KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az elárult Európa védtelen!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A belga nemzeti színeket vetítik a párizsi Eiffel-toronyra 2016. március 22-én, miután a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren két, az európai uniós intézmények közelében lévő brüsszeli metróállomáson egy robbantásos merényletet hajtottak végre feltehetőleg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terroristái. A merényletek következtében legalább harmincnégy ember életét vesztette, több mint kétszáz megsebesült. (MTI/AP/Thibault Camus)

Olvasom a titkolthirek.hu oldalon: Belgium már elveszett „A brüsszeli terrorista sejt már túl nagy ahhoz, hogy meg lehessen fékezni”- mondják a belga szakértői források. Tartok tőle, nem csak Belgium veszett el, hanem maga a kontinens – minimum – nyugati fele is!

A II. világháborút követő újjáépítés, majd a nyugati jóléti társadalmak megteremtése, munkaerőhiányt eredményezett elsősorban a kétkezi munkát kívánó termelési- és szolgáltatási szférában. Vagyis a gazdasági verseny diktálta egyre nagyobb speciális tudást igénylő termelés, elvonta a munkaerőt azokról a területekről, melyek automatizálása nem, vagy kevésbé volt megoldható. Ezért a nyugat–európai államok, ezeknek a már alantasnak tartott munkafolyamatoknak az elvégzésére, egyre több olcsó munkaerőt importáltak elsősorban a volt gyarmatok területéről, vagy pl. Törökországból.

A hazát váltó dolgozóknak, természetesen a viszonylagos olcsóságuk ellenére is megérte áttelepülni Európába, mert életkörülményeik sokkal jobbak lettek itt, mint szülőföldjükön, de a többségében tanult európai ember életszínvonalát mégsem tudták utolérni. Így egy-egy európai nagyváros peremkerületén telepedtek le, ahol az élet keresetükhöz mérten olcsóbb volt. Ez vezetett a gettók-, manapság már no-go zónáknak nevezett városrészek kialakulásához. 

A különböző betelepülő népcsoportok összetartó erejét a – szerintük – mindig is jólétben élő, eredeti hazájukat kizsákmányoló, fehér ember elleni zsigeri gyűlölet, az egymáshoz hasonló, de az európaitól eltérő saját kultúrkör, és a vallás adta és adja még ma is. Miközben az európai ember a fertőző liberális métely hatására, a pénz oltárán feláldozta keresztény gyökereit, múltját, erkölcsét, sőt egészséges veszélyérzetét is elfojtotta, és mára már hajlandó felszámolni nemzetállamát is, ők többnyire megtartották Mohamed tanításaiba vetett hitüket. Aki közülük „kilóg a sorból”, arra lesújt a saria bíróság!

Ezért már szinte képtelenség a közöttük megbúvó bűnözőket, terroristákat, vallási fanatikusokat, izgatókat megfigyelni és időben lekapcsolni! Ma már ez nem is cél, hiszen a terrorizmustól való félelem fenntartása mára már államérdekké vált! Az a liberalizmus mely mintaként tekint a másságra, az aberráltakra, a családok felszámolására, amely üdvözítőnek tekinti az idegenek befogadását, mely egy-egy országon belül is a megosztottságra, pártosságra törekszik, úgy alakította át törvényeit, hogy a politikai korrektség (pc) egyfajta gátat képezzen az állami erőszakszervezetek számára a bűnözők, terroristák felderítésében, elfogásában, sőt a megérdemelt büntetés kiszabásában is. Vagyis az állam a legfontosabb feladatát, az állampolgárok védelmét sem képes ellátni, melyért cserébe Te továbbra is keményen adózol, de ebbeli monopol helyzetéből az egy jottányit sem enged, tehát nem vétheted meg magad, nem szervezhetsz önvédelmi erőt, sőt fegyverhez sem juthatsz! Vagyis tudatosan kiszolgáltat minket az idegenek- és bűnözők kénye-kedvének, hogy majd egy alkalmas pillanatban életünkért cserébe adjuk fel alapvető jogainkat, viszonylagos jólétünket és hódoljunk be, vagy különben meghalunk!

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

Európa elárult és védtelen! Elárult, mert olyan emberek vezetik, mint az iskolázatlan martin schulz, az iszákos jean-claude junker, a tesze-tosza lengyel donald tusk, vagy a tényleges vezetője: a haza- és népáruló merkel. De védtelen is, mert a fehér ember elfogadta a liberalizmus pusztító eszméit, sőt még (egyelőre) jól is érzi magát az az által biztosított posványban!

Gondoljunk bele, így a párizsi- majd brüsszeli terrorcselekmények után mit tennének a közvetlenül érintett országok nemzeti hősei? Napóleon a párizsi no-go zóna köré felállítaná az ágyúit, majd a 10. sortűz után megindulna a francia gárda, szuronyt feltűzve! A belgák hőse Ambiorix, aki Julius Cézár ellen is harcolt, seregei élén karddal aprítaná Molenbeek mai lakosait! Igaz, ez az eljárás ránk kényszerített fogalmaink szerint nem pc (NIF: politikailag korrekt), de igen hatásos, főleg ha valaki saját népét védi! Ilyen hősök ma már nincsenek, mintahogyan Kapisztrán Szent Jánosok sincsenek.

Van viszont az utóbbi helyett egy ferenc nevű pápa, aki a migránsok lábát mossa, hogy midőn majd belénk rúgnak, azt tiszta-, általa szinte megszentelt lábbal tegyék. Mátyás királyunk – ha ma élne – nem csak kerítést húzatna a déli határra, hogy a földárverések előtt az eladandó állami föld vételára ne csökkenjen (jó sok pénz legyen abból, amit majd le lehet nyúlni), és azt a magyar nép megvédéseként kommunikálná le, hanem tényleges védelmet biztosítana népének. Illegálisan, kerítést átvágva akarsz bejönni? Figyelmeztető sorozat fej fölé, ha nem használ: gumilövedék, ha az sem térít el szándékodtól: éles lőszer! Persze ez sem pc! Kerítést átvágni, hívatlanul bejönni, végig vonulni a kontinensen, szemetet tonna szám szétszórni, élősködni, rabolni, nőket és gyerekeket erőszakolni persze politikailag korrekt! Aztán aki bejött, azt tartsd el, mert az fontosabb, mint hazád sokszor éhezve is dolgozó, lelkileg megnyomorított polgárai! Közben meg viseld el – a ki tudja valójában ki által szervezett – terrort. Ha rosszkor voltál rossz helyen, hát halj meg. Így megy ez mostanság Európában.

Ez is érdekelheti:  A brit vezérkar helyettes vezetője: A brit hadsereg két hónapot bírna ki Oroszország ellen

Lehet arra hivatkozni, hogy a merényleteket nem a közelmúlt migránsai követték el! Annál nagyobb a baj! Ha a korábban bejötteknek, vagy a már itt születetteknek nem sikerült beilleszkedni a társadalomba, akkor a most érkezőknek ez már szándékába sincs! Ők Európát akarják kifosztani, elfoglalni. Ez a kiszabott feladatuk! A Kalergi terv, és a cion bölcseinek jegyzőkönyvében megfogalmazottak csak úgy tudnak megvalósulni, hogy anarchiába döntik Európát. A háttérhatalom egy dologgal nem számol: az inváziós hadak idővel erősebbek lesznek, mint ők, mint mi! Nekik van hitük és az egyre inkább fanatizálni fogja őket. 

Az unió még vallásukban is megerősíti őket, hiszen jól látható, hogy a gyaur kutyák (ezek lennénk mi) eszét a próféta teljesen elvette, szemüket megvakította, így azok nem tudják, nem látják mi az Allahnak tetsző szándékuk! Európát akarják szőröstül-bőröstül! Amíg a fehér ember egy-egy terrorról szóló hír hallatán legfeljebb csak addig jut el, hogy az aktuális ország zászlójának színeibe öltözteti facebook profilját úgy, mint az Eiffel tornyot, addig nincs aki a kontinenst megvédje! Európa országainak vezetői nem fogják! Sőt, ha érdekük úgy kívánja, maguk is szerveznek merényletet, hogy a szabadságjogok korlátozására felhatalmazást szerezzenek, és rendkívüli állapotot vezethessenek be azért, hogy a velük elégedetlen rétegek esetleges ellenállását legyűrjék, pontosabban elejét vegyék a lázadásnak! Számukra néhány civil halála: semmi.

Ezért nem lennék meglepve, ha Hazánkban is történne majd „valami”. Itthon is vannak már arabok. Sőt, Budapesten egész utcákat uralnak, ahol minden üzlet az ő tulajdonuk – a magyarokat kiszorítják -, és esténként jól látható jelenlétükkel őriztetik is azok zavartalan forgalmát. Bűnbaknak, lúzernek közülük néhány biztosan jó lesz, cserébe meg továbbra is félrenéz a NAV. Aztán majd téged figyel meg a hatalom, rendszeresen vegzálnak, de szemet hunynak, ha beléd szúrja a bökőt egy 600 évvel ezelőtti migráns leszármazottja egy szál cigiért! Mint a sáskahadnak, neki is vannak ugyanis jogai! Te, aki tulajdonképpen eltartod őket, neked nincs és nem is lesz. Különben is, egy potenciális lázadóval kevesebb…

Az a délibáb, hogy most kevesebben érkeznek Európa belső határaihoz, ne tévesszen meg senkit! Egyfelől vannak már itt elegen, másfelől Európa hóhérja és a magát török szultánnak gondoló Erdogan által kezdeményezett paktum, csak terelés! A török vízumkényszer eltörlése után, mint azt már korábban is írtam, akár hamis oszmán papírokkal fognak érkezni, és majd határőrizeti szerveinket szemberöhögik és a gépjárművek ablakából, a győzelem jelét, a „V” betűt fogják ujjukkal felmutatni! Egyébként mi magyarok, saját történelmünkből is tudjuk, hogy Buda várát a Habsburg ostrom alól felszabadító oszmán had úgy foglalta el 1541.08.29. –én, hogy egyesével és kisebb csoportokban a török had elit osztagai – a janicsárok – beszivárogtak a várba. Miután elegen voltak, lefegyverezték, vagy megölték az őrséget! Ezért a hétvégente érkező „csak” 2-300 migránsnak nem tudok örülni, már azért sem, mert ki tudja, mennyien léphetik át még – e létszám felett is – a magyar határt? Vajon akiket elkapnak a rendvédelmi erők, nem szándékosan lesznek lebuktatva, miközben a kiképzett terroristák beutazását akaratlanul is fedezik?

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

Mindeközben az amerikaiak fokozzák jelenlétüket Kelet-Európában, a nem létező orosz veszélyre hivatkozva. Érdekes módon pont azokban az országokban, amelyekben a liberalizmus mételye nem vert kellőként gyökeret az állampolgári fejekben. A liberális média ugyan mindent megtesz annak érdekében, hogy az „orosz veszélyt” csúcson járassa (lásd: Lengyelország), miközben a muszlim inváziót elbagatellizálja, mégis fennáll annak a veszélye, hogy a volt keleti blokk országainak állampolgárai esetleg szervezett formában a háttérhatalom terveinek keresztbe tesznek. Nos, ennek kivédésére jó az amerikai- és az általa kiképzett kelet-európai hadsereg! Tömegoszlatásra! Nyílván pl. Hazánkba – adott esetben -, majd az amerikai és román haderő jön tömeget oszlatni, de pl. Szlovákiába már akár a magyar hadsereg maradványa is bevethető lenne az amcsik oldalán. A nemzeti erőkkel szemben természetesen nem fog működni a pc! Azokat már lehet gumibotozni, gumilövedékekkel lőni (itthon volt már rá precedens a Gyurcsány érában!), sőt a helyszínen akár agyonlőni is! Ez persze politikailag korrekt eljárás volt és lesz!

Európa, mint a Titanic egykor, teljes gőzzel robog végzete felé. De most nem a kék szalag elhódítása a cél, hanem az életünk! Már ég a bombához vezető gyújtózsinór, amit nem mi, nem is a kontinenst elárasztó migrációs hullám gyújtott meg, hanem Európa korrupt, pénzért- és hatalomért a lelküket is eladó, hazaáruló politikusai.

Madarász László
forrás: http://magaspart.hu/?p=664

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Az elárult Európa védtelen!

  1. A z árulás Európa részéről történt meg elsősorban keleti testrészei felé. Gőgösen, nagyképűen és hedonista magabiztosságukkal gúnyolva az elárult közép és keleti részeiket, vagyis minket, lengyeleket, baltiakat, stb, stb. Most hozzánk húzódnak, húzódnának meg lator módon a saját pénzükön, a biztonságért, a saját javaikból adódó jólétért, gyáván és bőséges emlékezetkihagyással. De számunkra most sokkal fontosabb sorrendben, a biztonsági lépéseket kell megtenni, az az erő, amelyik ideküldte mindenre kapható muzulmán talpasait, annak egész Európa kellene. Tokkal, vonóval.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük