KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az ember, akit Bill Gatesnek hívnak!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

De ki is ő valójában? Milliárdos. Ezt mindenki pontosan tudja. Egy olyan milliárdos, aki talán sosem lett volna azzá, ha annak idején – finoman szólva – el nem cuppantja Steve Jobs talán legnagyobb ötletét. Bár ezt mindig is tagadta, és most nem is igazán ezzel kívánunk foglalkozni, azonban ez az akkori „mozzanat” sok mindent elárul ennek az embernek a lelkületéről.

Ma már Billünknek annyi pénze van, hogy lényegében az sem fogalomként, sem tárgyként nem foglalkoztatja. Irányt váltott! Jótét lélek lett, segíteni akar az emberiségnek. Fejébe vette, hogy megreformálja és megvédi a világot a védőoltásokkal. Bizony, Bill Gates ehhez is ért. Csak úgy kibuggyant belőle az orvos, a virológus, a tudós.

Az alábbi összeállítás igen szemléletesen mutatja be ennek a „csodalénynek” a szándékait. Íme az első rész:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük