KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kunhalmi Ágnes

Az ellenzék a vakcinaárak miatt akarja támadni a kormányt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elkottyantotta magát az ATV-n Kunhalmi Ágnes, akinek pártja gyakorlatilag mindent megtett, amivel árthatott a magyar polgároknak és mindazoknak, akik joggal tartottak a járványtól.

Kunhalmi Krúg Emíliával társalgott, aki azt találta mondani, hogy a magyar embereket jobban érdekli az jelenleg, hogy minél gyorsabban és megfelelő mennyiségű oltóanyaghoz jussanak, mint azoknak az árai.

Nem is maradt el Kunhalmi szinte megszokott kikotyogása:

Most ebben a percben nem, de amikor (…) a társadalom kritikus mennyisége vagy túlnyomó többsége be lesz oltva, akkor viszont ezek azért elő fognak jönni, hogy az adóforintjainkból egyébként hogyan oldotta meg ezt a válságot.

No tehát, Korózs elvtársnője és pártja a bolsevik hagyományokat kiválóan folytatva, végtelenül aljas és cinikus támadásba kíván kezdeni a kormány ellen, miközben mindent megtettek és jelenleg is megtesznek azért, hogy gátolják azt a védekezést, amit a kormány folytat a vírus terjedése, az emberek megvédése és a gazdasági károk enyhítése érdekében. Követik a bolsevista elvet miszerint: minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik.

Sokan hiszenek nekik, pedig nem is tudják, hogy azzal, ha ezeket támogatják, saját maguknak ártanak. Szeretnénk figyelmeztetni őket, hogy a gyűlölet elvakít és elveszi a gyűlölködő józan ítélőképességét.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Varga Judit megszólalt volt férje meghökkentő, megtévesztő ámokfutásáról

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük