KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az EU vadászgépeket küld Ukrajnába – a halálos segélyeket Lengyelországon keresztül szállítják majd

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője azt közölte, hogy az Ukrajnának szánt 450 millió eurós „halálsegély” vadászgépeket fog tartalmazni és minden fegyvert Lengyelországon keresztül szállítanak majd Ukrajnának. Borrell elmondta azt is, hogy az Orosz Központi Bank tartalékainak mintegy felét befagyasztják – adta hírül az RT News.

Néhány órával azután, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az EU „finanszírozza a fegyverek és egyéb felszerelések beszerzését és szállítását” Ukrajna számára, Borrell elárulta, hogy az EU „halálos segélycsomagja” 450 millió euró (501 millió dollár) lesz. további 50 millió eurót egyéb segélyekre, például üzemanyagra és az egészségügyi felszerelésekre fordítanak majd.

„Természetesen fogunk fegyvereket szállítani… még harci repülőgépeket is biztosítunk, nem csak lőszerről beszélünk

mondta Borrell az újságíróknak.

Borrell hozzátette, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter olyan vadászgépeket kért, amelyeket ukrán pilóták is tudnak üzemeltethetni és bizonyos uniós országokból ilyen gépek beszerezhetőek. Az ukrán légierő szovjet tervezésű MiG-29 és Szuhoj Szu-24, Szu-25 és Szu-27 típusú repülőgépeket használ. Szu-25-öst, Bulgária használ, akárcsak MiG-29-et, amely Lengyelországban is van.

Borrell elmondta, hogy a katonai segélyeket Lengyelországon keresztül juttatják el Ukrajnának.

Kiemelt kép: Mig-29-es vadászgépek repülnek © Getty Images

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Szijjártó nyíltan elmondta: szerinte így érhet majd véget az orosz-ukrán háború

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük