Az egyházban nincs erkölcsi válság!
Két évfordulót is ünnepel ezekben a napokban a Mindszenty Emlékbizottság és a Zadravecz István Baráti Kör elnöke és tagsága. A húsz évvel ezelőtti változások idején a Jurta Színházban – amelyet ma igyekszik méltatlanul elfelejteni, az összes ott született párt –, alakult meg a Mindszenty Emlékbizottság, majd 15 esztendeje, Zadravecz István ferences tábori püspök halálának 30. évfordulóján a Zadravecz István Baráti Kör. Mindkét civil társaságnak az alapítója Stoffán György, akit e két évforduló alkalmából kerestünk fel.
– Miért áll annyira közel önhöz e két egyházi személyiség, hogy emlékükre kis csoportokat is szervezett?
– Nos, mind a két egyházi méltóság hihetetlen nagy szellemi, lelki, és erkölcsi példát mutat. Az erkölcsi példamutatásba a hazaszeretet és a keresztény nemzet egysége megteremtésének a szándéka is benne foglaltatik. Ők mindketten szenvedtek, és mindkettejük szenvedését az emberi méltóság melletti kiállás, a magyarság iránti elkötelezettség és a hithez való hűség „okozta”. Egy embertelen világ kezdetén ők voltak az első áldozatok, de egyben a mai embernek is erőt adó példaképek. Hiszen a keresztény értékek mentén, Krisztust követve vállalták azt, amit Isten rájuk bízott.
– Zadravecz megítélése nagyon képlékeny még ma is. Mi ennek az oka?
– Nem tudom kinek milyen baja van vele, de el kell mondani, hogy egy egyenes, a hitért és a nemzetért holtáig kiálló, és haláláig szenvedő magyar főpap volt. Aki nem érti Zadravecz hihetetlen áldozatát, annak kár arról magyarázni. Aki viszont veszi a fáradtságot, és nem csupán a kommunista történelemkönyvekből óhajt informálódni, hanem korabeli beszédeket, és róla írt könyveket vesz elő, az bizonyára megérti és követi azt a példát, amelyet a nagy ferences adott, hagyott hátra nekünk.
– Mit tart Zadravecz István legnagyobb cselekedetének?
– Nem lehet egy életművet kategorizálni, abból ezt vagy azt kiemelni. Ő nem mai melldöngető, hol ebben, hol abban a pártban „villogó” magyar politikus, közéleti személyiség volt, hanem olyan ember, aki életét tette fel a nemzet megmaradására, a kommunisták elleni harcra, az emberi méltóság védelmére, az egyház megmentésére. Nincs kisebb vagy nagyobb cselekedete. A Zadravecz életmű csak egyben és csak összességében értékelhető. Ehhez pedig, még sok idő kell, hiszen ezernyi adat, dokumentum vár feldolgozásra magával a korral kapcsolatban is… Talán azért „képlékeny” – ahogy ön mondta – a püspök úr mai megítélése, mert nehezen fér a mai ember fejébe, hogy ki lehetett az, aki a nyilasoktól kért és kapott élelmiszert a rendje által és általa is bújtatott zsidók számára. Sokan csak azt akarják látni ebből az egészből, hogy a „nyilasoktól”, mások pedig csak azt, hogy a zsidóknak… egyik megközelítés sem vezet sehová. Ezért van ez a baráti kör, amelynek a jelmondata Zadravecz István püspök úr püspöki jelmondata: – Pro Regno Mariano! – Mária országáért!
– Az egyház, illetve a ferences rend sem ismeri el Zadravecz püspököt…
– Ez egy súlyosan téves és nem helyénvaló felfogás. A ferences rendnek nem az a dolga, hogy egy-egy rendtagot kiemeljen, és folyamatosan őt dicsérje, róla szónokoljon, „szentté avassa” a hívek szemében. Ez a rend 1220-as évektől napjainkig rengeteg hőst adott a világnak, Magyarországnak, akik között ott van Zadravecz püspök is. A ferences rendet, épp úgy, mint Zadraveczcel kapcsolatban mondtam, Szent Ferenctől napjainkig kell példának tekintenünk. Ez a rend egyetlen örök fogadalmat tett tagját sem tagadta meg, de fölöslegesen nem érdemes konfliktusokat keresni egy olyan társadalomban, amely önmagát sem ismeri. Hogyan értené meg ez a társadalom egy bizonyos kor, egy bizonyos személyiségének az életszentségét, áldozatát? A ferences történészek, és mi is ismerjük, tudjuk ki volt, de fölösleges az amúgy is egyházellenes közhangulatot fokozni olyasmivel, amit a többség nem ért. Mindennek eljön a maga ideje. És ez az idő úgy érzem, közel van.
– Mindszentyről még nem beszéltünk. Mi indította el önben 1990-ben a szándékot az Emlékbizottság létrehozására?
– Ez egy szép történet. A Jurta Színház amolyan darázsfészek volt ezekben az években. Itt alakultak a pártok, itt zajlottak a nagy viták és beszélgetések a jövőről, s itt még volt reménye, bizalma az embereknek a rendszerváltást illetően. És élt még egy olyan – akkor 80 körüli – generáció, amely tanácsokat tudott adni. Jó kapcsolatom volt Mindszenty bíboros úr régi munkatársaival: – Mészáros atyával, aki titkárként dolgozott mellette a Pázmáneumban. Harangozó Ferenc atyával, aki a Burg Kastl-i magyar gimnázium igazgatója volt, Kölley György atyával, aki a nyugat-európai magyar cserkészek vezetője volt Münchenben. Említhetném a kiváló Mindszenty tisztelő és kutató ferences atyát, Füzér Juliánt, akivel levelező kapcsolatban voltam, vagy Krupa Sándor P. Kolumbán ferences atyát, aki szintén sok tanácsot adott levélben Amerikából, azokban a reményteli időkben.
– Egy alkalommal, 1989-ben Kölley Gyurka bá’val a müncheni érsekségre mentünk „hivatalos” cserkész-ügyben (támogatást kérni ment az érsekhez, a nyári erdélyi cserkésztáborhoz, és engem is magával vitt). Épp ott tartózkodott szabadságon Ratzinger bíboros úr, azaz Őszentsége a mai XVI. Benedek pápa. Kölley Gyurka bá’ bemutatott neki is, és az ebéd alatt végig beszélgettünk a magyarországi helyzetről, a változásokról, a magyar társadalomról. Ratzinger bíboros úr megkérdezte, hogy mit tudnak a mai magyar fiatalok, és általában a magyarok Magyarországon Mindszentyről, az ő szenvedéseiről, s van-e már Magyarországon valamilyen szervezet, amely az ő nagyszerű emlékét őrzi. Elmondtam, hogy sokan vannak, akik otthonról hozták a Mindszenty-tiszteletet, de a hivatalos egyház egyelőre nem beszél róla, és az „Emlékirataim” című könyv is csak lopva kerülhet be az országba. Erre a bíboros úr azt mondta, hogy „lám, megvan a keresztény emberek rendszerváltó feladata”. „Beszéljetek róla ti, a katolikus újságírók, a fiatalok, a magyarok, a keresztény hívek! Készítsétek elő az Egyház intézkedését, hiszen ma az Egyházra olyan nehéz feladatok hárulnak, amelyekhez hatalmas lelkierő kell, és amelyekben segítenetek kell az Egyházat.” Ekkor fogant meg a gondolat, hogy ha van egy Mindszenty Stiftung Németországban, miért ne lehessen egy hasonló Magyarországon is. És jött a lehetőség, amikor a Jurtában megalapítottuk a Mindszenty Emlékbizottságot, és elmondhattuk Mindszentyről azt a beszédet sok száz ember előtt, amelyet a magyar és a világsajtó, valamint az amerikai Katolikus Magyarok Vasárnapja című, a Ferences Rend döntése alapján 1992-ben sajnos megszűnt amerikai katolikus újság is hozott. Azt hiszem akkor itthon sokan megijedtek, féltek, és sokan örültek is. Hiszen mi követeltük először nyilvánosan a kommunista diktatúra által elítélt, meghurcolt papok és püspökök rehabilitációját, Mindszenty hamvainak hazahozatalát Mariazell-ből, a végakarat szerint, az egyházi ingatlanok visszaadását, a szerzetesrendek reorganizációját. És nyilvánosan újraértékeltük a kommunisták évtizedes hazudozása után Mindszenty 1956. november 3-iki rádióbeszédét. Tehát elindítottunk valamit, aminek a gyümölcse lassan ugyan, de beérik. Történelmi feladat volt, amit igyekeztünk a legjobb tudásunk, hitünk szerint elvégezni. Nem mindenkinek adatik meg fejjel a falnak menni… de ez esetben a fal bizonyult gyengébbnek. Voltak, akik szélsőségeseknek, hangoskodóknak, értelmetlen hőzöngőknek tartott minket, de akkor ez nem érdekelt. A fiatalos hév és a tenni akarás, Ratzinger bíboros úr bíztatása elfeledtette az itthoni kellemetlenségeket. Bíztunk a jövőben és bíztunk Istenben. Épp úgy, mint ma.
– Mégsem látjuk önöket a nyilvánosság előtt, nem adnak ki nyilatkozatokat, mint más civil szervezetek, és nincsenek ott azokon a megemlékezéseken, amelyeket egyházi vagy politikai szervezetek rendeznek Mindszenty emlékére.
– Nekünk nem célunk az önmutogatás és ostobaságok nyilatkozatként való közreadása. A Magyar Katolikus Egyháznak ma felelős és a keresztény népet szolgáló püspöki kara van, Őeminenciája Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek vezetésével. Egy civil szervezet csak akkor szólaljon meg, ha a hivatalos vezetés nem megfelelő. Ma a „civil szférának” szolgálnia kell az Egyházat püspökeinek útmutatása szerint. Stuttgartban beszélgettem 1990-ben dr. Habsburg Ottó elnök úrral, akitől egy nagyon fontos dolgot tanultam. Azt mondta: – „Soha nem az volt számomra a lényeg, hogy engem lássanak, és halljanak beszélni, vagy ott legyek az újságok címlapján, hanem az, hogy a gondolataim valamilyen módon elérjenek minél több emberhez. A keresztény Európa és a keresztény Magyarország védelme, és a védelem stratégiája nem feltétlenül a kirívóan széles nyilvánosság. Ám, bárkinek hajlandó vagyok interjút adni, mert az a lényeg, hogy minél nagyobb körben olvassák a gondolataimat.” Azóta én is ezt vallom, annak ellenére, hogy újságíróként sok cikkem jelenik meg, de ez a két kis szervezet a magánéletem része. Vagyunk, létezünk, egy-egy közös szentmise, összejövetel, havonta egy-egy jó beszélgetés, amire mindenki hozhat, akit akar… és egyre többen vagyunk. Talán ma már nem is a nevek fontosak: Zadravecz és Mindszenty… hanem az az irányultság, az az eszmeiség, amelyet ők képviseltek, hagytak ránk. Vannak olyan több órás beszélgetések, amelyek keretében nem is említjük e két nagyszerű főpap nevét, mert előkerülnek újabb és újabb kutatási eredmények, nevek, amikről, és akikről beszélünk, beszélnünk kell.
– A politika beszűrődik ezekbe a beszélgetésekbe, összejövetelekbe?
– Nem, vagy csak nagyon felületesen. A politika ugyanis nem ma nem szalonképes a mi összejöveteleinken. Miért beszélnénk arról, hogy ki és mit hazudozik, ki és mennyit lopott vagy megint milyen politikai támadás érte a kereszténységet…
– Akkor voltaképpen mi ez a két szervezet? Hogyan jellemezné ön, mint alapító a Mindszenty Emlékbizottságot és a Zadravecz Baráti Kört? Mi értelme van a létezésüknek?
– A kettő már összenőtt. A mai világban ez amolyan „úri kaszinó” a számunkra, ahonnan arra a néhány órára kiszorul minden, ami megkeseríti az ember életét. A lélek nyugalma, a hit, a hazaszeretet, a történelem, az Egyház iránti hűség, az egyházművészet, és az egyházzene állnak a középpontban. A cél változatlan fenntartani egy szellemi műhelyt Zadravecz és Mindszenty szellemiségében. S örülünk egymásnak, amikor találkozunk.
– Még egy kérdést, ha megenged: – hogyan élik meg, az egyházon belüli súlyos erkölcsi válságot, a pedofil papok ügyeit, és azt, hogy magát a pápát is bűnrészesnek mondják? Szó esik-e ezekről a problémákról?
– Nem! Mert az Egyházban nincs erkölcsi válság! Néhány ember gyengeségéről, és bizonyítatlan évtizedes vádakról beszélhetünk. Kérdés viszont, hogy az „áldozatok” mennyire használták ki egykor a másik ember, a pap gyengeségét, azaz milyen mértékben felelősek ezekben az ügyekben, amelyek mindössze 0,03 %-át teszik ki az összes ilyen cselekménynek. Nem az Egyház, hanem az egyes ember követte el a bűnt, amiért az egyes embernek kell felelnie. Az Egyháznak ehhez semmi köze nincsen. Aki bűnt követ el, az kizárja magát az Egyházból, azaz a hívő, Krisztust követő emberek közösségéből, és büntetést érdemel. Krisztus azt mondta, hogy az ilyen embernek jobb, ha követ köt a nyakára és a vízbe ugrik. Mi az Egyház tisztaságát és tanításainak egyértelműségét látjuk. És ez nem valamilyen szemellenzős, bigott helyzetértékelés, hanem a valóság. A pápa rágalmazása pedig egyenesen ízléstelen.
Közreadja: Dr. Emődy Béla Európai Idő – Sepsiszentgyörgy
Nemzeti InternetFigyelő
Kapcsolódó: „A kalandor – Zadravecz páter”… avagy a HírTV primitívsége
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
A kalandor – Zadravecz páter – Ősök tere (videó)