KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az ellenzéki szavazók szerint nem csak a kapitányt, de a népet is le kell váltani

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Jó látszik a tegnapi Fidesz-KDNP győzelem tükrében, hogy az ellenzéki szavazók egy jelentős része nem képes változtatni a nemzet elleni ellenségeskedő hangvételen.

A sorosista Telexnek az eredményváró összejövetelén készült interjúkban a megszólalók egy része úgy tűnik képtelen félretenni a magyarság elleni gyűlöletet. Azonban volt olyan nyilatkozó is, aki beismerte: az hogy Márki-Zay összevissza beszélt, nem segített. Egy másik fiatal szerint a Fidesz jobban el tudta érni az embereket, főleg a vidékieket.

Márki-Zay Péter szerint természetesen a Fidesz mindenhol ontotta a hazugságot, amely ellen nehéz volt tenni.

A Soros által támogatott Telex, akinek a főszerkesztője Dull Szabolcs nyakig benne volt a marosvásárhelyi szavazatégetési ügy promotálásában ezt az eredményvárón készült videót tette közzé:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

A Telex főszerkesztőjének távozását követeli a Magyar Nemzeti Médiaszövetség

Ez is érdekelheti:  A nyomozók kapcsolatot találtak a moszkvai terrortámadás gyanúsítottjai és az ukrán nacionalisták között

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük