KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rendkívüli támogatást kapott a 100 Tagú Cigányzenekar

Az Emmi segít új helyet keresni a 100 Tagú Cigányzenekarnak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Segít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) új helyet keresni a 100 Tagú Cigányzenekarnak, amelynek február 25-én kellett elhagynia azt a VII. kerületi Wesselényi utcai épületet, ahol eddig próbáit tartotta.

„Miután az együttes a fővárosi pártpolitikai csatározások egyik áldozataként elvesztette próbahelyét, úgy rendelkeztem, hogy az Emmi segítsen alkalmas ingatlant keresni a zenekar számára” – írta hétfőn Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-oldalán.

A miniszter hozzátette: „Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár így most azon dolgozik, hogy a nemzeti örökségünk szerves részét képező, a hagyományokat nemzedékről nemzedékre átadó cigányzenészek világhírű együttesének a jövője biztosítva legyen”.

A zenekar a sajtóból értesült arról, hogy február 25-ig el kell hagyniuk a Wesselényi utcai épületet. Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), Budafok-Tétény polgármestere felajánlotta, hogy a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban vagy a Cziffra György Kulturális Központban állandó vagy ideiglenes próbahelyet biztosítanak az együttes számára.

Mint a zenekar és a kerület csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetősége már megtekintette a két lehetséges próbahelyet, és aznap át is szállíttatta hangszereit a XXII. kerületbe.

MTI

Ez is érdekelheti:  Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük