KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az idei választások tétje: Modernizáció – azaz további kifosztás, vagy Mária országa

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Minden gondolkodó ember érzi, tudja, hogy sorsforduló előtt áll az ország. Ha csendben, de vészjóslóan forr a világ is. A Nyugat által félévezrede járt út, járhatatlanná vált, de irányítói nem akarják tudomásul venni. Még mindig „fenntartható fejlődésről” beszélnek, amely a megsemmisülésbe – először éppen hazánkéba – vezet. Nincs más választásunk, mint követni az örök igazságot, az Istenhez való alkalmazkodás, horribilie dictu, az üdvözülés útját.

„Lehet, hogy valaki azt gondolja, ez Mária országa, de ahogy látom, Mária a kezét mindenképpen levette róla, és csak mi vagyunk itt, mi tudjuk formálni”, mondta 2006 emlékezetes évében hazánk leghaladóbb halandzsázója. Lehet, hogy még hitt is ebben, bár az ő és társai hite kimerül az éppen a legerősebbekhez való elvtelen alkalmazkodásban, amelynek következtében csak deformálni tudnak. Így süllyedt Magyarország oly mélyre, mint még soha történelme folyamán.

Negatív rekordjaink

Negatív rekordok tömegét állítottuk fel, amelyek közül a legszörnyűbb, hogy egy európai országnak még nem volt olyan vezetése, ami ily következetesen és lelkiismeretlenül saját hazája ellen fordult volna. Sajnos ugyanez elmondható politikai „elitünk’” másik részéről, álellenzékünkről is. Mert hallgatásával, passzivitásával cinkosa lett a nemzetirtó kormánynak. Annak, amely elsőként a magyar történelemben, még attól sem riadt vissza, hogy az általa gazdaságilag, erkölcsileg lehetetlen helyzetbe hozott cigányságot felheccelje a többségi nemzet ellen. A cél nyilvánvaló volt; hogy a megosztás által hatalmát tovább élvezhesse és az országot tovább vigye a lejtőre, mert megbízóinak ez áll érdekében.

Az ellenzék cinkossága

Az ellenzéknek számtalan lehetősége lett volna a hazaárulás tényét sokszor kimerítő kormányzati magatartás felelősségre vonására, de legfeljebb enyhe rosszallásra futotta tőle. Sokszor még arra sem. Karizmatikusnak mondott vezére októberben az Echo TV-ben riporteri kérdésre kijelentette, hogy Magyarországon vannak ugyan cigány, mint ahogy magyar bűnözők is, de cigánybűnözés nincs. Jelzésértékű volt, hogy Orbán a nemzettel való szolidaritás helyett – ismét – a „politikai korrektséget” választja. És persze súlyos bűn is, mert tagadását jelenti annak a mérhetetlenül veszélyes konfliktushelyzetnek, amelybe főleg a balliberális politika kormányozta az országot, a magyar mellett a cigányság gazdasági lehetőségeinek és érdekeinek semmibevételével is. Az oktatás és a szociálpolitika területén tett intézkedések csak tovább rontják a helyzetet, miközben a bűnözés különösen a cigányság körében egyre nagyobb méreteket ölt és aláássa a többségi társadalom életfeltételeit. Mindezt egy demográfiai katasztrófa közepén, amely a nemzethalált már nem vízióvá, hanem ténnyé kezdi alakítani, amiről a kormány kötelessége súlyos megszegésével tudomást sem vesz, és az ellenzék sem kritizál. A valóban ellenzéki Jobbik előretörése mindkettőt veszélyezteti, ezért egy háttérbeli alku látszik kibontakozni ellene, amelyben az MSZP a szokásos fasiszta, antiszemita, a Fidesz pedig a szélsőséges, hozzá nem értő jelzőkkel riogat. A külföldi Magyarország-kép gyors és súlyos romlása mögött is tetten érhető a hatalom keze és az ellenzék tétlensége. Pedig a tömegek elkeseredése miatti feszültség akár polgárháborúvá is fajulhat, amiből a hatalom jönne ki győztesen, mint a demokrácia „megmentője”, a jól megdolgozott nyugati közvélemény számára is elfogadhatóan. A háttérhatalomnak ezúttal a Fidesz győzelme is elfogadható, mert „nemzeti” politikájával levezeti a feszültséget és kifogja a szelet a valódi változásokat sürgető Jobbik vitorlájából.

Hol tart a világ?

Valóban racionális elemzők szerint az utóbbi két év válságából úgy ahogy kikecmergő Nyugat a nyaklónélküli pénzteremtésből és a még nagyobb spekulációból származó „buborékok” miatt várhatóan idén ősszel az előzőnél is sokkal súlyosabb válságba kerül. Azt is látnunk kell, hogy ez összeesik azzal az egyre súlyosbodó lelki-szellemi válsággal, ami felé a Nyugat évszázadok óta egyre inkább sodródik. A természet és a világ többi részének (the west and the rest) kizsákmányolása nem fokozható, s már nem is fenntartható. Vége azoknak az illúzióknak is, amelyek a 19. század közepétől a 20. század közepéig, végéig képesek voltak elhitetni a tömegekkel és az értelmiség nagyobb részével is, hogy lehetséges és nagyszerű a természettől függetlenített emberi világ, az Antinatur, ahogy Marx nevezte. Egyre inkább teret nyer a felismerés, hogy ez a fajta „modernitás” az, ami csak igazán az emberi önmegvalósítás és kiteljesedés helyett elidegenedést és egy új, minden eddiginél súlyosabb rabszolgaságot jelent, egyre növekvő veszélyekkel az egész emberiség számára. A két, valamikor antagonisztikusnak gondolt rendszer, a kommunizmus és a kapitalizmus egy tőről fakadása és érdekazonossága is nyilvánvalóvá vált. A pénzhatalom bénító uralma a médiák felett azonban nem teszi lehetővé az új felismerések gyors elterjedését, tudatosítását, hanem a passzivitást, az elkeseredettséget, a kiúttalanság érzését növeli.

Magyarország élesztő szerepe

Bár mindezek a jelenségek talán nálunk a legerősebbek, hatékony ellenszerre mégis nekünk van a legnagyobb esélyünk. A magyar hagyományok és népi bölcsesség középpontjában mindig a közösség megtartó, kiegyensúlyozó ereje állt az individualista fantáziák ellenében. És ha most elsöprő politikai győzelemre nincs is esélyünk, arra már lesz erőnk, hogy egy un. konzervatív kormány elégtelen lépéseiről – mert a globalista rendszerkonformitásból nem fognak kitörni – egyre több embert felvilágosítsunk, és többet követeljünk. Hogy ezt igazán hitelessé tegyük, és persze önérdekből is, a közösségi eszmeiséget gazdasági gyakorlattá is kell változtatnunk. Ha nem is lesz erre sok lehetőségünk, már néhány sikeres lépés, például helyi pénzek bevezetésével, gyökeres változásokat indíthatnak el. Magyarország térbeli kicsinysége és kommunikatív természetünk is segíthet, hogy a változásokhoz szükséges emberi fők összessége minél hamarabb összegyűljön. Egyúttal kulturális offenzívát kell indítanunk Nyugaton, hogy a mostani kormány aljas manipulációit semlegesítsük és a magyarság valódi, az egyetemes emberi kultúrát szolgáló eszmeiségét ismertté tegyük. A magyarságban már mindig élt a kereszténységnek az alapgondolata, hogy az emberi élet csak az Istenhez való igazodásban teljesedhet ki. Nem véletlen, hogy történelmi alkotmányunk egyre több embert lelkesít, hiszen lényege: Isten jelenléte alapelveinkben. Na ezért nem tetszik Brüsszelben. De ez az a pont, amelyben a jövő magyar politikája nem ismerhet kompromisszumot. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha kitörünk szellemi elszigeteltségünkből és Nyugaton is jelentős társadalmi rétegek szolidárisak lesznek velünk. Meg kell tudnunk értetni, hogy Magyarország azt a harmadik utat keresi, amit 1956-ban is tett, amely nélkül az emberiség jövője is rendkívül veszélyeztetett. Reménytelennek tűnő helyzetünkben nekünk kell a reményt megtalálni és továbbadni. Szebb és komolyabb feladat nincsen.

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Az idei választások tétje: Modernizáció – azaz további kifosztás, vagy Mária országa

  1. Fidesz = további kifosztás. Orrbánnak valahogy mindig csak a zsidók valaga a finomabb. Nemrégen Izrael nagykövet picsával egyeztek meg, hogy kis-Izraelt csinálnak Magyarországból. Molnár Oszkár helyett, Pierre Dahert indítja képviselőjelöltként, és ez a zsidó krapek meg kis-Libanonról álmodozik Magyarországon. Magyarok, óvakodjatok Orbántól, mint a gyehenna tüzétől. Ül a lopott milliárdjain, és valójában egy hazaáruló, szar ember. Az MSZP-vel együtt hoz törvényt a titkosításról, nehogy fény derüljön a mocskosságaikra, földeladásaikra, zsidó betelepítéseikre.

  2. Mindig megfogadom,hogy elég!!nem szólok hozzá,de egyszerűen nem tudok továbblépni,és „hallgatni”,mert mondom,és vallom,hogy az igazságot nem lehet elhallgattatni,előbb-utóbb,de kiderül.A sántakutya effektus egyre többször nyomonkövethető!!!Most éppen a nyugdijrendszerről!!Egymást túllicitálva szeretnék meggyőzni a nyugdijas korosztályt,miközben a kiváltó okról nem beszélnek : hová tüntették és kinek a magánvagyonát gyarapitja a Nyugdijalapok nagyértékű közvagyona?? Sokszor leirtam,de most is megteszem: a legnagyobb „ellenfél”a tisztánlátáshoz az elkötelezett média.és annak harcosai.Nincs jobb és baloldal „csak” nemzetben gondolkodó,és nemzetellenes.Akik már „rájöttek az átverésre -mindkét oldalról-azok csak az interneten tudnak szóhoz jutni,és tegyék is,mert fel kell ébreszteni a népet. Folyamatosan döngölik az elbutitott agyakba a Fidesz hatalmas előnyét,és ezt még az un.betelefonálós müsorokban a lebutitott „néphangjai” is erősitik. Élő példa,hogyan lehet megosztani az Istenadta népet. És ha esetleg véletlenül bekerül egy „elllenvélemény” ,200-al támadják,és még arra is vetemednek,hogy hazugságokat állitanak úgy,hogy higgye el a kedves pl. Echo tv néző,hogy a Jobbikot a Magyarok Világszövetségének Elnöke pénzeli!!!
    Fel sem tudják fogni,hogy létezhet egy más alternativa is,mert nem is akarják.Köd boritja „elméjüket” innen is onnan is,. Nem veszik észre,hogy a cionista vilaghatalom megtartásának,kiszolgálásnak érdekében „megvezetik őket”.Hová lett a természetes védekezési ösztön? Van aki már tudja erre a választ,és reménykedjünk,hogy egyre többen leszünk. Ehhez Adjon az Isten nekünk erőt,kitartás és hitet a Szebb Jövőben!!!
    Köszönet és tisztelet a publicisztika irójának a felvilágositás érdekében megirt cikkért.Üdvözlettel:D.Éva

  3. Nekünk egy feladatunk van . Nem részt venni a cirkuszban , hanem meghaladni azt . Ha részt veszünk benne , az azt jelenti , hogy a jelenlegi posztkommunista – globalista világrandszer megreformálható . Pedig nem az , megbukott . Az úgymond parlamentális demokrácia tulajdonképpen a ” kiválasztottak ” szabadrablása . Kirabolják az embereket és kizsigerelik a Földet . Ez a fajta világ LEÉPÜLŐBEN van , mi pedig egy sokkal jobb és szebb világot fogunk FELÉPÍTENI . Ez már folyamatban is van és hamarosan láthatóvá válik . Kár lenne az energiánkat egy letűnt illúzióra fecsérelni .

    1. Isten áldja ezért a töretlen hitért! Úgy legyen. Ön már a mennyországot látja!
      ISTEN ÓVJA FÖLDÜNKET, ÉS ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!
      (NIF szerkesztő)

  4. „Nekünk egy faladatunk van,nem résztvenni a cirkuszban,hanem meghaladni azt” ezt Kerion irta.
    Ez a „sültgalamb” várása,majd csak lesz valahogy!!!
    Igaza van,legfeljebb nem kell várni 200 évet ahhoz ,hogy Magyarország,mint a Magyarok országa ne legyen !! Úgy, ahogy Kósa Lajos debreceni polgármester mondta!!! (El lehet olvasni a cikket a NIF-en,baloldalon rá lehet kattintani.),Ő már tud valamit,hiszen ott van a husosfazéknál,évek óta,és „teszi is a dolgát”!!!Hogyan is lehetséges az ,hogy a nagyértékű,jó minőségű magyar földet héber nyelven hirdetik eladásra,hivatalos közleményben Magyarországon? Nem érdekes? Gyorsabban itt lehet a Kánaán,csak nem nekünk Magyaroknak,rabszolgának még megfelelünk,ha hagyjuk. Ezen lehet gondolkodni,és nem az AVATAR-ban, (amit egy előző cikknél Kerion ajánlott!!) mert az „csak” egy nagyon jó amerikai film,de a valóság az ,amiről irtam!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük