KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az időjárás, mint fegyver

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az időjárás, mint fegyver… És nem véletlenül Még az élővilág is megzavarodott…

Ma meghökkentő etológiai megfigyelést tettünk. Idő: 2010. január 4. hétfő délután, naplemente előtt fél órával. Hely: Magyarország földrajzi középpontja közelében: Pusztavacs, Nyáregyháza, Pilis… térségében. Életünkben ennyi vadludat, egyszerre nem láttunk még a levegőben. 20-30, hatalmas V alakú csapatban repültek, – párhuzamosan, és egymás után, – jó néhány percen keresztül.

Több százan lehettek, de lehet megvoltak ezren is. Északkelet felől jöttek, és repülésük iránya, pontosan ennek az ellenkezője; délnyugat volt. Nagyon gyorsan húztak, repülési sebességük bizton elérte, ha nem haladta meg az óránkénti 100 kilométert. – Menet közben folyamatosan és hevesen kommunikáltak egymással. Persze itt nem az az érdekes, hogy vonulnak a vadludak. Hanem az, hogy mikor! Tél közepén dél felé, és kifejezetten sietősen. Ennek ellenkezőjét tapasztaltuk október végén, amikor még északra vonultak az égen. – Egyre inkább arra gondolunk, hogy felborult a vándormadarak több tízezer, ha nem százezer éves viselkedési rendje is. Mert pontosan az ellenkezőjét teszik annak, amit szoktak.

És ez nem lehet véletlen. Kétségbeesett védekezést gyanítunk részükről, a teljesen felborult és összekavarodott időjárással szemben. – Az állatvilág kezd megzavarodni, és ez nagyon rosszat jelent. A tél közepén, egyik nap előjönnek a föld alól a csigák, és kikelnek a szúnyogok(!) – másnap, már közel 40 fokot zuhan a hőmérséklet, és minden napfénynek beugrott élőlényt letarol, megöl. Eddig legalább az állatok ösztönösen tudták, mit kell csinálni, egy-egy szokatlan természeti jelenség, vihar, vagy netán időjárási katasztrófa előtt, – jó volt ha figyeltünk rájuk, – ez segíthetett a túlélésben. De most már az állatok sem tudják sokszor mit csináljanak, s ez is azt jelenti, hogy a szélsőséges időjárás változások, hőmérséklet ingadozások, – egyáltalán nem természetes dolgok. Sőt: nagyon is nem azok. Olyannyira nem, – hogy nem is Istentől való az, ami történik, – mintha beteg lenne a természet. Vagy megbetegítették! Éspedig szándékosan!

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Széndioxid kibocsájtás, ipari szennyezés, gépjárművek égéstermékei… – indokolják hivatalosan a globális időjárás változás okait. „Globális felmelegedés az üvegházhatástól.” – Ám sokszor ennek pont a fordítottja tűnik valószínűnek, úgymint; „Globális lehidegedés” – hiszen nem egyszer inkább hideg rekordok dőlnek meg. Ám ez a legutóbbi karácsonyi majd húsz fok, amit egy -22 fokos iszonyú hideg előzött meg, – a legteljesebb zűrzavar képét mutatja az időjárásban.

Ami nem Istentől való.

Egy sátáni erő az, amely mindezeket okozza. Azt gyanítjuk, hogy egy vagy több sátáni akarat áll annak a hátterében, mely felelős a meteorológiai szélsőségekért, – az önmagából kifordult időjárásért, – a természeti katasztrófákért. Természetesen semmi sem az, aminek látszik, a néhány száz családból álló cionista világelit, – (mindössze kb. 30 ezer ember, – egy hihetetlenül törpe kisebbség) – jó cionista módon ködösít, mázol és pacsmagol. – A céljuk az, hogy fenntartsák uralmukat, a jólétüket, az egyre szaporodó gój emberiséggel szemben.

Ennek módja az, hogy egyre több és több embert küldenek a halálba, – a lehető legrafináltabb módszerekkel.

Az egyik ilyen módszer a „Weather Modification” az „Időjárás Módosítás” – vagyis az időjárás mesterséges megváltoztatása. Egyre több és több bizonyíték kerül a napvilágra arról, hogy miként követik ezt el elsősorban az amerikai kormányzat által fizetett cégek és alkalmazottaik. Repülőgépekről permeteznek olyan vegyszereket, amelyekkel szerintük a globális felmelegedést próbálják ellensúlyozni. Ezek olyan vegyszerek mint, (polymers és fémekkel, azaz, nagyon pici fém részecskékkel teíitett permetek,) amik a nap sugarait visszaverik, és így az „üvegház effektust” minimalizálják… (Ám egyre inkább kezd kiderülni az, hogy az a bizonyos „Üvegház effektus” is egy jó nagy humbug. Jó néhány cionista hivatalnok zsebét tömte meg az erről szóló kampány!)

Azám, csakhogy ez féligazság, vagy inkább csak negyed, – mert normális ember nem gondolhatja azt, hogy befolyásolni tudja a föld időjárását, hacsak nem negatívan. – Amit lényegében a „Természet bosszújának” is neveznek.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Nos, nem kellene feltételeznünk azt, hogy a cionista világelit buta emberekből állna. Mi inkább azt gondoljuk, hogy nagyon is okosak, – bár inkább a rafinált szó, erre a jobb szinonima. Mert teljesen tisztában vannak ugyan azzal, hogy az időjárást tartósan megváltoztatni nem lehet anélkül, hogy ez itt, vagy ott, nagyon komolyan vissza ne ütne a földön. Ennek ellenére csinálják. – Ami aztán őrült időjárást okoz, – hőmérsékleti szélsőségeket, – tikkasztó meleget, vagy szörnyű hideget, – vagy pedig olyan őrült viharokat, melyek azon emberek halálát okozzák, akik nem készültek fel erre. Akik nem tudták, hogy mi következik, mi zúdul a nyakukba, – tehát lépéshátrányban voltak azokkal szemben, akik számítottak minderre. (Lásd az őrült viharokat, például a 2006. augusztus 20.-it, vagy a legutóbbi hihetetlen égzengéssel és villámlással párosuló vihart, most, karácsony másnapján.)

Nos, akik megrendelik a kormányzatoktól, a világelit vazallusaitól a permetező repülőgépeket, azoknak nem is igazán az a céljuk, egyszerűen módosítsák az időjárást, – hanem az, hogy szó szerint megőrjítsék! És így a megvadított időjárást lényegében fegyverként használják fel az emberiség ellen. – Hogy fogyjon, egyre pusztuljon, s ne jelentsen táplálék, de legfőképpen víz konkurenciát a kiválasztottak kiválasztottjainak! Egyre több és több bizonyíték kerül a napvilágra arról is, hogy ezek az időjárási manipulációk nemcsak az Egyesült Államokban történnek, hanem Európában, így például Németországban is. Egyes jelentések szerint például, a cionisták kiszolgálójává degradálódott német légierő részvételével. Itt kell megjegyezni azt is, hogy a fentebb említett polymers és fémrészecskék megzavarják a radarokat, – aminek a jelentőségét talán nem is kell ecsetelnünk.

Ez a „Weather Modification” – a „Időjárás Módosítás” tehát lényegében nem más, mint a terrorizmus egy fajtája, amit éppen azok alkalmaznak, akik úgymond harcot hirdettek a terrorizmus ellen. És ami a korona az egész időjárási manipuláción az; nem elégszenek meg azzal, hogy majdhogynem kifordítják a sarkaiból a földet, – de még betegségeket is küldenek azokra, akik átvészelik a viharokat, a hideget, vagy a szörnyű hőséget. – Mert a permetező repülőgépek halálos kórt is szétszórnak, – most éppen az Új Influenza kórokozója van soron. Először Mexikó, majd a többi ország, így hazánk is, – de Ukrajna volt, amelyik a legintenzívebb biológiai támadást kapta.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

A Sátán helytartói mindenütt jelen vannak, – az eljövendő Világkormány megbízásából. – És nem is mindig kell nekik csúcstechnikát alkalmazniuk. Magyarországon elég volt egyetlen brazil férfit végigsétáltatniuk az országon, még közel úgy fél évvel ezelőtt, – hogy letegyék a vírus alap variációját. Majd néhány ostoba ifjú manager, akik New Yorkban jártak, és hazahozták a budapesti Váci útra a kórt. És gyanítjuk, hogy sokszor még ennyi élő erőre sincs szükségük a kór terjesztéséhez. Elég arra egy kicsi, zsebben elhelyezhető gázspray, mellyel egy konkrét, célzott gáztámadást lehet intézni a kiszemelt célszemély ellen, – aki aztán vírusgazdaként funkcionál majd… de ez már egy másik írás témája lesz.

Az alábbi spanyol nyelvű videó címe magyarul:

„Ördögi porfergeteg”

El lehetne vitatkozni azon, mi jön ki a Boeing 747-esből; kerozin, avagy polymers és fémrészecskékkel teli, vagy pedig biológiai kórokozókat tartalmazó permet… – ezt a képernyőről megállapítani nem lehet. – De valami kizúdul a gépből, éspedig hatalmas mennyiségben… Ki tudja, a szó szoros értelmében, ki tudja, kinek a fejére, szemébe, tüdejébe kerül majd…?

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=6Yk_fnLMnzc]

Fort András, Szabad Riport Tudósítói Iroda

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Az időjárás, mint fegyver

  1. Ha a képen levő madarakról van szó, azok így ránézésre kormoránok (vagy másik nevükön kárókatonák)
    pl. a Duna pesti szakaszán, akár az Erzsébet híd lábánál is csapatosan látható és „V” alakban repül a csapat….

  2. Azok libák! A kormoránok csőre hosszabb és hegyesebb,míg a képen a csőr láthatóan rövid.

  3. Az kétségtelen,hogy sok új vírus jelent meg mostanában,az is egyértelmű,hogy a cionistáknak érdeke a biologiai fegyver használata.Lásd mostanában mennyit hallani a kulancsok fertőzéséről.Az Én gyerek koromban is voltak kulancsok de a média sem ajvékolt ennyit róla és védőoltás sem volt.

  4. Az új Világhatalom mindenre képes,mert ez valóban a cionisták érdeke! Szerintük sokan vagyunk a „Föld bolygón”,és kevesebb rabszolga is megteszi.Élő példa ami most Hazánkban folyik: népirtás = genocidium!!! Szerintük „elég 6 millió Magyar”,de az sem baj,ha eltününk a saját Hazánkból!!! Nem fog sikerülni,mert nem hagyjuk magunkat,és maradunk csakazértis!!!de nem rabszolgának!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük