KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az EU összeszerelő üzeme Magyarország – A bizottság az orosz olaj és gáz megvonással szankcionál minket

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Mottó: „Jogállamban pénz a fegyver.”
(József Attila)

Antall és Horn privatizáció címén megsemmisítette a kreatív magyar nagyipart és a nagyüzemi mezőgazdaságot. A magyar tulajdonú ipar elvesztése 1,5 – 2 millió munkanélkülivel járt. A Nyugat azért vásárolt be itt, hogy bezárja a megvett üzemeket. Egész ipari ágazatok váltak semmivé, rommá: a cukoripar, a növényolajipar, a cement ipar például. Ez egy szörnyű háború volt ellenünk, amelyben nem a gépek, az üzemcsarnokok megsemmisülése volt a lényeg, hanem az összeszokott, kreatív munkahelyi kollektívák szélnek eresztése. Antallék, Hornék a magas munka kultúrájú munkásosztályunkat vette célba, majd tette földönfutóvá idegen érdekből.

Ifj. Dr. Lomnici Zoltán közéleti szótárában a rendszerváltás korából származó szleng ma is divat még: a törvénytelen kormány a baloldal szóhasználatában az erős felhatalmazású kormányt jelenti, a lopás egyenlő országépítés, a korrupció egyenlő patriotizmus a gazdaságban. A komplex rombolást a mezőgazdaságban is végig erőltette Antall, amely téeszek szétverésével munkanélkülivé tette a magyar falut holland, dán és francia érdekből. Antall szótárában a termelőszövetkezet agronómusa, tsz elnök és a meliorációs szakmérnök „zöldbáró” volt. Meg is szűntek a talaj-javító állomások. A kárpótlási jegyes licitálással budapesti ügyvédek jutottak termőföld vagyonhoz. Egész falvak maradtak föld nélkül és a nincstelen gazdák nézegették a nagypapa földjét a falu határában. Ez volt alulnézetben, a lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének országa. Antall nagy becsben van még ma is a jobboldalon. Pedig csak egy pitiáner amerikai ügynök volt, akit Palmer követ és Lantos utasított. Eltelt 33 év és Németország összeszerelő üzeme lettünk. Német gyarmat. Se Tungsram, se MOM, se Videoton, se Ganz – Mávag, se Láng Gépgyár, se Lehel hűtőgépgyár, se Hajdú Művek, se debreceni Göcs, azaz golyós csapágy gyár, amely minden járműipar alapja, se Digép, Se Szim, azaz a szerszámgépipar, se Csepel Művek, se Ikarus, se Transelektro nincs már. Gyógyszergyáraink – mind a négy -, idegen kézben vannak. Se cukorgyáraink, se növényolajiparunk, se magyar tulajdonú cementgyártásunk nincs már, de még betonacél gyártásunk sem. Ózdot, Diósgyőrt ledózerolták, széthordták ócskavasnak. Briliáns üzemeink elpusztításával sírba szállt a magyar innováció, a napi termelés gyakorlatához idomuló kutatás – fejlesztés és az a lelkes magyar mérnök gárda a perifériára szorult, majd kihalt.

A milliárdos állami támogatással betelepült nyugati vállalatoknak, de a keletieknek sem kell a magyar agy, csak a kéz, az olcsó munkaerő. Az összeszerelés bedolgozói szerepben munka- és rendkívül energiaigényes. Hát ezért települtek ide. A nyugat összeszerelő üzeme lettünk, ahelyett, hogy a magyar multicégek hódították volna meg a világot.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

A csehek és lengyelek megvédték az iparukat, mi és a szlovákok nem. A betámasztott Antallal és Hornnal visszatért komcsik egymással versengve pusztítottak el mindent, amit 40 év szocializmusban létrehoztunk: az egymásba kapaszkodó, magyar tulajdonú egészséges iparszerkezetet. A rendszerváltáskor az atlantista politikai elitünk a Nyugat zsoldjában szolgát csinált az autonóm magyar munkásból, mérnökből. A mai Műegyetemen végzett ifjú elektromérnök a Boschnak fejleszt, nem a Videotonnak. A német autóipar hozzánk és a Felvidékre települt, tehát a német iparnak óriási kárt okozna az, ha megborul az EU szankciók miatt a magyar energia-mix.

Miért ilyen energia igényes a magyar ipar? Miért nálunk az ötödik legmagasabb Európában az egységnyi GDP-előállításához felhasznált fajlagos energia felhasználás? Ha az energiafaló, jórészt idegen tulajdonú összeszerelő-üzem Magyarország nem kap olcsó atomerőmű áramot, olcsó orosz kőolajat és földgázt, akkor leáll a verkli. Ez nekünk is nagyon fájna, de a német nagyiparosoknak is. Ezért értetlenül állunk az EU ideológia-vezérelt energia-hordozó szankcióival szemben. megháborodtak, vagy mi! A műtrágya gyártásához gáz kell. Ha nincs műtrágya, nincs terméshozam, nincs takarmány. Drágul az élelem. Eljött a mi időnk.

A csehek és lengyelek ügyesebbek voltak Szlovákia nem: 4 éve gazdaságilag tántorog, válságból válságba zuhan, mert az ország méretéhez képest túl nagy a bedolgozói hányad, ami az ipari ellátási láncok szakadozása miatt nagyon kitett. Amikor beléptettek minket az EU-ba, elhazudták előttünk, hogy ez a saját iparunk elsorvasztásával jár majd együtt, annak érdekében, hogy a betelepülő nyugati gyárak ne otthon zabálják a drága energiát. Nem csak behívtuk ezeket az energiára éhes cégeket, hanem még ki is egészítettük őket további bedolgozó bedolgozókkal, például gumigyárakkal, akkumulátorgyárakkal. Még szerencse, hogy itt a villanyautó korszak! Lehetünk mi egy új korszak nyertesei?

Az EU tagjaként kénytelenek voltunk csatlakozni a szankciókhoz. Ez az orosz – ukrán háború a pandémiára még rátett egy lapáttal. A kereskedelmi ellátási láncok lelassultak. Iszonyúan megdrágult a szállítás. De van egy pozitívum. A magyar mezőgazdaságnak komoly esélyei vannak. A termőföldünk remek és a tudás is meg van. Az élelem a háború miatt aranyárba szökött föl. Afrika, a Közel-kelet az orosz-ukrán gabona kiesése miatt éhezik majd és újabb migrációs áradat zúdul Európára.

Ez is érdekelheti:  Varga Judit megdöbbentő írása: Az az ember volt képes erre, akit 3 fiúgyermekkel ajándékoztam meg

A gyógyszeripari ágazat is felértékelődött a mostani krízis helyzetben. Ha nem tették volna tönkre tudatosan a politikusok a privatizációval a gödöllői vakcina gyárunkat, akkor nem kellene most Debrecenben újat építeni. Ha nem seftelik el a tiszavasvári Alkaloida gyárat Milosevics amerikai emberének, akkor lenne morfin alapú fájdalomcsillapító gyártásunk a háborúhoz.  A magyar gyógyszeripari ágazat magához tért és export többletet termel. Ebben egyedül áll a V4-ek között. Az informatikai ágazatot is meg kell erősíteni, mert ez a jövő. Az informatikai vállalatok többsége nemzeti tulajdonba van. Mivel Magyarország Európa autógyártási központja lett, Szlovákiával és Csehországgal együtt, ezért a pandémia miatti lassulás, az ellátási láncok szakadozása érzékenyen érintette a térséget. Elsősorban a chip hiány okozott kárt. Nem egyszerű, de rá kell állnunk az önálló chip-gyártásra. Feléled a Videoton? Európában a háború miatt kétszámjegyű az infláció. Óriási átrendeződés van folyamatban az energetikában. Az EU lemaradt, stagnál. Ez életszínvonal eséshez vezet. Drágul a pénz ára: egekben a kamat. Így a világgazdaság lelassul. A lassuló környezetben növekedünk?

A jövőnk elég sötét. A ma még uralkodó amerikai székhelyű birodalom is beleesett a kezelhetetlen komplexitás csapdájába. (Bogár László elmélete a birodalmak periodicitásáról) Le kell tehát bontani a túl összetett rendszert: ez a Great Reset. A Nagy Újraindítás rombolást jelent. A magyar lokalitás feladata a helyzet megértése és a túlélés.

A magánpénz hatalmi birodalom európai lerakata az EU. Ám az EU a célja nem a Covid-19 előtti jólét visszaállítása. Korántsem! Azt akarják, hogy Európa fogyasztása a harmadára essen vissza (Kiszely Zoltán meglátása) és ennek eszköze az energiaárak drasztikus megemelése. Az olcsó orosz fosszilis energiáról le kell mondani – parancsolja az EU – és át kell állni a drágább másra. Hogy mire, azt még nem tudhatjuk pontosan. „Ne fürdjél le!” – mondja a vadbarom Timmermans biztos-helyettes és Márki-Zay. Az EU szerint maradj büdös, koszos, szellőztesd ki átizzadt ruhádat, ne moss, hetente egyszer egyél húst és ne fűts télen, csak temperálj! A Nyugat a megszorítást az oroszokra fogja. Pedig már Otto von Bismarck kancellár is megmondta: „a politika lényege, köss jó alkut az oroszokkal!”

Magyarország ezeket az önfelszámolási, szankciós őrületeket lassítja, ellenáll. Csoda így a GDP növekedés. Magyarország ma is menedék, mint a II. világháborúban a lengyelek és a zsidók számára Horthy kormányzó országa. Ma is ugyanaz a kérdés, mint a német megszállás idején, 1944 év nyarán, hogy hogyan ugorjunk ki a szakadék felé tántorgó náci birodalom háborús őrületéből. Ma szinte ugyan az az EU jelszó, mint Hitlernél:„Ein Volk, ein Reich, ein Führer!” – Egy nép (szemita bekeverésű európai nép-koktél), egy birodalom (ez a föderális nemzetek feletti USE), egy vezér (a kooptált, nem választott főkomiszár). Szuper! Az EU azért támogatja a náci vezetésű Ukrajnát, mert az EU Bizottság maga is a liberálfasizmus ideológiai alapján áll: internácik.

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Ettől az EU-tól szabadulni kell. Európa lemaradt a világban. Terhes lett nekünk. Európa az orosz – ukrán háború miatt nem a kutatás – fejlesztésre, hanem a nemzeti hadseregek fejlesztésére költ, ami távlatilag is versenyhátrányt jelent. Az EU mind a kedvezményes hitelt, mind az újjáépítési támogatást megtagadta tőlünk. „Jogállamban pénz a fegyver.” (József Attila) De van erő a magyar gazdaságban. A növekedési dinamizmus a háborús környezet ellenére kitart. A 8,2%-os növekedés 2022. év január és március között 5% körüli éves növekedést vetít előre. A virágzó, az ukrán oldalról gazdag Magyarország vörös posztó a fenyegetőző ukrán vezetés szemében. Vissza kell állítani a sorkatonaságot és be kell szüntetni az abortuszt. Évente 30 ezer kis magyart dobat a szemétbe az abortusz törvénnyel a politikai hatalom. Ez így rendben van? Figyelemre méltó, hogy a két európai hatalom, Oroszország és Németország is kihaló nemzet. Termékenységünk még a népesség szinten tartására sem elegendő. A háború az oroszok termékenységi mutatóit tovább rombolja. Hosszú. elhúzódó háborúra kell számítani. A rommá lőtt, de fegyverekkel kitömött agresszív Ukrajna szomszédsága veszélyt jelent a Kárpát-medence népeire és elsősorban Kárpátaljára. Ezért újra egyesülni kell a szlovákoknak, magyaroknak és horvátoknak. A két autógyártó, autó összeszerelő ország, Szlovákia és Magyarország kitettsége óriási, Horvátország pedig a várható migrációs invázió frontországa velünk együtt. A Tengermellék kikötői energia diverzitást jelent. Egy 20 milliós Duna melléki szövetségi állam már középhatalom. Az EU összeomlását is nagyobb eséllyel éli túl. Mi fizessük a korrupt ukránok újjáépítési cehhét? Mire fel?

Jánossy Péter Sámuel
Budapest, 2022. 06. 16.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük