KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az „emberarcú” megtorlás

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk” – közölte Marosán György világosan és érthetően 1956. december 8-án reggel, a Parlamentben, a munkástanácsok küldöttségével folytatott tárgyalások során.

És „Buci Gyuri” – ez volt Marosán bece-, de inkább gúnyneve – tudta mit beszél. Nem hazudott. Ugyan a forradalmat ekkor már több, mint egy hónapja leverték a szovjet megszálló csapatok, de a kommunisták által elképzelt „nyugalom és rend” még csak ködös álom volt. Az önszerveződő munkástanácsok működtek, mintegy, másik, valódi, társadalmilag elfogadott hatalmat testesítve meg az országban, szemben az orosz fegyverekkel uralomra segített „néphatalommal”. Folytatódtak a tüntetések, mint például a december 4-én, a Hősök terén, a Névtelen Hős sírjánál lezajlott „asszonyok tüntetése”.

Hát tűrhet ilyesmit egy „normális” diktatúra!?

Az éppen arról ismerszik meg, hogy nem tűri. És bár valami ködös és zavaros ideológia nevében – vesd össze: marxizmus-leninizmus – az akkor restaurálódó rendet a munkások, a nép diktatúrájának nevezték, ez a legcsekélyebb mértékben sem zavarta őket abban, hogy a a munkások, a nép közé lövessenek, ha úgy találták jónak.

Marosán ezzel az egy mondatával a hivatalos politika részévé tette a népirtást, legitimálta a sortüzeket. Több száz ember – nem csak felnőttek, gyerekek is – vesztette életét az ország különböző pontjain, mikor a kivezényelt fegyveres erők a fegyvertelen tömegbe lőttek. A legszebb az egészben az, hogy a felelősöket – elvégre csak kiadta valaki a tűzparancsot – még a rendszer bukása után sem büntették meg. Pedig, valahol azt hallottam – de ez biztos csak pletyka -, hogy a háborús, emberiesség elleni bűncselekmények sosem évülnek el. És ugyan mi lenne annál zúzósabb emberellenes bűncselekmény, mint csak úgy, a polgárok közé lövetni?

Marosán mondata azt jelezte, hogy immár a nyeregben érzik magukat az új hatalom urai, hogy vége a tárgyalásoknak, „lacafacázásnak”. Ha kell, erővel verik az emberekbe, hogy mi nekik a jó, hogy mit akarnak, mert azok a primitív prolik még ezt sem tudják. Ez volt a rendszer legnagyobb átverése. A hangosan hirdetett szlogenek, hogy értetek vagyunk, a ti akaratotokat képviseljük. De azt mi mondjuk meg, hogy ti mit akarhattok…

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Büntetni kellett. „Hivatalosan”, „jogi keretek között”, a tárgyalótermekben és odakint az utcán is. Hiszen nem állíthattak mindenkit bíróság elé. Még csak le se cserélhették a népet… Tudomásom szerint még Haynau sem „dolgozott” olyan eredményesen a az 1848-49-es szabadságharc leverése után, mint az ötvenhatos forradalom utáni megtorlók.

1956. december 8-án Salgótarjánban az Államvédelmi Hatóság emberei letartóztattak két munkástanácsi vezetőt. Aztán a megyei tanács épülete elé vonuló, békésen tiltakozó tömegbe lőttek a környező házak tetejéről. És sortüzek követték a menekülőket, újra és újra végig vertek a téren fekvő sebesülteken, holtakon… Azóta sem tudni, hogy szándékos, előre eltervezett provokáció volt-e a két munkásvezető letartóztatása, vagy csak ad hoc ötletként kaptak az alkalmon, egy „jó kis példastatuálásra”.

Egy szemtanú így emlékezett az eseményekre: “Szombat volt, dolgoztunk munkahelyünkön, a nagyállomás melletti telepünkön. 11 óra után hagytuk abba a munkát, és indultunk haza. A vasúti pálya mellett jöttem, amikor a tűzhelygyárral egy vonalba értem, sorozatlövéseket hallottam. Nem tudtam, hogy tüntetés van. Meggyorsítottam lépteimet, majd futni kezdtem, mert a lövések a lakásom felől jöttek. A Kilczer-ház a rendőrség mellett volt. Ahogy futottam, már jöttek szembe az akkori bányai kisvasút mellett a menekülők. Eltorzult arccal rohantak, többen véresek voltak. Ahogy kiértem a Rákóczi útra, az utca már üres volt. Egy-két halott, néhány nemzeti színű zászló és egy vekni kenyér volt az úttesten.

Az utca sarkán, az üveggyárnál volt vállalatunk egyik művezetői irodája, oda mentem be. A szoba tele volt egymásra rakott, vérző emberekkel, akik úgy vonaglottak, mint a szárazra vetett hal. Hazarohantam. Feleségem zokogva fogadott. Hat- és hétéves gyermekeim is sírtak. A konyha padlója véres volt. Feleségem elmondta, hogy egy tűzhelygyári 14 éves inasgyerek menekült be, itt halt meg, pár perce vitték el.” (Becsó Zsolt; Parlament.hu)

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

És nem takarékoskodtak a lőszerrel másutt sem… Ha valahol, valaki nem értette, hogy neki mit is kell akarnia. Ékes – és hangos – példái ennek nem csak a Salgótarjánban, de a Miskolcon, Egerben, Gyomán, Kevermesen, Gyulán, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen eldördült sortüzek. Még felsorolni is hosszú a helyszíneket… Az áldozatok nevével meg sem próbálkoznék, mert nem csak a holttesteket igyekeztek mindenféle trükkös módszerekkel eltüntetni, de a nyilvántartásokat is gondosan „kozmetikázták”. Kell-e arra jobb bizonyíték, hogy tudatosan, előre megfontolt szándékkal követtek el bűncselekményeket, mint az, hogy megkísérelték a nyomokat, bizonyítékokat megsemmisíteni?

És ott garázdálkodtak még az utcákon a pufajkások is, persze kizárólag a „nép”, a „néphatalom” nevében…

„Önök a feladatukat teljesítették. Nyugodjanak meg! Aki a karhatalomnál szolgált, beosztáshoz fog jutni – ilyen és ehhez hasonló szavakkal biztatta Kádár János az 1956-os forradalom leverése után a rendszere védelmében létrehozott karhatalom tagjait” (Nepszava.hu – Biszku-ügy: Kádár biztatta a pufajkásokat)

És alakulgatott, majd ötvenhétben meg is született a Munkásőrség nevű szervezet – mely később kétségtelenül viccbe fulladt -, azért nagyon is komoly elhatározásokkal, elképzelésekkel indult: kell egy rohamosztag, egy Sturmabteilung, egy könnyen és bárhol bevethető erő, hogy letörje a nagypofájúak szarvát.

Ennyit az „emberarcú” szocializmusról.

Cabe Ferrant / Hungary First

Források: Wikipédia; Parlament.hu; Nepszava.hu;

Kiemelt kép: 1958. Magyarország, Budapest X., Népliget majális, az előtérben Marosán György. /Adományozó: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Sándor György felvétele / Fortepan 117115.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük