html
    Rendszerváltás,start!
    Politikai fordulatra van szükség, és ezt mindenki tudja, csak azt nem, hogy mit kéne csinálni!
    Az alábbiakban egy megoldási alternatívát vázolok fel, és egyben javaslom is!
    Nem tetszik a munka törvénykönyve? Nem tetszik egy szabályozás, vagy nem értesz egyet akár az általad megválasztott kormány valamely döntésével? Úgy gondolod, van egy jobb ötleted, amivel a többség is egyetértene? Van megoldás! Ne mondjunk le a hatalomról, ne engedjük át a gazdasági elitnek, vagy pártoknak, hanem egyre inkább közvetlenebbül mi, a nép gyakoroljuk!
    A módszer lényege, a tudás alapú, közvetlen demokrácia gyakorlása, vagyis a népszavazás! Népszavazási kezdeményezésekkel közvetlenül mi, a nép tudjuk gyakorolni a hatalmat, és ami rossz, azt eltöröljük, és átalakítjuk!
    Bár valamiféle közvetlen demokrácia rendszere papíron most is létezik (http://www.kormany.hu/hu/mo/a-valasztasi-rendszer/nepszavazas-nepi-kezdemenyezes)
    a gyakorlatban mégsem működik. Ennek legfőbb oka, hogy nem jó a rendszer. Mi ezt szeretnénk kijavítani, hogy működtetni tudjuk:
    Itt egy nagyon rövid összefoglaló, a tudás alapú, közvetlen demokráciáról:
    http://kozvetlendemokracia.blogspot.hu/
    Ettől a módszertől nem lesz járulékos veszteség, háború, gazdasági összeomlás, gyógyszerhiány, stb., hanem rögtön, és fokozatosan javul minden!
    Mi komolyan fogjuk gondolni a demokráciát, és a szabályait betartva, elkezdjük működtetni azt! Ha pedig egy valódi megoldást mutatunk be, a példánk globálisan is ragadós lesz!
    Ami most fontos, terjeszteni ezt a felhívást!
    Az e-mai címemre jelentkezzetek!
    erdekvedo@citromail.hu
    Jogászokra van szükség, akik segítenek a népszavazási kezdeményezések útvesztőinek kikerülésében!
    Aztán olyan önkéntesekre is szükség lesz, akik majd aláírásokat gyűjtenek.
    És mindenkire szükség van, akiknek építő kritikája, javaslata, vagy meglátása van.
    Ne másra várj, mert senki nem fogja megtenni helyetted azt, amire téged jelölt ki a sors!
    A javaslatokat és a beérkező levelek száma megjelenítésre kerülnek.
    Mi van, ha folytatod a semmittevést? A semmiből, csak semmi lesz, illetve tragédia, ami a Te felelősséged is!
    Lássunk hozzá a rendszerváltáshoz, most!
    http://kozvetlendemokracia.blogspot.hu/

  6. Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek.
    A bankmaffia lakás- és élettér foglalása, a devizahitel bűncselekmény nem verte ki a biztosítékot. A 27 % ÁFA nem verte ki a biztosítékot, Az „1 millió munkahely” nem verte ki a biztosítékot. A „két hét alatt rendet teszünk” helyett az erősödő országos bűnözési hullám nem verte ki a biztosítékot. Az ország felvásárlása nem verte ki a biztosítékot. A nyomor nem verte ki a biztosítékot. A bankadó, a „sárgacsekk adó” és az összes kétszeresen megadóztatott tétel, a szegényeket sújtó sarcok egyike sem verte ki a biztosítékot. Az, hogy egy hazaáruló kormány után egy újabb, egy magát „nemzetinek” kikiáltó, de sorra nemzetellenes tetteket meglépő kormány került hatalomra, telepedett az országra, nem verte ki a biztosítékot. Az elmaradt elszámoltatás és az, hogy a bűnözők szabadlábon maradtak, nem verte ki a biztosítékot. Az, hogy az államadósság kétszeresét kilopták az országból, nem verte ki a biztosítékot. És folytathatnám!
    Az internetadó kiverte!
    Szomorú, de ez a nép halálra van ítélve. A nép a józan ítélőképességtől a mérlegelés és a gondolkodás képességétől megfosztatott. Az elmúlt 23 év agy-, erkölcs- és általános pusztítása meghozta gyümölcsét, beérni látszik!
    Akiket nem számoltattak el, most pedig a bukott választás után általános támadásba fognak lendülni – az alkalom előállt.
    Nagy Péter

    1. Péter! A változáshoz tenni kell, és nem ráfogni a népre, hogy birka. Olvasd el közvetlendemokrácia hozzászólását, és cselekedj!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük