KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az Impérium (vissza?)ütni készül, avagy hogyan sodródunk csendesen, de intenzíven a 3. világháborúba

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az utolsó hónapokban az Irán és más államok elleni háborús készülődések rendkívül intenzíven folytatódtak, mialatt a nyugati média csak az iráni atomprogram saját maga által felfújt veszélyességéről és megakadályozásának a szükségességéről beszél. Az USA, a NATO és Izrael által képezett háborús párt sikeresen semlegesítette Oroszországot és Kínát, kérdés hogy meddig. A háború azonban még akkor is végzetessé válhat, ha e két nagyhatalom valóban semleges marad.

2001 szeptember 11. óta az orwelli newspeak már olyannyira eluralkodott, hogy bizonyos értelemben megkönnyítette az eligazodást. Csak fordítva kell mindent olvasnunk. Ha a terrorizmus növekvő veszélyéről beszél, akkor tudhatjuk, hogy amerikai hadműveletek tervezéséről van szó, melyek rövidesen bekövetkeznek. Ha a béke megvédése a tét minden eszközzel, akkor támadó háború következik. Most éppen az iráni atomprogram a legnagyobb veszély az emberiség számára, holott két éve még az amerikai hírszerző szolgálatok is arról számoltak be, hogy Irán feladta atomprogramját és ha újra is kezdené, legalább tíz évre lenne szüksége első atombombájához. Ezt röviddel később minden eszközzel bagatellizálni és tévedésnek minősíteni igyekeztek. Most már alig egy év és Irán hamuvá változtathatja Amerikát. Hogy a perzsa állam évszázadok óta nem támadott meg senkit, mialatt Amerika esetében alig múlik el e nélkül egy év, nem téma.

Az agyaglábú óriás kapkodása

A pénzoligarchia uralma kilátástalan helyzetbe sodorta Amerikát. Ipara kitelepítve, adóssága egyre nő és teljesíthetetlenné válik. Csak mint katonai szuperhatalom tudja még fenntartani hegemóniáját. Az utóbbi 1-2 év ennek is felmutatta korlátait. A BRIC államok (Brazília, Oroszország, India, Kína) egyre inkább kivonták magukat a dolláruralom alól, ami, ha tovább tart, Amerika számára végzetes lenne. Az amerikai minősítő intézetek által a Görögországon keresztül az euróra mért csapás – és ezzel a dollár erősítése – is valószínűleg csak rövid ideig működik. Irán megszerzése és betagolása az impériumba esetleg még egy ideig feltartóztathatja az amerikai hatalom hanyatlását. Ne felejtsük el, hogy Amerika eddig mindkét világháborúból megerősödve jött ki, s nagy a kísértés, hogy ez harmadszorra is működni fog.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

A hosszú menetelés Irán ellen

Iránt tehát a terrorizmus gyanús országok listájára kellett tenni. Miután Brezinski narancsforradalom taktikája tavaly csődöt mondott, eljött a héják ideje. Obama elnök ez év január 27-én erősen növekvő gondokról beszélt Iránnal és a terrorizmussal kapcsolatban. Két nappal később Clinton külügyminiszter asszony franciaországi látogatásán kijelentette, hogy fokozott nyomást kell gyakorolni Kínára, hogy támogassa az „international community” (nemzetközi közösség) szankcióit Irán ellen. Még aznap létrejött a szerződés, amelynek értelmében az USA 6,4 milliárd dollár értékben fegyvereket szállított Tajvannak. Február 7-én a müncheni biztonsági konferencián NATO főtitkár Rasmussen kijelentette, hogy a szervezet biztonsági kérdésekben az egész világot érintő fórummá válik. Márciusban az amerikai hadügyminiszter Gates ellentmondást nem tűrően sürgette meg az Irán elleni újabb szankciókat a legrövidebb időn belül. Áprilisban Obama elnök a washingtoni atomcsúcson Iránt és Észak-Koreát, mint „rogue states” (gazember államok) kivéve, színpadias gesztussal minden állammal szemben lemondott az atomfegyver használatának lehetőségéről. Júliusban életbe léptek a legújabb ENSZ-szankciók is Irán ellen, ami várhatóan azzal jár, hogy előre látható eredménytelensége miatt néhány hónap múlva a katonai csapásmérés is jogossá válik. Amerika számára óriási siker, hogy kisebb engedményeket téve irányukban, Oroszország és Kína is megszavazta a szankciókat tulajdonképpeni szövetségese ellen. Ezzel az SCO (a sangháji szerződés) lényegesen leértékelődik. Rasmussen főtitkár már a müncheni konferencián jelezte, hogy a NATO új politikáját „nem kell a semmiből kezdeni”. 2004 óta ugyanis a NATO már több új szövetségi rendszert hozott létre, amelyek az Irán elleni háborút hívatottak biztosítani.

A NATO új szövetségi rendszerei

Az EAPC (az Euro-Atlanti Tanács) országok, amelyek a NATO országok mellett a volt szovjet köztársaságokat tömörítik, gyakran amerikai katonai támaszpontokkal, de olyan semleges európai országokat is mint Ausztria és Svédország. A „Mediterrán Dialógus” országai: Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Mauritánia, Marokkó és Tunézia. Az Istanbul Cooperation Initiative (ICI), azaz az Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés résztvevői: Bahrein, Katar, Kuvait, Egyesült Arab Emirátusok (EAE). Golf Coopperation Council (Golf Együttműködési Tanács) tagjai részeben fedik egymást az előző szervezettel: Bahrein, Kuvait, Oman, Katar, Szaudi Arábia és az EAE országok. Ezek a szervezetek nagyrészt tagjai az Operation Active Endeavour-nek (OAE, Aktív Igyekezeti Műveletek), amelyek feladata egy iráni háború kapcsán az ország teljes körű blokádja. Megállapíthatjuk tehát, hogy Irán teljesen körül lett véve, és az ellene felépített katonai bázisokat folyamatosan erősítik.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett

A „megelőző” támadás és következményei

Kritikus szakértők egyetértenek abban, hogy semmiképpen nem marad az iráni atom-létesítmények légi bombázásánál, mert Amerikának gyors sikerre van szüksége. Tehát más katonai sőt civil létesítményeket is bombázni fognak, hogy az országot gyorsan térdre kényszerítsék. Időközben azonban a nagy koalíció némely tagjának megváltozhat az érdeke, illetve az eleve meglévő másfajta érdekeinek a képviseletére vállalkozhat. Ezzel persze Amerika is számol, ezért küldött az állítólag észak-koreaiak által elsüllyesztett dél-koreai hajó ürügyén rendezendő hadi gyakorlatra egy hatalmas hajóhadat a Sárga tengerre, közvetlenül Kína szomszédságába, ami ellen ez utóbbi keményen tiltakozott is. Kína sakkban tartására szolgál a legutóbb Indiával kötött óriási hadi üzlet is. Ha ez ideig-óráig sikerülhet is, a Közel-Kelet Iránon kívül Izraellel, Szíriával és a Libanonnal együtt lángba fog borulni és ez az olajfüggő világgazdaságot teljes káoszba fogja dönteni. Innen túl minden kiszámíthatatlanná válik, csak egy biztos; a nyílt – természetesen „átmeneti és jóindulatú” – diktatúra bevezetése. Szinte még nagyobb baj, hogy ezt az agyonmanipulált nyugati átlagpolgár még el is fogja hinni. Az utóbbi húsz év tömegkultúrája Rambótól Schwarzeneggerig arra készítette fel az embereket, hogy a háború az élet szerves, elfogadható részét képezi. Míg 2006-ban még az amerikaiak kétharmada elutasított egy Irán elleni háborút, ma 56%-uk elfogadja. Apokalipszis most?

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Az Impérium (vissza?)ütni készül, avagy hogyan sodródunk csendesen, de intenzíven a 3. világháborúba

  1. De bizony baj van, izraeli harci gépek, és izraeli katonai küldöttség, a repülőnap kapcsán a hegy jön Mohamedhez (orbánhoz). Átlátszó és alantas álcázása Magyarország izraeli megszállása előkészületeinek.
    Jó lesz mihamarabb felfegyverezni a Magyar Nemzeti Gárdát, és egyéb hadra fogható hazafias szervezetet, mert orbán készíti a fészket likudos testvéreinek.
    A Jerusalem Post értesülései szerint két vadász- és egy szállítógép repül Magyarországra, méghozzá a magyar légierő kérésére. A gépeket a Légierő Napjának bemutatóira hívták meg.
    A két amerikai gyártmányú izraeli F-16-os vadászgép és Hercules csapatszállító óriásgép „néhány napig Magyarországon marad” és csak utána indul vissza a világbékét fenyegető fajgyűlölő terrorállamba.
    Ezt a legújabb zsidó repülőgépes látogatást nevezhetjük akár „Két légy és egy csapás” fedőnevű katonai akciónak is: nem csak egy század izraeli egyenruhás katonának a budapesti zsinagógába masírozásáról, vagy Havril Andrásnak az új izraeli utasításokat átvevő, sokáig titokban tartott Tel Aviv-i utazásáról, vagy egy közvéleményt szándékosan provokáló átrepülős bereppenésről Ferihegy fölé van szó, hanem most már bátran előre meg lehet szervezni az új izraeli katonai delegáció érkezésének bejelentését, majd szándékosan homályosan fogalmazva, ill. Magyarországon a tartózkodás idejét meg sem említve „pár napig” nyugodtan lehet Magyarország fölött tartózkodni, kémkedni, fotózni, lehallgatni, anyagot gyűjteni a legmodernebb amerikai és izraeli technikával. Olyan technikával, ami sokat segít az Irán elleni agressziós tervekben és amiről a magyar „elhárítás” azt sem tudja, hogy létezik.
    Ezalatt a gépekkel érkezett ismeretlen számú izraeli katonák, katonai rendőrök, polgári és katonai tanácsadók, üzletemberek, politikusok és főtisztek az új magyar kormány tagjaival, Magyarországon élő megbizottjaikkal és magyar katonai vezetőkkel titokban, a sajtónak nem részletezett témákról baráti, munkajellegű megbeszéléseket tudnak folytatni, kitapogatni, hogy Viktor és csapata mit szólna az iráni támadáshoz és a támadó izraeli gépek részére nyújtandó magyar és izraeli logisztikai támogatáshoz, és úgy általában egy eddigieknél is szorosabb Fidesz-izraeli politikai-katonai együttműködéshez.
    Az új kormánynak jelen pillanatban, pár hónappal a beiktatása után még nincs meg a bátorsága ahhoz, hogy a magyar közvéleményt azzal irritálja, hogy Orbán Izraelbe utazik, vagy hogy a zsidók miniszterelnökét, esetleg a babaarcú zsidó államfőt budapesti látogatásra hívja, ezért Orbán még kivár az izraeli utazásának bejelentésével. Pedig megbeszélnivaló van bőven, így aztán ez a zsidó küldöttség jött Magyarországra. (Annak idején a takonyképű Bajnai első külföldi látogatásaként az első füttyre Izraelbe szaladt, igaz, tudta mindenki, hogy miért és meddig van a posztján.)
    Ezért a tovább már nem halogatható izraeli-fideszi tárgyalásokat a magyar légierő napjára való hivatkozással tartják meg, és az izraeli terrorista-küldöttséget hozó szállítógépet és az őket útközben biztosító két dávidcsillagos vadászgépet a kecskeméti repülőnapokon résztvevő több tucat egyéb ország repülőgépei közé dugták be.
    Ez egyszerű és kényelmes megoldásnak tűnt mind a két fél számára. A röhejes „magyar kérésre” dumával pedig ne is foglalkozzunk, azt már nagyon régen ismerjük.

  2. Remélem, hogy mindenki számára nyilvánvaló, hogy a világ két legveszélyesebb terrorista állama az USA, és ennek áttételes rákos daganata, Izrael. Ez a két cionista hatalom terrorizálja a világot, ahol jelenleg is ott vannak, ott vér, pusztulás, háború, és nyomor mételyezi az ott élő, hazai lakosság életét.
    Amelyik kormány nem korrumpálható, ott „fenntartják a békét” és kinyírják a kormányt, terrorizmus elhárítás címen, és olyan kapzsi, hatalommániás bábokat tesznek demokratikus látszattal a hatalomba, amelyik, mint Magyarország mostani (Orbán), és eddigi kormányai, a saját elitjük jólétének a fejében, kiárusítják hazájuk kincseit, és népük munkaerejét, vagyonát, amelynek a vége a nemzet elnyomorodása, gyarmati sorba süllyedése, elpusztulása.

  3. Hogy milyen igaza is van Kedves Ferenc!Amikor hallottam a „baráti látogatásról”-amitől nem tudni meddig is tart!!-pontosan ez jutott az eszembe:Ha hegy nem megy Mohamedhez,Mohamed megy a hegyhez! A csapatszállitó repülővel az jött ide aki akart-mint kiemelt vendég.Nemhiába voltak ott izraeli !!!!!!rendőrők,akik „biztositottkák” a leszállást!!!! Ezt igazolják azok az autósok,akiket „voltak szivesek” elterelni-a magyar katonai rendőrökkel együttesen.

  4. MI TÖRTÉNT MA.MAGYARSZIGET.BESZÉLNI KELL RÓLAQ.
    ÉN TUDOM HOGY KIK VAGYTOK.ÉS ÉN NEMIS VAGYOK BESZARVA .CSAK ARRA GONDOLO9K AMIKOR MAJD ELJÖN AZ IDŐ ÉS OTTT ÁLTOK A JÓISTEN ELŐTT ,MEG ELŐTTEM AKINEK MOST MÁS DOLGA NINSC CSAK NAZ.,HOGY FIGYELKJEN.VAJON MILYEDN HAZUGSÁGOT AKARTOK NMQAJD ELŐQADI AZ ÉLŐ LELKIISMERET ELŐTT,?

  5. A fene tudja, hogy ki és mit akar!
    Ha a zsidesz tényleg magyar, akkor nem hív zsidó erőket az országba és füleg nem egy csapatszállítónyi alakulatot.
    Ha nem akkor régen rossz, hisz absz, többsége van, ellenzéke marginális. Azért abban reménykedem, hogy ezek az akcciók, csak félrefigyelmükből és a maszop-szadesz kurzusban lekötött látogatásoknak a lecsengései.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük